ellenségek vagyunk, babám (kageyama ff.) /Szünetel/

kilencedik

'OIKAWA SETSUKI'

A házunk szokatlan csendbe burkolózott péntek délután, amikor fáradtan haza értem egy nagy szatyorral a kezemben, ami különféle édességeket tartalmazott.

- Hahó! Itthon vagyok! - emeltem fel a hangomat, mialatt lepakoltam a cuccokat a konyhában. Körbe néztem az alsó szinten, majd miután nem találtam ott senkit sem az emelet felé vettem az irányt, pontosabban is a testvérem szobájába. - Tooru? - nyitottam be. A fiú csokoládét majszolt az egyik kezével a másikkal pedig a laptopján állítgatott valamit. - Tényleg el fogsz hízni. - csóváltam meg a fejemet a látványra, és kinyitottam az ablakot, hogy kiszellőzzön a fülledt levegő.

- Apáék boltban vannak kajáért. - mondta teli szájjal, amire csak egy undorral telt grimaszt vágtam és kiindultam a helyiségből. - Várjál csak. Hé! Tegnap megúsztad, de ma már nem fogod. Ülj csak le. - mutatott rá az ágyára. Értetlenül meredtem rá, ezért a fiú még jobban rázta a kezét így végül helyet foglaltam. - Szóval ... - kezdett bele és fentebb tolta az orrán a szemüvegét. - Avass már be légyszíves, hogy Albert neked kicsodád. - próbált komoly tekintettel fenyíteni, de hamar rájött, hogy olyat ő nem tud ezért semlegesre vette az arckifejezését.

- Albert? - ráncoltam a szemöldökömet. - Lucasra gondolsz? - sóhajtottam fel unottan. Tényleg nem tudják szegény fiúnak a nevét. - Hogy érted, hogy ki nekem? A barátom.

- De milyen barátod? Akivel csak haverkodsz, vagy akivel mást is csinálsz beszélgetésen kívül? - döbbent szemeim láttára elröhögte magát.

- Dehogyis! Haver barátom, hülye. - ráztam meg a fejemet és értetlenül figyeltem, ahogy a testvérem felemel egy lapot a földről és áthúz rajta valamit. - Te most pontosan most mit is művelsz?

- Mindegy. - legyintett felém. - Oké, nézzük tovább ... Kageyama Tobioval való kapcsolatod ... az úgy mi az? - temette tenyerébe az állát, felvonva az egyik szemöldökét.

- Anyának igaza volt, tényleg borzalmas nyelvtanod van. - jegyeztem meg, és a szobából kivezető utat szugeráltam.

- Tobio is a haverod? Hogy haverkodtatok össze? Gereblyézgetéskor? - vallatott ráfogva a karomra, hogy ne tudjak elmenekülni.

- Igen, ő is olyan haver mint Lucas. Sőt, ő még annyira sem. De miért érdekel?

- Láttam egy filmet amiben a gyilkos a főszereplő húgának a palija volt. - válaszolt halál komoly fejjel, lerakva a papírt. Egy sima szemforgatással reagáltam le a hülyeségét, és már meg sem lepődtem ezen a válaszon. Számíthattam volna rá.

- Ha így folytatod akkor a főszereplő húga lesz a gyilkos. - böktem oda, majd döbbent tekintete elől kisétáltam a szobából.

- AMÚGY MEG NE HAVERKODJÁL KAGEYAMÁVAL MERT UTÁLOM, ÉS NEM AKAROM A SAJÁT HÁZAMBAN IS A POFÁJÁT BÁMULNI! - ordibált utánam egy kicsit megkésve a reagálással. Nem nagyon volt energiám visszaszólni neki, mivel éhes voltam, ezért csak a szobámba érkezve kihúztam az ágyneműtartómat. Ami üres volt. Most ez komolyan felzabálta a dugi csokijaimat? Azonban mielőtt átmehettem volna a szobájába, megcsörrent az ágyamon heverő telefonom, képernyőjén Lucas nevével díszítve, elvetettem a véres bosszút, és ehelyett nevetve hallgattam végig a barátom tévhiteit a repülő szöcskék kapcsán.

☆♡☆

- Most nagyon szerencsétlenül nézel ki. - állapította meg szombaton délelőtt Kageyama, miközben egy sporttáskában kutakodott. Felháborodottan kaptam rá a tekintetemet.

- Köszönöm a bókot. - biccentettem irónikusan, mire a fiú csak egy nemtörődöm pillantást vetett felém.

- A kezemnek mondtam, de most így megnézve téged is, nem találok nagyon okot arra, hogy kijavítsam magamat. - oltott le seperc alatt, majd egy kis keresgélés után visszanézett rám. - Van kézkrémed? - érdeklődött, én pedig csak döbbenten meredtem rá.