ellenségek vagyunk, babám (kageyama ff.) /Szünetel/

tizenkilencedik

'OIKAWA SETSUKI'

Az erdő illata betöltötte a levegőt szombat délelőtt a szokásos jótékony program keretei között, amelynek a még mindig ismeretlen szervezője idegesen állt előttünk csípőre tett kézzel. A férfi odaszólt az egyik idősnek, majd felénk fordult:

- Tiétek a nehezebb része. - jelentette ki keményen, mire én csak egy hatalmasat sóhajtottam, Kageyama pedig átkente a kezét egy finom illatú kézkrémmel.

- Meg se lepődök. - mormogott az orra alatt.

- Mostantól nem csak a krém hatékonyságára, hanem az illatára is mész? - hajoltam közelebb a tubushoz és egy mélyet szippantottam az illatából. - Eper? - szemöldök ráncolva meredtem a fiúra, aki csak zavartan megvonta a vállát.

- Az epret is szeretem. Kérsz? - nyújtotta felém, azonban mielőtt bármit is reagálhattam volna, az eddig távolról figyelő testes ember közelebb jött.

- Gyerekek. Ne húzzátok az időt! Sipirc dolgozni! Vagy megint külön helyre küldjelek titeket? - fonta össze a karjait és gonoszan figyelt minket.

- Megyünk már. - húzta fel a mellettem álló a kesztyűt, majd a hátamra helyezte a kezét és egy kicsit megindított.

- Aztán kettőre csillogjon-villogjon a terület! Setsuki, ne taposd le szegény gombákat! Kageyama, te pedig viselkedj! - szólt utánunk, amire válaszul csak engedelmes bólintásokat kapott.

- Márciusban edzőtáborba megyek. - mondta hirtelen a fekete hajú, aminek hatására lekonyult a mosoly az arcomról. Már megint?

- Hány hétre?

- Kettő.

- Értem. - reagáltam csendesen. Tobio hirtelen az arcomra nyomta az ajkait, így csak meglepetten pillantottam fel a szemeibe.

- Nyugodj meg, annyira nem fogok hiányozni. Meg amúgy is, ha hazajöttem lerázhatatlan leszek. - mosolyodott el, ezzel engem is jobb kedvre derítve.

- Biztosan hiányozni fogsz, az kétségtelen. - mondtam neki boldogan, mire a fiúnak sejtelmes arckifejezése lett.

- Hát azt tudom. Az előző edzőtábor előtt is hatásosan tudtad közölni ezt az információt. - az emlékek hatására zavarba jöttem és elnéztem egy másik irányba.

- Khm. Milyenek a jegyeid? - próbáltam terelni a témát, mire Kageyama felnevetett és előhúzta a telefonját.

- Tessék. - nyomta a kezembe, én pedig elvettem és megkerestem rajta a digitális naplót.

- Hát ö... Nagyon sokat javítottál. - ironizáltam vigyorogva, amire válaszul csak egy gúnyos tekintetet kaptam. - Na. Matekból tényleg. Kaptál egy négyest. Mire? - érdeklődtem.

- Elvittem a tanár matekos szarjait a szertárba. - felelt a kérdésemre komoly ábrázattal. Elröhögtem magamat.

- És azt is csak négyesre?

- Jó, inkább add vissza. - tartotta vissza a nevetését és elvette a készüléket a kezeimből. Ezek után eljátszottuk ezt a szituációt újból, csak szerepeket váltva, vagyis Kageyama szívta az én véremet a testnevelés átlagommal, én pedig tettettem a sértődést.

- Ide figyeljetek, ti nem fogjátok fel azt amit az ember mond nektek? - jelent meg mögöttünk a szervező idegesen. - Ismételnem kell magamat úgy látszik. Ha ledolgozzátok az órákat, utána azt csináltok amit akartok! De addig... KAGEYAMA NE HÚZZAD A SZÁDAT MERT MÁR TÉNYLEG NAGYON IDEGES VAGYOK!

- Még meddig tervezi szívni a vérünket? Van más elfoglaltságom is.

- Oké, akkor most kaptok egy kis előadást a tanárokkal szembeni viselkedésről, - (itt Tobiora nézett) - a lustaságról, - (na, most én lettem a célpont) - és arról, hogy munka közben miért nem enyelgünk! - mutatott durván mind a kettőnkre.