ellenségek vagyunk, babám (kageyama ff.) /Szünetel/

hetedik

'OIKAWA SETSUKI'

Halvány mosollyal figyeltem az előttem álló fiút, aki szemöldök ráncolva nézelődött a könyvtár kínálatai között. A recepciós nő, mint mindig, most is mély álmokba merülve terült el a felsőtestével a barna pulton.

- Mit keresel? - elégeltem meg Tobio szerencsétlenkedését, és mellé léptem.

- Mit érdekel? - vágott vissza ugyanolyan bunkón, ahogyan eddig is csinálta. - Amúgy is, miért vagy itt? Menj el a könyvedért. - pillantását le se vette az előtte lévő polcokról.

- Most őszintén, neked mi a fene bajod van velem? - vontam kérdőre mérgesen. - Folyamatosan szidsz, és értelmetlen, egyáltalán nem kedves dolgokat vágsz a fejemhez minden egyes alkalommal, mint egy gyerek... - hangosodtam fel, ő pedig csendesen vágott bele a szavamba:

- A barátod miatt. Nem vagyunk jóban, ezért oktalannak érzem, hogy a barátnőjével jó kapcsolatot ápoljak. - fordult felém. Értetlenül viszonoztam a pillantását.

- Mi? Milyen barátom? - zavartan figyeltem a fiút, aki ugyanolyan kifejezéssel meredt rám. Leakadva bámultuk egymást, nekem pedig lassan kezdett leesni, hogy mit is mondott. - Ja, hogy úgy barátom? - nevettem fel csendesen. - Nem járunk. Még csak azt kéne. Ő a... testvérem. - mondtam, az előttem állónak pedig döbbenten kerekedett ki a szeme.

- Mi? Az még rosszabb. - beszélgetett inkább magával, mint velem, ugyanis egy pillantást se vetett felém, helyette zavartan a könyvekre szentelte a figyelmét.

- Khm... - köhögtem fel egy megtörve az ezután beállt kínos csendet. - És ezért voltál velem ennyire bunkó? - tettem hátra a kezeimet, a fiú pedig rám se nézve kutatott a pillantásával a keresett könyv megtalálása érdekében.

- Nem. Amúgy sem vagy szimpatikus. - mondta kicsit nyugodtabb hangon. Sértődötten kaptam fel rá a fejemet.

- Miért? - vontam kérdőre, majd felmérve a helyzetet, miszerint nem fogok választ kapni elfordultam. - Tudod, mit inkább nem is érdekel. - legyintettem dühösen. Most pontosan mit is csinálok? - Szerintem én megyek. - intettem felé és egy másik sor felé kezdtem volna el sétálni, amikor is hirtelen ragadták meg a vállamat. Hátra fordulva figyeltem a lehajtott fejű fiút, akin nagyon úgy látszott, hogy még keresi a szavakat.

- Az... Khm... Én... - mivel nem nagyon mondott semmit, ezért égő fejjel figyeltem a kezét, ami a hátra fordulásom következtében kezdett a vállamról a nyakamra csúszni. - A bioszos könyvek... azok merre vannak? - nézett fel rám, majd észre véve a kezét, zavartan kapta el rólam egy kis kellemes borzongást maga után hagyva.

- Bioszos könyvek? - vesztettem el egy pillanatra a fonalat, és éreztem ahogy felforrósodik az arcomat. A fiú elkapta a pillantását, majd a tarkójához emelte a kezét.

- Tényleg rossz vagyok biológiából. Meg még pár tantárgyból. Hmm, lehet hogy az összesből amúgy. - gondolkozott el látványosan, én pedig kíváncsian próbáltam elkapni a tekintetét.

- Milyen az átlagod? - döntöttem oldalra a fejemet kíváncsian, mivel nem hittem el, hogy tényleg olyan rossz a tanulmányi eredménye, hogy könyvtárba kéne ezért járnia plusz segítség érdekében.

- Biológiából? Vagy úgy mindenből? - kérdezte, miközben rám emelte a pillantását. Heves szívdobogással válaszoltam, hogy mindenből, és fogalmam sem volt, miért örültem annak, hogy most a flegma hangneme nélkül kommunikál velem. - Összesítve vagyok ... 2,48? - vette elő a telefonját, én pedig együttérzően figyeltem a fiút, habár jobb átlaggal rendelkeztem. - 1,45. A bioszom. - olvasta fel, mire az együttérző pillantásom átváltott enyhén döbbentté. Tobionak, teljesen az átlagaiba merülve csillant fel a szeme: - Javítottam!