ellenségek vagyunk, babám (kageyama ff.) /Szünetel/

tizenhetedik

'OIKAWA SETSUKI'

Az Iskolai Fesztivál kötelező programjai nem jártak nagy sikerrel a diákok köreiben, főleg mivel a legtöbb olyan kellemes elfoglaltság volt, mint a röplabda (Tooruval kiváltottam magamat), futás (Kageyama pulóvere eltakart mindent), kötélmászás (női problémákra hivatkozva ellógtam azt az időt), íjászkodás (kiderült, hogy Iwaizumi régen ilyen táborokba járt, így ott ő mentett meg) és végül ott álltunk az utolsó kötelező program előtt ami nem volt más, mint a minden lány által legjobban várt focilabda.

- Biztos, hogy nem. - ráztam meg a fejemet.

- Ma te igazából semmit sem csináltál. - jegyezte meg az osztályfőnököm szúrós pillantással.

- De én nem tudok focizni. - magyaráztam és értetlenül figyeltem a többi lány nyálcsorgatását. - Miért van mindenki így oda a fociért? - fordultam Lucas felé aki csak a földről figyelte az eseményeket.

- Ha éppenséggel nem röpis palid és röpis tesód lenne te is ott állnál mellettük. - legyintett rám, majd nyújtózott egyet és feltápászkodott. - Na figyelj. Most kiderül a titkom. - kezdett el vetkőzni én pedig felröhögtem.

- Mikor esik le, hogy ez nem egy nudista hely?

- Amerikában fociztam. Nem, nem amerikai focit. - vette le a pulóverét és odadobta a korlátra. - Figyelj, és tanulj. Ilyenkor előjön a magabiztos énem. - sétált a pályára a többi fiúhoz és valóban sokkal bátrabbnak tűnt.

- Albert mit szívott? - hajolt oda Tooru egy barackos üdítőt kortyolgatva.

- Nektek sosincs programotok?

- De, csak ellógjuk.

- Most megyünk röplabdára te szerencsétlen. Tele van lányokkal az a terem is. - fújta arrébb a sálat a szeme elől Iwaizumi, miután csípőre helyezte a kezeit. - Ha nem jössz fociznod kell.

- Rendben, akkor szevasz Tsuki! - ütött rá a vállamra a barna hajú, és látványosan beletúrt a hajába. Pár perc múlva döbbenten figyeltem, ahogy Lucas tényleg kibontakozik mindenki előtt, ami alatt azt értem, hogy meglepően tényleg jól focizott, és már az elején szerzett pontot a csapatnak.

- Lefogom tagadni. Arról volt szó, hogy mindketten nyomorékok vagyunk. - hajtottam le a fejemet tettetve a csalódásomat, és hamar észrevettem, hogy egyedül vagyok, mivel aki nem röpizett az most rúgta a labdát a pályán, így szokásos elterelésként előkaptam a telefonomat.

- HAJRÁ KARASUNO!! - sikítoztak az iskolához tartozó lányok, az én csapatomhoz tartozó ,,fandom" pedig próbálta túlkiabálni a szurkolást. Mivel az összegyűlt tömeg mind elsős volt, és Karasuno volt a Seijo ellen hatalmas nagy hangzavar keveredett, annyira, hogy a meccs felénél elkezdett zúgni a fülem. Teljesen mellékesen megjegyezném, hogy Aiko is buzgón ugrált pár méterre tőlem amitől nem voltam rest rányomni egy - az internet bugyraiban talált - Hogy iktassuk ki a zavaró tényezőt? című könyvre, azonban hamar kiderült, hogy az író nem pont olyan tényezőre gondolt ami nekem van, így csak unottan néztem tovább a labdajátékot.

- Azért fel ne vágd az ereidet.

- Azért fel ne vágjam neked is.

- Nem szurkolsz? - rázta meg egy kicsit a fekete hajkoronáját, és közelebb csúszott hozzám.

- Nem, én csendesen csorgatom a nyálamat. - fontam össze a karjaimat. - Hinata?

- Focizik. Nagyon elhiszi, hogy ezzel bárhova is fejlődhet. - biccentett a sárga hajú felé unottan, majd visszafordult hozzám.