A bébiszitter//BEFEJEZETT

4.rész

Harry:

Reggel nagyon szokatlanul keltem, valaki mellkasán és az a valaki Louis volt. Szokatlan volt, de meg tudnám szokni. Nem mozdultam, csak néztem, ahogy alszik, a kisimult arcát. Majd néhány perc múlva észrevettem, hogy elkezdett ébredezni.

- Nem szeretem, ha néznek. miközben alszom .- kuncogott

- Én nem is néztelek - pirultam el

- Nem mi? - vigyorgott, majd elkezdett csikizni.

- Neeeeh - röhögtem, úgy hogy már folyt a könnyem - Be fogoook pipisilni - kapálóztam, úgy hogy rám esett és az arcunk közt csak néhány centi volt.

- Cuki vagy - mondta, majd az ajkaimra tapadt. Lágyan csókoltuk egymást, nem mélyítettük el, csak az ajkainkat érintettük össze. - Gyere, csináljunk reggelit. - szállt ki az ágyból, majd húzott magával.

Megcsináltuk a reggelit, majd kellemes hangulatban el is fogyasztottuk.

- Mi a mai terved? - kérdezte

- Nem tudom. Igazából szombaton józanodni, vagy pihenni szoktam. - jöttem kicsit zavarba

- Nem is vagy te olyan jó fiú, mint amilyennek gondoltalak. - csak egy sejtelmes mosolyt küldtem felé. - Mi lenne ha ma elkészülnél hétfőre és vasárnap elmennénk valahova.

- Okés. Egy kérdés. Te értesz a matekhoz? - kérdeztem, mire kicsit felkuncogott és meg elpirultam.

- Igen, mi nem megy?

- Az egyenletek.

- Majd elmagyarázom. - kacsintott, majd elvitte a tányérokat.

Elvégeztem a reggeli rutinomat, majd megtanultam hétfőre, a matek kivételével. Louval megebédeltünk, majd leültünk a kanapéra kicsit pihenni, mert mind a ketten elfáradtunk egy picit, Lou dolgozott én meg tanultam. Néhány sorozatrész után megszólalt.

- Na menjünk matekozni! - csapta össze a tenyerét.

Bementünk a szobámba, de ahelyett, hogy leültünk volna egymás ajkait kezdtük el falni, majd azt vettem észre, hogy a falnak vagyok passzírozva és az ágyékunk összeér és mind a ketten nyögünk egyet, majd elvált tőlem.

- Na muti azokat a fránya egyenleteket. - Odasétáltam az asztalhoz, de nem tudtam megszólani így csak ráböktem a házira. - Tegyük egy kicsit élvezetesebbé - suttogta a fülembe és beleborzongtam - Elmagyarázom és ha utána jól oldod meg a feladatot jutalom jár - puszilta meg a nyakam - De ha nem-vezette le a kezét egészen az ágyékomig - Akkor meg bünti - markolt bele a férfiasságomba

- Ez nagyon daddyking-esen hangzott. - jött meg a bátorságom és felkuncogtam. Láttam, ahogy perverz mosolyra húzza a száját.

- Szeretnéd ha az apucid lennél babyboy? - kérdezte vággyal teli hangon.

- Ha apuci szeretné, hogy én legyek a baby boy-a, akkor igen. - kacsintottam.

Louis:

- Ha apuci szeretné, hogy én legyek a baby boy-a, akkor igen. - kacsintott, nekem meg egy hatalmasat rándult a férfiasságom.

- Ha így folytatod baby, nem matekot fogunk tanulni, hanem ájulásig foglak kefélni.

- Tedd azt apuci - húzta perverz mosolyra az ajkait, én meg elvesztettem a maradék önkontrollomat is és az ajkait kezdtem el falni.

Felkaptam az ölembe, majd egészen az ágyig sétáltam vele. Leraktam, majd fölékerekedtem, s újra egymás ajkait kezdtük el falni. A csókcsatánk közepette Harry fordított a helyzetükön így Ő került felülre és a feneke pont az én ágyékomra került. Elkezdte mozgatni a csípőjét, ezzel mindegyikőnkből nyögéseket kihozva.

- Aah Harry, nagyohn roszh vagyh - nyögtem a szájára.

- Akkor megh leszekh büntethve?

- Megh bizonyh. - már nem kellett sok egyikünknek sem, ezért néhányszor fellöktem a csípőm és mind a ketten elélveztünk.

Fáradtam feküdtünk egymás karjai közt. Átöltöztünk, majd elekeztük tanulni a matekot. Magyaráztam neki, de láttam, hogy csak a számat figyeli.

- Na figyelj babyboy! Én elhiszem, hogy nagyon hívogató a szám - nyaltam körbe az ajkaim - de ha csak azt nézed nem fogod megérteni és akkor bünti jár. Érve vagyok?

- Igen.

- Igen, ki?

- Igen apuci

- Jó kis fiú - simítottam meg az arcát - Gyere ide - húztam az ölembe - Szóval akkor most újra elmagyarázom és most figyelj - pusziltam a fülébe.

Néhány óra elteltével megértette a matekot és nagyon ügyesen oldotta meg az egyenleteket.
Tanulás után lementünk megcsinálni a vacsorát, majd meg is ettük és közben rengeteget beszélgettünk, majd csináltunk teát és leültünk a kanapára és folytattuk a beszélgetést.

Még sosem éreztem ilyet. 4 napja ismerem, de azóta annyi minden megváltozott. Nem tudom mit érzek, mert még sosem éreztem ehhez hasonlót. Minden percben boldog vagyok vele és megbízom benne. Nem szoktam kötődni senkihez, mert félek. Nem akarok több fájdalmat átélni, pont elég volt a családom hirtelen elvesztése. Megtanultam, hogy minden elmúlik és nincs olyan, hogy örökre. De Harryvel megpróbálnám, hogy milyen belekezdeni az örökkébe.

Mind a ketten megfürödtünk, majd mikor indultunk aludni Harry megkérdezte:

- Apuci, aludhatok veled ma is? - nagyon megmellengette a szívem és a nem létezőnek hitt pillangók elkezdtek éledezni.

- Persze kicsim. - befeküdtünk az ágyba, majd a mellkasomra hajtotta a fejét én meg elkeztem simogatni az oldalát.

Most nem izzott úgy a vágytól a levegő, mint ahogy szokott, most inkább érzelmesebb pillanat volt.

- Jó éjszakát - mondta majd csókot nyomott az ajkaimra

- Jó éj drágám - néhány perc múlva, már az egyenletes szuszogását hallottam.

Gemma azt mondta, hogy nem ragaszkodik senkihez, mert rengetegszer megbántották, főleg a bébiszitterekhez nem szokott, mert sosem jönnek hozzá mégegyszer mert nem tudják elfogadni. Nem fogom őket megérteni, én még sosem találkoztam ilyen csodás teremtménnyel, mint Harry, És ami nagyon megmelengeti a szívem, hogy engem közel enged magához és megoszt velem mindent, pedig csak 4 napja ismer.

Eddig még nem akartam kapcsolatot, csak egyéjszakás kalandjaim voltak és sosem köteleztem le magam, de jött Harry és mindent felforgatott a furcsa szokásaival és azzal, hogy számomra Ő pont tökéletes. Azzal, hogy olyan kis ártatlan és közben egy kis ördög. Meg akarom tudni az összes titkát, hogy mit gondol, mit érez, mindent tudti akarok róla. Vele akarok lenni.

Holnap az egész napot együtt fogjuk tölteni és arra gondoltam, hogy elviszem a szülővárosomba, Doncasterbe. Be fogom avatni a múltamba és ha minden a terveim alapján megy, akkor megkérdezem, hogy lesz a barátom és, hogy megpróbáljuk-e együtt a közös jövőt, az örökkét.

.

.

.