Harry egy meleg 17 éve srác, aki elveszetten éli az életét, egészen addig a napig, amíg meg nem ismeri az új bébiszitterét, Louist. 2 hét csak kettesben, mi lesz velük az idő alatt, és Louis azután is Harryvel marad, miután letelik a "munkaideje"...
Tegnap még reménykedni sem mertem benne, hogy ma itt fogok az Ő mellkasán feküdni. Nem tudom mit hoz a jövő és hogyan fognak alakulni a dolgok, de azt tudom, hogy Vele akarok mindent átélni.
- Szép délutánt szerelemem. - csókolt meg mikor Ő is felkelt. Hiányzott, nagyon.
- Neked is. - mondtam, majd a szemébe néztem és elvesztem. Ő jelenti nekem a világot, a szeme, amin keresztül látom a lelkét. - Hogyan tovább?
- Hogy szeretnéd? Az lesz, amit te szeretnél. - a szívem összes összetört darabja, összeforrt erre a mondatára
- Őszintén nem tudom. 2 nap múlva költözünk és én nagyon szeretném, hogy velünk gyere, de ha te...
- Ha te ezt szeretnéd, és Gemma is meg engedi, akkor már mehetünk is pakolni.
- Megengedem, de előtte még el szeretnék beszélgetni veled. - hirtelen megjelent a nővérem a nappaliba
- Jézus Gemma, te meg hogy kerülsz ide?
- Még akkor hazajöttem, mikor ti aludtatok.
- Köszönöm. - mondtam, majd beleugrottam a nyakába
- Csak ezért engedem meg, mert a keresztgyerekem apukája, amúgy már rég elküldtem volna. - mondta, én meg Louis erőltetetten felnevettünk.
Elindultunk Louis-hoz, majd ott elkezdtünk mindent összepakolni. A ruhákkal megvoltunk, majd következtek Louis legfontosabb cuccai, vagyis az összes festős kellék. Beléptünk a festő szobába és teljesen másképp nézett ki, mint mikor utoljára láttam. Nem voltak színes rajzok, az összes fekete-fehér volt és szomorú, ami a legjobban megfogott az ez a rajz volt:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Ezt akkor rajzoltam, mikor nem tudtam mit kezdeni a gondolataimmal. Még lerajzolni sem tudtam, hogy akkor mi zajlik bennem. - nem mondtam semmit, hanem átöleltem, Ő sem szólalt meg, csak közelebb húzott magához és így álltunk sok percen át, de ezeket a perceket nem adtam volna semmiért. Végre újra érezhettem a védelmező karjait. - Nagyon hiányoztál. - suttogta a fülembe, majd megcsókolt.
A 2 nap gyorsan elrepült, mindent megbeszéltünk az elmúlt három hétről és már azt vettem észre, hogy utazunk: a közös jövőnk kezdete felé.
Louis:
Nem hittem a szerelemben, sem a lélektársakban, egészen addig, amíg be nem toppantam Harry életébe, vagy Ő az enyémbe, kinek hogy tetszik. Sok mindenben nem hittem és sok mindenről nem tudtam. Arról sem tudtam, hogy egy férfi lehet terhes, de az ég megáldott minket és, most itt állunk a közös házunk előtt. 2 hónapja költöztünk el és amint sikerült megszoknunk az új életünket, elkezdtünk keresni Harry-vel egy közös lakást, és megtaláltuk a tökéletest. Minden van benne, nekem festő szoba, Harry-nek dolgozószoba, hogy tudjon, a most már Gemmával közös cégüknél úgy dolgozni, hogy ne kelljen elmennie itthonról és velem lehessen egész nap. Vannak még gyerekszobák, ja igen a legutóbbi vizsgálaton kiderült, hogy Harry ikreket vár. A boldogságunk határtalan, igaz, hogy még mindig bennem van a félem, de nagyon pozitívan nézek a jövő elébe.
...
A hónapok csak teltek, már teljesen hozzászoktunk az új életünkhöz. 1 hónapban minimum egyszer elmegyünk meglátogatnia többieket, de hamarosan Liam-ék is elköltöznek közelebb hozzánk, Niall még befejezi a sulit és nyáron elindul a x faktorban, vagyis néhány hét múlva.
A kedvenc pillanataim, mikor naplementekor kiülünk egy pokrócra a kertbe és csak beszélgetünk, vagy csak nézünk ki a fejünkből. Általában mindig azt képzelem, hogy néhány év múlva ugyan így ülünk a kertben és a gyerekeink meg fogócskáznak körülöttünk, mi meg gyönyörködünk a kis teremtményeinkben.
...
Az idő csak repül, már november van, hihetetlen, főleg az, hogy már csak pár hét és apuka leszek. A mai nap is egy átlagos nap, csak most Gemma hívott minket, hogy szeretne velünk beszélni. Kicsit megijedtünk, mert ha mondani akart eddig valami sosem ilyen szomorúan mondta.
- Sziasztok, gyertek beljebb. - mondta, mikor odaértünk hozzá - Hozzak valamit? - megráztuk a fejünket - Szóval, fuu ezt nagyon nehéz elmondani...hogy is kezdjem
- Gemma kérlek, nagyon megijesztesz. Ugye nem jogosan ijedek meg? - kérdezte Harry, mire a nővére csak bólogatott - Gemma mi a baj? - könnyesedett be a szeme
- E..előre haldott...tüdőrákom van. - mondta sírva, amint meghallottam a szívem kihagyott egy ütemet, de amint tudtam egyből a karjaim közé zártam Harry-t, aki keservesen sírt
- Ne...ez nem lehet. - a szívem összeszorult, nem akartam így látni senki, főleg nem őket, akik a legfontosabbak egymásnak és nekem.
...
Az élet nem mindig csak mosoly és kacagás, de a legnehezebb időszakokban is meg lehet találni a legszebb pillanatokat. Úgy ahogyan mi is tesszük. Gemma rendszeresen jár kemoterápiára és igaz, hogy nincs haja és kicsit fáradtabb, de nem lehetne megmondani róla, hogy beteg. Az összes időnket együtt töltjük és boldogok vagyunk. Harry már egyre közelebb van a szüléshez és egyre jobban izgulunk.
November 28. Ez a nap is ugyan úgy indult, mint a többi. Harry a mellkasomon feküdt és aludt, de most egyre többet mocorékolt, majd felébredt és ekkor mondta, hogy egyre többet rúgnak a kicsik.
- Megfogod? - bólintottam, majd megfogta a kezem és odarakta, ahol éppen rúgtak és éreztem. Éreztem, ahogy a mi gyerekeink mozognak. A szívem megtelt szeretettel és hálával a szemeim meg örömkönnyekkel.
Egész nap nem csináltunk semmit, csak óvatosan az utolsó simításokat a gyerekszobán, majd délután csak filmet néztünk, amikor Harry-nek egyre sűrűbbek és nagyobbak lettek a fájdalmai, majd mikor már nagyon sűrű összehúzódásai lettek beültünk az autóba és mentünk a korházba, ahol megállapították, hogy elindult a szülés.
Még akkor sem tudtam felfogni, hogy hamarosan apuka leszek, mikor már bent voltunk a műtűben, csak akkor, mikor meghallottam a gyereksírásokat, a mi gyerekeink sírását.... .
