A bébiszitter//BEFEJEZETT

23.rész

Harry:

Este nem aludtam olyan jó, mint ahogy szoktam. Igaz Louis ott volt velem és simogatta a hasam, de nem ment, a kicsik folyamatosan rugdostak. Délelőtt még elviselhető volt a fájdalom, így be tudtuk fejezni az utolsó simításokat a gyerekszobán, de délután már egyre nagyobbat lettek a fájdalmak, beültünk a kocsiba és mentünk a korházba. Ott egyből jöttek és bevittek a szülőszobába, mert megállapították, hogy megindult a szülés. Nagyon gyorsan történtek az események, alig tudtam felfogni, hogy mi történt. Kaptam fájdalom csillapítót, így nem nagyon éreztem, hogy mit csinálnak. Louis is bent lehetett és végig fogta a kezem, mivel nem bírja a vért végig az arcomat nézte és az egyik pillanatban meghallottuk a gyereksírásokat. A mi gyerekeink sírását, életemben nem hallottam még ilyen szépet, de valami történt, minden elkezdett homályosodni. Alig láttam és a hangot is egyre távolibbnak tűntek, majd már nem láttam és nem hallottam semmit. Mindenhol sötétség, nem tudok megszólalni, sem megmozdulni. Hova kerültem? Vissza akarok menni. Vissza a páromhoz és a gyerekeimhez, de semmi. Már újra elkezdtem hangokat hallani, de csak tompán, így nem tudtam, hogy ki beszél és mit. Majd nem tudom mennyi idő elteltével végre tisztán hallottam a hangokat.

- Kicsikém gyere vissza hozzánk, nagyon hiányzol, szükségem van rád és a gyerekeinknek is. Egy hete komában vagy. - Hogy tessék? Egy hete és komában? Nem, nem vissza akarok menni a valóságba, ez biztos csak egy rossz álom. - Darcy kiköpött másad, gyönyörű smaragd szeme van, ugyan úgy csillog, mint a tiéd, Ő a kis csendes, míg Freddie olyan mint én, kis izgága és neki is kék szeme van, mint nekem. - hallok minden, de miért nem tudom ki nyitni a szemem?

...

- Szia életem. Már két hete, hogy nem láttam a szemeid, minden egyes perc borzalmas, végig itt vagyok veled, de te csak fekszel. Ugye még felébredsz? - Felébrednék, de nem tudok.

...

- Drága szerelmem, már három hete fekszel komában. Mivel a kicsikéink koraszülöttek lettek, ma vihetem haza őket, de nélküled. Harry kérlek. ébredj fel minél hamarabb, mert hiányzol. Szükségem van rád és gyerekeinknek is. Nem akarok nélküled élni. Szeretlek. - éreztem, ahogy egy puszit nyom az arcomra, de miért nem tudok felkelni? Ki akarom nyitni a szemem, hazamenni az életeimmel, de nem tudok semmit sem tenni, tehetetlen vagyok. Miért?

...

- Ha...harry ébredj fel ké..érlek. Nem bírom nélküled. Liam-ék itt van..vannak és segítenek, de...de te nem...é..és tudom, hogyha most felébreszt össze fogsz zuhanni...mert...mert...Gemma...meg..meghalt. - Nem, nem ez nem lehet. Miért nem ébredek már fel? Mért vesz körül a sötétség? A fájdalom eluralkodott rajtam. Miért?

Végre történt valami de mi?

Eltűnt a sötétség és az egész életem filmkockáként pörög előttem. Az első emlékeim, ahogy Gemma a kiságyam felett mosolyog rám, anyáék arca mikor az első szavaimat kimondtam, vagy ahogy elindultam, az első iskolanapom. Az, hogy milyen büszke voltam magamra, mikor megkaptam az első kitűnő bizonyítványom. Az, mikor rájöttem, hogy meleg vagyok és megcsókoltam a legjobb barátom. Minden bántás, minden siker, Majd az ahogy megláttam Louis-t. A filmnézések, a csókolózások, a szeretkezések. Az mikor kiderült, hogy terhes vagyok, mikor visszajött hozzám. Mikor új életet kezdtünk és kint ültünk a kertben és néztük a naplementét. Minden pillanat egészen addig, amíg be nem toltak a szülőszobába.

Hatalmas, vakító, fehér fény, majd újra kitisztul a látásom és látom...látom Gemmát, anyát és apát.

Meghaltam?

Louis:

...meghallottam a gyereksírásokat, a mi gyerekeink sírását...

Hihetetlen, megszülettek a mi kis csodáink. Adtam egy puszit Harry arcára és elkezdtem gyönyörködni a gyerekeinkben. Nem tudtam másra figyelni, csak rájuk.

- Uram kérem menjen ki, a párja elájul. - Jézusom! Miért nem figyeltem Rá? Akkora barom vagyok, már megint.

Kint ültem a váróteremben és vártam, hogy végre mondjanak valamit.

- Mr Tomlinson? - amint meghallottam a neve és odamentem az orvoshoz - A gyermekei épségben megszülettek, de mivel koraszülöttek ezért még 3 hétig inkubátorban lesznek. A párja kómába esett, mert nem bírta a teste terhelést, de stabil az állapota.

- Köszönöm. Be lehet menni hozzá?

- Természetesen.

Fáj a lelkem, fáj a hiánya, még jobban fáj, mint mikor három hétig nem mertem bocsánatot kérni tőle. Most itt van, itt fekszik, de nem mond semmit, nem mozdul meg. Most nem szid le, mert nem eszek semmit és virrasztok, csak fekszik. A hetek csak teltek és Ő ugyan úgy feküdt. Csak akkor mentem haza, mikor már elküldtek, mert lejárt a látogatási idő, de volt olyan, hogy a folyosón ületem és vártam.

...

3 hét telt el, mióta Harry kómába esett és megszülettek a kicsik. Ma vihetem haza őket, végre egy kis boldogság. Már mindent megvettem és készen áll a kicsik érkezésére. Liam és Zayn elutaztak és itt lesznek velem, amíg Harry fel nem ébred. Ők segítettek végiga három hét alatt is, meg néha Niall is, csak neki menni kellett túrnézni, ugyanis beindult a zenei karrierje.

...

Karácsony van. A szülinapom, de most ez érdekel a legkevésbé. Itt vagyunk Harry kórtermébe a két kis csöppséggel és Gemmával, aki sajnos egyre rosszabbul van. Várjuk a karácsonyi csodát, hátha eljön, de nem...

...

Hiányzik. Már egy hónapja van kómában. Egy hét alatt belejöttem az apaságba, igaz, hogy alig alszom, de mikor Darcy-val és Freddie-vel vagyok, mindent elfelejtek és boldog vagyok. Ma kaptam egy hívást a korháztól és a pulzusom az egekbe szökött.

- Mr. Tomlinson?

- Igen.

- Ön Harry Styles hozzátartozója?

- Igen, miért?

- A testvére Gemma Styles a mai napon életét vesztette, mivel Mr Styles még mindig kómában van önt kellett értesítenem. Őszinte részvétem.

- Köszönöm. - először azt hittem, hogy Harry-vel van valami baj, de hál' istennek nem, de Gemma. Nem lehet. Ő volt a legfontosabb ember Harry életében, nem ez nem lehet.

Amint összeszedtem magam, mentem Harry-hez. Még mindig ugyan úgy fekszik. Mindig beszélek hozzá, remélem, hogy hallja, mert azt mondják, ha valaki kómában van, hallja ha hozzá beszélnek.

- Ha...harry ébredj fel ké..érlek. Nem bírom nélküled. Liam-ék itt van..vannak és segítenek, de...de te nem...é..és tudom, hogyha most felébreszt össze fogsz zuhanni...mert...mert...Gemma...meg..meghalt. - amint kimondtam zokogni kezdtem. Nagyon nehéz nélküle. Félek hogy Őt is elvesztem, én nem akarom, nekem szükségem van rá. Szükségünk van rá, szüksége van a családjának rá.

Az EKG egyre gyorsabban, majd egyre lassabban kezdett el csipogni, majd egyszer leállt.

- ORVOS! VALAKI HÍVJON EGY KIBASZOTT ORVOST!!! - kiáltottam és néhány másodperc múlva meg is jelentek és elkezdték újraébreszteni Harry-t

- Uram kérem menjen ki. - mondta az egyik. Na engem innen ki nem visznek az is biztos, magamtól meg végképp nem megyek.

Hosszú percek teltek el, sikertelenül.

- A halál ideje. December 26. 15 óra 41 perc.

És vége, vége mindennek.

...

Nem, ez nem lehet a vég.

...

Ez nem. Így nem.

.

.

.