A bébiszitter//BEFEJEZETT

11.rész

Louis:

Borzalmasan aludtam az éjjel. Nagyon fura volt, hogy nem aludt mellettem senki, de remélem, hogy este már mellettem alszik. Csak a gondolataim cikáztak, hogy mit kéne tennem.
Mikor felkeltem első dolgom az volt, hogy felhívom Liamet.

- Szia tesó - szólt bele a telefonba Li

- Hello

- Jézus! Mi a baj?

- Tegnap, amikor jött ki a suliból Harry, akkor megcsókolta egy srác és - elakadt a hangom és könnyek gyűltek a szemembe

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy előjött a régi Louis?!

- De! - zokogtam fel

- Jézusom! Louis! Te egy akkora barom vagy! Nem is Harry csókolta meg azt a srácot, ráadásul, aki megcsókolta az Zayn volt, akiről meséltem nektek.

- Faszom! Akkora barom vagyok! A kocsiba el akarta mondani, de én nem engedtem neki.

- Na gyorsan induljál és hozd rendbe a dolgokat, mert még egy ilyen fiút nem találsz!

- Tudom. Köszi. - elköszöntünk, majd leraktuk a telefont. Igaz még mindig nem tudom, hogy hogyan hozzam rendbe a dolgokat, de ezzel a hívással elértem, hogy utáljam magam.
Letöröltem a könnyeim és lementem a konyhába és reménykedtem benne, hogy Harry is ott lesz. Szerencsémre ott volt és csinálta a reggeli teáját. próbáltam gondolkodni, hogy mit és hogyan kéne csinálni, de nem jutott eszembe semmi, így inkább csak a szívemre hallgattam.

- Szia - köszöntem halkan, majd megfordult és elkezdett hátrálni - Harry, kérlek, beszéljük meg?

- Mégis mit?

- A tegnapit.

- Én tegnap próbáltam elmondani, hogy mi van, de te nem hallgattál meg, pedig semmi közöm nem volt a csókhoz, el akartam húzódni, csak nem tudtam. De hiába akartam elmondani, nem engedted.

- Tudom, mert egy barom vagyok. Eddig még senkit nem szeretem ennyire, mint téged és nem tudtam feldolgozni, hogy valaki más csókol és eluralkodott rajtam a birtoklási vágy. – újabb könnyek gyűltek a szemembe – Harry én az életemnél is jobban szeretlen és nem akarlak elveszíteni, sajnálom. – suttogtam

- Én is szeretlek mindenkinél és mindennél jobban, de ez nem elég ahhoz, hogy a tegnap történket elfelejtsem.

- Tudom, kérlek had engeszteljelek ki.

Harry:

Borzalmas volt nélküle egyetlen este is. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ne bocsájtsak meg neki.
Megbeszéltünk mindent, és segíteni fogok neki leküzdeni a birtoklási vágyát.
Szerelmes csókban forrtunk össze, majd egyre szenvedélyesebb lett, így nekitolódtam a pultnak és felszisszentettem.

- Jézus, Harry! Úgy sajnálom! – könnyesedett be újra a szeme

- Ne, ne! Csak csókolj. - mondtam az ajkaira, majd elkezdtem tolni a kanapé felé.

A kanapén csak csókolóztunk, majd megszólalt.

- Hogy hozzam rendbe a tegnap történteket?

- Nem tudom, először azt szeretném tudni, hogy miért van ekkora birtoklási vágyad és, hogy miért borult el az agyad annyira, hogy még akkor sem álltál le, mikor már sírva könyörögtem.

- Őszintén én sem tudom. Az évek alatt alakult ki, már kiskoromban is az volt, hogy ami az enyém az az enyém és azt nem veheti el tőlem senki, de ha mégis akkor megvertem. És ez az évek alatt átalakult ezzé, tegnap meg annyira elborult az agyam, főképp a félelemtől, hogy kikapcsolt minden érzékem, csak arra figyeltem, hogy "megtanítsam" neked, hogy te az enyém vagy és hozzám tartozol. Nagyon undorodom magamtól, mert tudom, hogy hatalmas nagy fájdalmat okoztam neked.

- Az biztos, de megbocsájtottam.

- Tudom, de nem kellett volna.

- Miért?

- Nem tudom.

- Louis, én nem akarlak elveszíteni, mert szeretlek. Majd ezt is átvészeljük együtt, ahogy majd minden mást.

- Szeretlek Hazza.

Túlságosan ragaszkodunk egymáshoz, és félek, hogy mi lesz, ha Gemma hazajön és Louisnak máshova kell mennie. Csak 5 nap van hátra nővérem érkezéséig, addig az összes időnket együtt fogjuk tölteni.

Lou kitalálta, hogy holnap sátrazzunk az udvaron, mert én még sosem sátraztam. Túl jó ötletei vannak, hogy hogyan színesítse meg az eddig szürke életemet.

Már az első nap felforgatta az életem és, hogy fel fogja még!...

.

.

.