Utolsó Kívánság <Sebastian Stan Ff >

Prologus

Kate Froy vagyok, lassan 26 éves leszek, és majdnem 10 éve vagyok folytonosan a kórházba. Az egyetlen látogatom az édesanyám és a bátyám. Mind a ketten szörnyen féltenek, én pedig csak azt csinálom amit mondanak. Na jó, vannak kivételek, mivel utálom ha megmondják hogy mit csináljak. Nem szeretek a kórházba lenni, de kénytelen vagyok tűrni.

A betegségemet a rákhoz hasonlítják, de nem az. Rengetegszer vagyok roszzul, émelygek, fáj a fejem a gyomrom, a végtagjaim. Az életben semmi boldogságom nincs. Az apám le mondott rólam 10 éves koromban, az iskolában is csak csúfoltak, és anyám is mindent megtilt. Szeretem őket, viszont látszik rajtuk hogy nincs kedvük a társaságomhoz. Amíg nem kerültem be, mindent velem csináltattak. Talán mergesek is rám azt miatt, hogy most nekik kell el látni az otthoni munkát.

Nem vagyok egy lusta személyiség, megcsinalok mindent, de azért mindennek van határa. A legelső rosszul létem, a kertben ért. A napon voltam, egy pohár vizet ittam, miközben a kertet akartam rendbe vágni. A bőrömön fura foltok jelentek meg, a lábaim hirtelen nem bírtak el, és beszélni sem tudtam. A torkom megdagadt, a levegő nehezen jutott a tüdőmbe, és már csak a kórházban tértem magamhoz. Azt hitték allergiás vagyok a napra, viszont másnap hiába voltam órákat a napos erkélyen, nem történt semmit.

Utána kezdtek gyanakodni a vízre, abból sem lett baj. Majd két nappal később rögtön ebéd után lett bajom. MR - re vittek, a rák lett a következő kérdés. Azt is ki lőtték.

Egyre gyengébb lettem, már alig bírok ülni is, csak segítséggel. A külsőm is romlott, ezért anyáék is alig tudtak a közelemben maradni. Egyre többet voltak nálam, nekem pedig el kellett viselni az undok doktor gúnyos és megvető hangját, és a gépek csipogását.

Innen nincs kiút.