Utolsó Kívánság <Sebastian Stan Ff >

€ 3. Hazugok €

Eltelt pár nap a rövid parkinzon kórnak a rohama óta. Sebastian és Anthony az óta sem jöttek vissza.

Nem hiszztiztem rajta, híresek, biztos rengeteg dolguk van. Csupán a tudat fáj, hogy megígérte. Sokat jelent nekem az ígéret, legalábbis eddig sokat jelentett. Sosem csaptak be. Ha valamit meg ígértek, az úgy volt. Kicsit le taglózótt, hogy az általam lég kedveletebb személyek tették ezt. Meg az anyám sem csinált ilyet.

A falhoz léptem, és le akasztottam a végjátékos posztert, ahogyan a tél katonáját is, a sólyommal együtt. Már csak Amerika kapitány maradt velem szemben. El időztem, bele gondoltam hogy ő, a gyenge kis katona, feltőrt.

Hiába voltam most én a gyenge katona, nekem már nincs időm feltőrni. Az órám egyre csak ketyeg, és nem tudhatom hogy éppen miben fogok meghalni.

-Hát te meg mit csinálsz? - lépett be Alexa.

-Leszedtem a képeket. - mondtam csendesen a fal felé fordulva.

-Szomorú vagy miatta? - kérdezte óvatosan közelebb lépve.

-Kicsit csalódott, de túl élem. - rántottam vállat, majd ág ágyamra telepedtem.

-Nem holnap lesz ez a Comic nem Tom mi? - pillantott szemembe sejtelmesen.

-De, és? - húztam össze a szemem, mire még jobban mosolygott.

-Mi is el megyünk. Látni akarom ezt a fél istent közelről is. - bólogatott vágyokozva Chris poszterét nézve.

-Ugye tudod hogy anyám nem engedne el? - néztem rá sóhajtva.

-Nem kell neki tudnia. - nevetett, majd felém lépett egy tűvel.

-Vér vétel? - kérdeztem nyöszörögve.

-Igen. - bólint, majd újra érzem a tűt magamban.

Szemem a pis szekrényre terelődik, ahol a fehér rózsám volt, kicsit már elszáradt. Úgy éreztem magam mint az a virág. Magamba voltam roskadva, jót tett volna ha ki megyek.

-Még mindig él az, hogy ki mehetek sétálni? - pillantottam vissza Alexre.

-Aha. - nevetett, majd egy gyors arcsimi után hátra lépett.

-A ruháid az ágy alatti bőröndben. Öltözz, és kimehetsz. - kezdett el a kezével hessegetni, mire el nevettem magam.

Alexa kiment, én pedig megfésülködtem, és fél kaptam valami könnyed nyári rucit. A szinte hang nélkül mentem a portára, ahol ki kértem a kimenőt, és a következő pillanatban az utcán találtam magam.

A lágy szellő a hajamba kapott, és hátra csapta, én pedig a parkban sétálgattam, ahol néha el szaladt mellettem egy kutya, vagy egy kisgyerek, amit nagyon élveztem.

Le telepedtem egy padra, és figyeltem ahogy a fiúk kosaraznak előttem. Alig lehettek 16 évesek, és kint játszottak. Csodálkozva pillogtam feléjük, nem ez az általános tapasztalatom. A gyerekek mostanában odabent ütik el az időt a gép előtt, de ők kint játszottak. Nagyon jó volt nézni.

-Be tetszik szállni? - kérdezte egy kis barna hajú srác.

-Még szép. - álltam fel, és melléjük sétáltam.

-Sziasztok! - mosolyogtam rájuk.

-Helló! - lépett felém mindenki.

-Én Kate vagyok. - intettem.

Egyesével bemutatkoztak, majd majd neki is kezdtünk a játéknak. Nagyon jól éreztem magam, de sokszor megálltam pihenni.

-Minden oké, csak nem vagyok formában. - nevettem, majd a térdemre támaszkodtam.

-Máshol sem vagy formában? - kérdezték pimasz mosollyal, mire ismét felnevettem.

-Hogy te milyen szemtelen vagy. - löktem oldalba.

-Gyertek fiúk, lassan megyünk. - sétált oda egy idősebb férfi.

-Mindjárt. - intettek.

-Hát maga beszált? - biccentett rám, majd óvatosan kuncogni kezdett.

-Még szép. - vigyorogtam rá a srácokra.

-Figyeld apu, ő a barátnőm. - mutatott rám, majd elkezdett nevetni.

Követtem a példáját, majd mellé léptem, csipőre tettem a kezem.

-Akkor majd megvárlak te tökmag. - borzoltam össze a haját.

Le lökte a kezem, és újra csak nevettünk.

-Bocsi skacok, nekem ideje mennem. - mosolyogtam rájuk, majd el köszöntem, és megálltam egy kávézó előtt.

Kikértem egy koffein mentes jeges kávét, amit egy asztalnál magamban iszogattam. Éreztem hogy megtellek energiával, és mélyeket szippantva a levegőből.

Soha nem voltam kint enyi ideig, el sem hittem hogy ez tényleg én voltam. Alsó ajkamba haraptam, és a kórház felé lépkedtem.

-Szia. - köszönt rám egy férfi.

Nem tudtam ki az, ezért inkább némán, sietve mentem a kórházba.
Folyton kerdezgetett, de semmire nem válaszoltam. Már majdnem ott voltam, mikor a kezemet megragadta, és magához rántott.

Hogyan is védekezhetne egy magamhoz fajta gyenge nő?

-Meg tenné hogy elengedi a hölgyet? - kérdezte mély, parancsoló hangon.

A kezemet elengedte a férfi, mire a másik behúzott neki, én pedig hezitálás nélkül rohantam a biztonságot nyújtó épület felé. Hallottam hogy a nevemet kiáltotta, de már nem figyeltem rá.

A portára dobtam a kilépőt, és rohantam a szobába.

Meg mentett. Megmentett az a hazug Sebastian Stan.