Utolsó Kívánság <Sebastian Stan Ff >

™ 2. Gentleman ™

Az ajtóban fel ismerhetetlen alakokat láttam. Ködös tekintetem miatt csak kör vonalakat láttam. Az ajtón dörömbölt, Alexa társaságában. Nem hallottam tisztán a hangokat, már azt hittem itt a végem, mikor a zár fel adta a szolgálatot, és sikeresen berúgták.

-Mi az istenért zártad be? - rohamozott le Alexa, de én csak fuldokoltam előtte.

Az inhalálót a számba dugta, mire nagyjából rendeződött a légzésem.

-Nem én zártam be. - motyogtam könnyes szemmel.

-Gyere virágszál, ülj az ágyra. - karol belém egy ismerősenn csengő hang, mire rá emelem a szemem.

Ott állt mellettem élet nagyságban Anthony Mackie, és Sebastian Stan. Sűrűn pislogtam, mintha rosszul látnék. Szipogtam kettőt, Alexat kerestem a szememmel, hátha megnyugtat hogy nem álmodom.

-Ha esetleg épp altatásban vagyok, fel ne ébredsz. - motyogtam az ápolómra nézve, majd szorosan lehunytam a szememet.

-Ohm... Nem vagy altatásban. - nevetett Sebastian.

-Akkor ez kezd kicsit kínos lenni. - krákogtam kettőt, mire el bevették magukat.

-Egy pillanat uraim, csak egy gyors vérnyomásmérés. - tolta őket félre Alexa.

Csendben és mélyeket lélegezve vártam az eredményt, végig Sebastian kék szemeit nézve. Szemtől szembe még szebbek.

-Jesszus pepi. - motyogta Alexa, és leszedte rólam a készüléket.

-Mi az? - kérdeztem sóhajtva.

-Magas. Túl magas. - suttogja, majd egy pulzus csökkentőt nyom a kezembe.

-Ne Már, ettől bekábulok. - néztem rá könyörögve.

-Muszáj, veszélyes. - simogatta meg a kezem, mire teljesen elment az élet kedvem.

Egyszeri alkalom, hogy találkozhatok velük, és a szervezetem ezt sem engedi? Tényleg ennyire szerencsétlen lennék?

-Alexa, kérlek. Csak nézz hátra. Ez egyetlen lehetőségem hogy kérjek csak egy ölelést. - folytott hangomra meg lágyult a szíve, pontosabban meg szorongattam.

Tudtam ha ezt bevetem, nem tud ellenállni. Túlságosan sajnál ahoz, hogy ne engedje meg.

-Figyelj, vedd be, ne légy beteg, és holnap vissza jövünk Mackie - vel. - mondta Sebastian, majd elengedett egy fél mosolyt, és Alexa felé fordultak.

-Holnap ilyen tájba vissza tudunk jönni? - kérdezte kedves mosollyal.

Alexa bólintott, és kicsit túl sokáig bámulták egymást, kínosan hátrébb léptek, majd egy gyors ígéret után bevettem a gyógyszert, amit egyből éreztem hogy le lassít.

Sebastian és Anthony még intett egy utolsót, majd kiléptek az ajtómon, és másik beteghez mentek.

-Sajnálom csajszi, az egészséged fontosabb. - szorított egyet a kezemen, majd óvatosan betakart.

-Kinek mi. - suttogom, de meghalja, és rosszallóan megrázta a fejét.

-Anyád zárta be az ajtót? - kérdezte, mire csak ásítva bólintottam, és már szuszogva aludtam.

5 órával később

Lassan nyitogattam a szememet, miközben próbáltam megszokni újra a fehér fényt. Felettem az orvos hallgatta a szív véresem, én pedig körbe néztem. Semmi változást nem láttam, mintha csak álmodtam volna. A szívem meg szakadt, hogy egy ilyen alkalmat kellett pont elszalasztanom. A kis polcomra néztem, amin egy gyönyörű szál fehér rózsa volt. Egy kis papír fecni pedig mellé rakva.

Gyógyulj mire megyünk. Xxx sebastian

Rózsaszín ajkamba haraptam, és a plafonra emeltem fátyolos tekintetemet, majd az orvos mondott pár szót, és ki ment. Éreztem a gyomromban az ideget, pont ezért lehetett a hányinger is. A wcre szaladtam, és kiadtam magamból azt a kevés kis folyadékot, amit dél előtt ittam. Meg töröltem az ajkamat, és még mostam a fogam. Szinte úgy estem rá az ágyra, nem akartam elhinni, hogy nincs olyan nap, hogy ne történne valami.

Az ízületeim sajogni kezdtek, lüktet mindenem. Csak nem bénulok le épp itt és most a semmitől. A fiókból ki vettem egy fájdalom csillapítót, és egyből kettőt vettem be, mivel valamiért 1 db ra nem reagál a szervezetem.

A könnyeim mardosták az arcomat, miközben vártam a gyógyszer hatását, de szinte semmi. Próbáltam magam rendbe tenni, hogy mire Alexa hozzá az uzsonnát, ne látszódjon semmi.

-Na mi történt? - kérdezte amint belépett.

-Az ízületeim. - motyogtam.

-Talán tornáznod kéne. - húzta el a száját.

-Minden héten tornázok. - suttogom, majd szememet forgatva eszem meg a kicsit undinak tűnő levest.

-Mi ez? - kérdezem, miközben a tányérba csorgatom a kanalam tartalmát.

-Brokkoli krém leves, zsemle kockával. - mosolygott rám.

-Blah. - toltam el, mire nevetve dobott meg egy csomagolt croissan - nal.

-Élet mentő. - haraptam bele, és próbáltam aprót harapni, nehogy ez is ki jöjjön köszönni.

-Megyek,bármi baj van, ott a gomb. - biccent, majd el hagyja a helyiségem.

Le hunyom a szemem, és próbálok relaxálni, de mikor az nem megy, ki veszem a fiókból az MP3 lejátszóm, és hallgatom ahogyan Shawn Mendes minden érzelmet bele ad a dalaiba.

Dudolással, és rajzolással próbálom elütni az időt, ami olyan lassan halad, hogy még mindig csak fél hét. A kezem elkezdett remegni, így néha bele firrkantottam a rajzba. Mélyet sóhajtottam, már csak ez hiányzott...