A Mágia lélektana

12/A

Az utastérbe vezető folyosó ajtajából szigorú arcú, tizenhat év körüli, szőke fonatos lány irányította a felszállókat.
Megkérdezte hanyadik évfolyamba járok, mikor mondtam neki, hogy elsős vagyok sok sikert kívánt és átterelt a vonat második vagonjába, az elsőben már minden hely betelt.
Az utastérben a fülkék menetirány szerint jobb oldalról nyíltak, úgy, hogy a bennt ülők tudjanak integetni a peronon állóknak. Amelyik fülkében már ültek, azok ablakos falemez falai előtt felpolcolva tornyosultak a diákok utazóládái.
A vonatot hangos beszélgetés és vidám kurjongatások zaja töltötte be.

Még mielőtt összefutottam volna valamelyik Black-kel, minél előbb el akartam tűnni a hosszú, akkor rajtam kívül alig pár ember által elfoglalt folyosóról. A fülkeablakokon be-be pillantgatva próbáltam felmérni, hol van még nekem hely.

Közvetlenül a harmadik vagon előtti legutolsó fülke oldalánál nem álltak még poggyászok, az ablakokat és az ajtó üvegét bordó függöny fedte, ezért nem láthattam van-e bennt valaki.
Némi tétovázás után lassan elhúztam a tolóajtót.
A félhomályba borult hatfős kabin elsőre teljesen üresnek tűnt. Amikor láttam, hogy a ládám bent is elfér átrángattam a küszöbön és nekiálltam berugdosni az egyik ablak melletti ülés alá.
Pár perces szenvedés után megkönnyebbült sóhajjal fordultam vissza az ajtóhoz, hogy a bőröndömet is elrakjam, amikor egy görnyedt árnyat vettem észre a velem sréhen szemben lévő ülésen.
Meglepetésemben furcsa "gumipadlón húzott szék-hang"-ot hallatva hátrébb ugrottam. Nem gondoltam, hogy rajtam kívül más is van a fülkében.
Hogy az alakot jobban szemügyre vehessem, a kabin falát takaró nehéz bársonyfüggönyt elhúzva beengedtem némi fényt a lámpákkal megvilágított folyosóról.
Az ültében igen aprónak látszó, szinte fehér hajú lány fejét az ajtókeretnek döntve, békésen bóbiskolt. Bár tudtam, hogy valószínűleg velem egyidős, ránézésre alig tűnt nyolc évesnek.
Nem akartam felébreszteni, ezért a peronra nyíló ablak előtti függönyt épphogy csak annyira húztam el, hogy ki tudjak integetni rajta.
Hamarosan egy állólámpa alatt, oldalról észrevettem Apusomat is, ahogy látható döbbenettel az arcán, erősen gesztikulálva beszélgetett egy hátulról erősen Elisabeth nénire emlékeztető, csinos, alacsony nővel.
Ötletem sem volt ki lehet az. Az nem lehet, hogy nagynéném is eljött elbúcsúzni tőlem, azt sem beszéltem meg vele, melyik nap indulok. Sajnos a nő beszélgetésük alatt végig nekem háttal állt, így nem tudtam kideríteni, ki is ő valójában, ami érdekes viszont, hogy Bradley bácsival annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy eszükbe sem jutott keresni a vonaton ülő gyerekeiket.
Ez mindenképpen szokatlan.

Foglalkoztam volna én tovább is Apus és a titokzatos-ismerős tanulmányozásával, ha hirtelen egy harsány " Ez üres, foglalom!" felkiáltással nem esett volna be az addig teljesen békés utasfülke ajtaján következő útitársunk.

- Kuss! - köszöntöttem etiketthez méltón, közepes hangerőn a belépő idegent rábökve a bőröndjét lába között szorongatva alvó, apró szőkeségre. - Alszik - fűztem hozzá halkabban, megmagyarázva jólneveltségemet.

A borzas idegen ijedtében kiszaladt az ajtón, majd pár másodperc múlva maga előtt erősen fénylő pálcát tartva, mindenre elszánt tekintettel betoppant rajta.
- Fedd fel magad gyaur troll ! - kiáltott fel körbefordulva tengelye körül.
Röhögésem elfojtása teljes sikertelenségbe fulladt, míg végül az ablaknak dőlve, levegőért kapkodva próbáltam úrrá lenni a torkomból feltörő artikulálatlan hanghullámokon.
Jó fél perce tartó eredménytelen szenvedés után valahogy sikerült annyi levegőhöz jutnom, hogy ki tudjak egyenesedni és jobban megfigyelhessem az újonnan érkezettet.

A körülbelül százhetven centi magas , kopott tornacsukát, trapézfarmert és hosszában csíkozott fehér-kék lenvászon inget viselő, szőke bundesliga frizurás alakot hosszasan kellett tanulmányoznom, hogy kitaláljam melyik nemhez tartozik.
Szemébe hulló, tépett madárfészek maradványaira emlékeztető seszínű frufruja mögül még mindig dühösen meredt rám, de már lejjebb engedte a fénylő pálcát.
Szórakozott félmosollyal néztem rá vissza, mire végre nagy nehezen megszólalt.
- Te mi a szart csinálsz itt vaksötétben ? - szegezte nekem a kérdéssel együtt pálcáját is kedvesen. Hang alapján lánynak tűnt.
Mindeközben háta mögött újabb kíváncsi fejek jelentek meg, gondolom nekik ordibálta korábban, hogy talált egy "üres" fülkét.
- Próbálom tiszteletben tartani mások igényeit - néztem rá ismét, ignorálva a nekem szegezett harci eszközt.
Bundesliga értetlenkedve körbenézett, majd, mikor észrevette a szóváltásunk ellenére meg sem rezzenve szunyókáló alakot, elkerekített szájjal visszapillantott rám.
- Ohh - dünnyögte kissé megütközve. - Ez végül is figyelmes tőled.
Biccentettem.
- Amúgy, ha nincs több üres kabin nyugodtan gyertek be, nem foglalok senkinek - intéztem az utolsó mondatot Bundesliga távolodó csíkos háta felé.
Ő lecsapva az alkalomra, boldogan fordult vissza.
- Köszi, tényleg nincs nagyon máshol hely, remélem nem zavarunk - trappolt vissza a kabinba az őt követő középmagas, egyenruhás, barna és alacsony, rövidnadrágos, élénkvörös göndör hajú lánnyal. A bongyor hajú, apró lány, a kezében tartott kalitkát a mellkasához szorítva, bizalmatlan tekintettel lépett be a kabinba. Még egyszer utoljára hátrapillantott maga mögé, majd bezárta a fülke ajtaját.