A Mágia lélektana

2.

Rosalie kopogtatott. Az évek alatt jól kidolgozott álcáját ilyenkor nem tudta felölteni. Keze folyamatosan remegett. Különleges, a pupilla környékén világos szürke kívűl pedig szinte fekete,  szemeibe az izgatottság, az öröm és a rettegés érdekes elegye költözött .
Legszívesebben elfutott volna ,de természetesen nem tette. Remegő lábakkal a kezemet szorítva várta, vajon mikor és milyen állapotban fogja végre meglátni szeretett apját.
Szerencsére nem kellett sokat várnia, ugyanis pár perc múlva halk kattanás jelezte, hogy végre bebocsátást nyertünk a villaszerű épületbe .
Izgatottan kaptam fel a fejem. Az ajtó kinyílt és egy, a húszas évei végén járó nő állt mögötte.
Félhosszú, sötétbarna haja egyenesen omlott a vállára, mandulavágású csokibarna szemeit érdeklődve járatta végig rajtunk, ajka pedig barátságos mosolyra húzódott.
- Áhh, Mrs. Campbell , örülök ,hogy újra látom. Rosalie ,Hèloise - nézett rám ,majd a nővéremre - , kérlek kövessetek. Mr. Renard már bizonyára nagyon vár titeket.
Az ápolónő (Ms. Helena Darmian) ismerős folyosókon vezetett végig. A földszinten volt egy nagyobb konyha egybenyitva egy étkezővel, mellette pedig egy különálló nappali .

Az alacsony nő átvágott a nappalin, felsétált a sötétbarna falépcsőn, majd az emeletre érve balra fordult és egy duplaszárnyú ajtónál megtorpanva megállásra késztetett minket is. Rosalie eddigre már remegett az idegességtől.

  Helena kettőt kopogott, majd türelmesen várt . Nem jött válasz, ezért óvatosan lenyomta a kilincset és benyitott a lakrészbe.
  A helyiséget halk zongoraszó töltötte be ,mindenütt régi papírok, cigaretta és bor illata terjengett. A szoba hozzánk közelebb eső fala zsúfolásig volt pakolva könyvekkel ,a padlót lakkozott fenyő járófelület borította . A szemben lévő fal fehérre volt festve és a rajta lévő két hatalmas fekete keretű ablakot bordó sötétítő függöny fedte . A helyiséget a hálószobától elválasztó sötétbarna falat megszámlálhatatlan kisebb nagyobb kép és festmény díszítette. Akadt köztük apa régi egyetemi barátairól és rólam meg a nővéremről is néhány, de a képek nagy részén egy barnás-vörös hajú, halvány, ezüstösen ragyogó szemű, magas, karcsú nő szerepelt. Porcelánfehér bőrét elvétve kisebb anyajegyek borították, finom, egyenes vonású orrát pár halvány szeplő díszítette. Egy percre elszorult a torkom ezért inkább elfordítottam a fejem.

A beszűrődő fényben egy ismerős, sovány alakot véltem felfedezni. A szoba közepén elnyújtózkodó mahagóni íróasztalon szétszórtan hevertek apa, gondolom munkaügyekkel kapcsolatos, iratai .
Az impozáns bútor mellett Gerard Renard ült, arca nyúzott volt .
Egyik kezével egy tollat pörgetett míg másikkal ideges mozdulatokkal lapozgatta az előtte fekvő papírokat.
Dora néni halk torokköszörüléssel jelezte a jelenlétünket, mire apám felkapta a fejét .
Először meglepődött, amiért ilyen korán ideértünk, majd arcára szeretetteljes mosoly ült ki.
Felállt az asztaltól és a karját ölelésre tárva üdvözölt minket. :
- Allie, Loise ! Úgy örülök, hogy végre itt vagytok - próbálta visszanyerni a hangját, amiből arra következtettem, hogy ma még nem nagyon szólalt meg.
A nővérem tétovázva lépett hozzá, majd esetlenül megölelte, pár másodperccel később én is követtem a példáját.
Apánk finoman a karjába zárt minket és így is maradtunk még egy jó 20 másodpercig.
A férfi jóval magasabb volt mindkettőnknél pedig a nővérem is lehetett vagy 175 centiméter és a koromhoz képest én sem számítottam alacsonynak
Apa fehér inget és fekete nadrágot viselt. Már kissé fakó, szén színű haja egy az egyben a nővéremé, akárcsak szemeinek feketesége.

Miután elengedtük egymást apa , húgát is ölelésébe vonta ,majd közösen elindultunk a szalon szerű nappali felé.

Míg Rose és én helyet foglaltunk a sötétzöld bársonykanapén, apa és Dorothea néni eltűntek a konyhában .
Pár perc múlva ingerült vitatkozás hangjaira lettünk figyelmesek, majd hirtelen minden zaj elhalt. Nővéremmel idegesen néztünk össze.
Már épp álltam volna fel, hogy megnézzem mi történt, mikor apám dühös arccal berontott a nappaliba az őt követő, hasonló ábrázatú nénikémmel. Ilyenkor nagyon egyformák voltak.