A Mágia lélektana

13.

     Mire összeszedtem magamat és kiléptem a folyosóra a második vagon teljesen kiürült. Ahogy egyedül sétáltam a kihalt utastérben, magam mögött rángatva nehéz csomagomat, kinéztem a peronon tomboló tömegre.   
   A peront sűrű,nehezen átlátható köd fedte be.  A megszámlálhatatlanul sok köpenybe burkolózott ember árnyai előidézték növekvő félelmemet, de már tényleg nem volt lehetőségem visszalépni.
     Fejbőröm mostanra már elviselhetetlenül viszketett a fekete paróka alatt, így, mivel az utastér addigra teljesen kihalttá vált, elégedetten téptem le a fejemről. Kócosan szanaszét álló, sötét vörösesbarna hajamat gyorsan kontyba tekertem, majd a  hajpótlékot bőröndömbe gyűrve, megkönnyebbülten sóhajtottam, és elindultam a lépcsőhöz.
     A leszállásnál, egy, kissé idegesnek tűnő, tizenhét-tizennyolc év körüli, középmagas, kék-narancssárga nyakkendőt viselő srác segített, majd utazóládámat visszaadva egy csoport civil ruhás diák felé irányított.
     A tarkábban öltözött diáksereg felé haladva kíváncsian vettem szemügyre a peronon állókat. Az elsősök sorától pár méterre letelepedett Charlotte-ék egy nekem háttal álló, ismerősnek túnő sötétvörös- és egy eddig nem látott szőkésbarna hajú egyenruhás lányt üdvözöltek. Intettem nekik, de nem vettek észre, így nem foglalkoztam velük tovább. Inkább folytattam az engem körülvevő tér tanulmányozását.
    Mindenhol alaposan körülkémlelve arra a megnyugtató eredményre jutottam, hogy a Black fivérek nincsenek látótávolságon belül .
A Sirius-sal való találkozás egyszerűen csak kellemetlen volt, hiszen, mivel nem ismert fel, azt hitte azért felejtettem rajta a tekintetemet, mert annyira elbűvölt a remekbe szabott arcocskájával.
Ez egyébként valahol érthető is lenne. Bár a rosszul kivilágított Abszol-úti boltban nem igazán támadóim ivadékainak arcvonásai foglalkoztattak, így jobb megvilágításban valóban meg tudtam állapítani: Black-nek tipikusan a "gimiben mindenki őt akarta" arca van. Az csak hab a tortán, hogy még gazdag is. Nehéz lehet az élet, ha az emberre mindenhol aranyásók vadásznak.
      Azt hiszem megint sikerült eltérnem a tárgytól.
Tehát, bár az idősebbik Black-kal újból összefutni szimplán csak kissé kellemetlen lenne, addig az öccsével, aki Londonban minden bizonnyal felismert, való találkozás gondolatától egyenesen irtóztam, ezért sem siettem el annyira, hogy  felzárkózzak jövendőbeli évfolyamtársaim csoportjához.

       Tétlen nézelődésem közepette, nehéz csomagomat magam mögött vonszolva meglehetősen lassan haladtam előre.  Mikor, visszarángatva magamat az Elisabeth néni - hasonmás felé terelődött gondolataimból újra feleszméltem már utolértem a sor végét. Még épp időben megálltam, mielőtt nekiütköztem volna egy velem egymagas, sötét hajú fiú hátának.
       A szedett-vedett, hangos gyerektömeg elején magas, sovány, szemüveges nő állt. Nyúzott arcára vidám mosolyt erőltetett, majd előhúzva vékony fapálcáját  hangos torokköszörülésbe kezdett.
     Rövidesen a tömeg elcsendesedett és a hetven-nyolcvan gyerek egy emberként figyelte a fáradt arcú, középkorú nőt.
     - Kedves gyerekek! - csendült fel mézes-mázos hangja, olyan tisztán, mintha csak mellőlem beszélt volna. Biztos valami bűbájt használt. - Bizonyára párótok, akinek van idősebb roxfortos testvére, hallotta már valami fület gyönyörködhetünk kifejezéssel megtoldva a Krasivaya nevet - pár helyről visszafolytott kuncogás hangzott fel, mire a nő arcán groteszk mosoly terült szét. - Nos, hadd mutatkozzam be - tartott egy rövid szünetet mondandójában, elégedetten körbeszemlélve az előtte álló diákseregen. - A nevem Yelena Krasivaya tanárnő. Fehéroroszország déli részén születtem, és ezerkilencszáznegyvenkilencben a Durmstrang Intézetben végeztem, a Dyr ház diákjaként. Ami számotokra fontos lehet, jelenleg itt, a Roxfortban tanítok számmisztika- és kolléganőmhöz, McGalagony professzorhoz hasonlóan, átváltoztatástan tantárgyakat. - hadarta le  személyes adatait egy újabb baljós mosoly kíséretében.
    - Ma azért vagyok itt, mert kötelezve vagyok rá, hogy bemutassam nektek intézményünket.
Ha mindenki képesnek érzi magát, hogy öt percre befogja a száját, - fordult  még mindig csöpögős hangját kissé megemelve pár egymást túlkiabálva veszekedő lány felé, mire azok szégyenkezve  elhallgattak.  - akkor bele is kezdenék.