Fagy és árnyék

VIII. A hanyatlás

VIII. A hanyatlás

            Percek, órák vagy napok teltek el, amíg a zárak végre ismét kattantak. Naruto végképp nem tudta megmondani, ahogy azt sem, hogy ébren volt ezalatt az idő alatt, vagy újra kiütötte magát. Annyira elméjébe fordult, amennyire tudott, bár azt a biztos helyet nem tudta újra visszahozni, mint korábban. Egyszerűen annyi minden zsongott a fejében, amit még magában is le kellett rendeznie, hogy képtelen volt leállítani agyát.

            És amikor az ajtóban egy komor Sasuke jelent meg, nagyot nyelt. Már nem volt biztos benne, hogy képes megmakacsolni tekintetét. Nem volt biztos benne, hogy képes ezt az egészet elviselni. Csak védeni akarta a saját lelkét...kétségbeesetten. És amikor Sasuke ismét a székért nyúlt, majd kifordítva úgy ült rá, mint első alkalommal, inkább lehunyta a szemét.

            - Hogy értetted azt korábban? – kérdezte fagyosan. Naruto talán összerezzent volna a hanghordozástól, ha nem érezte volna magát szörnyen fáradtnak és kiégettnek. Még mindig csukva tartotta szemeit, fejét pedig az oszlopnak vetette. Ezúttal Sasuke nem feszítette meg láncait, de úgyis lefogta volna, amint mozdulni próbálna. Szörnyen gyenge volt. Sasuke rosszallóan csóválta meg a fejét, ahogy végigmért a másikon. – Tudod, hogy máshogy is ki tudom szedni belőled – mondta halkan. A hangja kimért volt, de Naruto fáradtságot is fel vélt fedezni benne. Azonban amint felfogta a szavak jelentését, idegesen pattantak ki a szemei. Azonnal Sasukére pillantott, aki csak haloványan elmosolyodott erre. – Gondolom, azt nem akarod. Úgyhogy akár el is mondhatnád, hogyan értetted azt korábban.

            - Mintha számítana – jött a halk felelet Narutotól. Nem akarta, hogy újabb kör következzen, ahol talán végleg elveszíti méltóságát, de most mégis mit felelhetne? Hiszen nem nagyon lehetett máshogy érteni, mint ahogy kimondta.

            - Ne szórakozz, Naruto! – jött a halk mordulás, mire a kék írisz az ónixba villant. Sasuke türelmetlen volt és...fáradt. – Azt mondtad nem lenne ellenedre, amit teszek, ha nem így tenném. Ez mit jelent?

            Naruto ajkára harapott, ahogy ismét a sarokban heverő fejpántjára fordította a tekintetét. Fogalma sem volt, mit akar, hiszen amúgy sincs választása. Tudta, hogy most Sasuke figyel rá. Most újra megpróbálhatná észhez téríteni, de akarta egyáltalán? Hiszen ezek után, ő képes lenne hazatérni Sasukével? A választ pedig pontosa tudta; igen. Még mindig meg akarta menteni, mert látta benne az embert. Mélyen bár, de ott volt.

            - Már kár mutatnod nekem a makacsságodat – rántotta meg a vállát Sasuke, ahogy előre dőlt a széken, és mindkét alkarjával a támlára támaszkodott. Naruto mélyet sóhajtott, ahogy a gyertya lángját figyelte a fejpánton. Tudta, hogy a másiknak igaza van.

            - Úgy értettem, hogy ha... - kezdte halkan és rekedten - ...ha maradtál volna három éve. Ha lement volna a tárgyalásod, és mindannyian megtaláltuk volna a helyünket bosszú nélkül – Sasuke halkan felmordult erre, de Naruto folytatta. Közben még mindig nem nézett a másikra. – És mondjuk egy küldetés után....vagy egy rámen közben...vagy gyakorlás közben – fájdalmasan elmosolyodott ettől a gondolattól – teszed ugyanezt, azt gondolom, hogy... hogy hagytam volna. Hogy örültem volna...– Sasuke szemöldöke kérdőn emelkedett meg, ahogy hallgatta. Ez egy normális élet volt, amit Naruto felvázolt. De ő vajon képes lenne ilyet élni? Fogalma sem volt. Aztán a kék íriszek fáradtan csukódtak le, Naruto ajkain a fájdalmas mosoly cinikusba váltott, ahogy fejét az oszlopnak vetette. – De ez lényegtelen, nemigaz? Hiszen itt vagyunk. Egy cellában, ahova te hoztál, hogy kedvedre kínozhass, amíg át nem adsz a gyilkosaimnak.

            Sasuke szemei egy pillanatra döbbenten kerekedtek ki. Nem látott semmi mást Naruton, mint kiégettséget. Kiégettséget és fájdalmat. A gyomra pedig ismét görcsbe ugrott. Naruto feladta a küzdelmet vele vagy ellene. Akkor ugyanazt érezte a szőkén, amilyen ő volt az elmúlt három évben. És ettől egy olyan érzelem ütötte fel a fejét a mellkasában, aminek végre nevet tudott adni; fájdalom.