Fagy és árnyék

XII. A megváltás

XII. A megváltás

Naruto olyan embert választott, akit nem könnyű szeretni. Aki nem volt biztos személy számára soha, aki menekült előle és a saját érzelmei elől is, aki minden létező módon kínozta már az évek alatt, aki szörnyű dolgokat tett mindazért, hogy Naruto ne szeresse. De ő szerette, és ez a sok áldozat mind megtérült, amikor korábban Sasuke kimondta a szavakat. Naruto mellkasában az összes kétely elmúlt, az összes fájdalom szertefoszlott, és az összes sötétség kialudt. Rájött, hogy Sasukét nem könnyű szeretni, de maximálisan megéri.

Mert ezt az érzést csak ő tudja számára megadni.

Így a kék íriszek határozottan csillogtak a sötétben. A leégett gyertya már képtelen volt tartani a versenyt az árnyékokkal, és végül teljesen kialudt. A sarokban azonban még így is fémesen csillogott a kis fejpánt, melyet azóta sem vett föl senki. Naruto pedig kitartón figyelte, miközben a szeme fokozatosan alkalmazkodott a sötéthez. Tudta, hogy egyszer ismét fel fogja kötni!

Sasuke szörnyen kimerült és gyenge volt a küzdelem után. Elmondása alapján az Otsutsuki egy különös erő folytán elkezdte szívni chakráját, Naruto pedig tudta, hogy ettől a lehetőségtől tartania kell majd neki is. És akkor, az intim sötétben meglepően könnyű volt tartania Sasukét karjaiban. Az Uchiha chakra híján könnyen kiütötte magát órákra, ahogy Narutot tette korábban. De abból látta, hogy már kezd visszatérni ereje teljébe, hogy a sebei lassan teljesen begyógyultak, és nem volt fáradt. Igazából teljesen éber volt, mint egy ragadozó a sötétben.

És ahogy mellkasához ölelte a szuszogó Sasukét, tudta, hogy küzdeni fog. Még mielőtt a másik elaludt, megbeszélték; várnak, amíg az Otsutsuki bejön következőnek, de ha huzamosabb idő telik el, cselekednek. Hiszen ha visszanyeri az erejét, gondok lesznek. Naruto azonban érezte, hogy ő már készen áll. Nem mert cselekedni, nehogy megérezze az Otsutsuki az erejét, de már egészen ki tudta tárni érzékeit.

Sasuke lágyan szedte a levegőt elnyílt ajkai között, ahogy Naruto vállára hajtotta a fejét. Ő pedig átölelte vállát, és annyira mellkasára húzta, ahogy csak tudta. A porcelán tenyér a szívére simult, Naruto pedig érezte, ahogy a dobbanások összhangba kerülnek. Bizonyos időközönként – amikor már nem érezte olyan intenzíven Sasuke illatát orrában – újra belecsókolt a fekete tincsekbe. És éppen egy ilyen puszi közben érezte meg a változást. Lágyan simított végig Sasuke arcélén, ahogy a hajába suttogott.

- Ébredj, Teme! – Az ónix íriszek az első szótagra kipattantak, Naruto pedig ismerte ezt az érzést. Ő is ilyen felszínesen pihent napok óta. És egy csókot nyomott Sasuke arcára, ahogy a másik kiegyenesedett az oszlopnak dőlve. – Vendégünk lesz nemsokára.

- Érzékeled? – kérdezte Sasuke, miközben Naruto egy lágy csókkal visszafordult saját oldalára, az ajtóval szembe. Elvégre ők még mindig utálják egymást a támadójuk előtt.

- Igen – bólintott Naruto egyszerűen. – Azt hiszem, már készen állok.

- Oké! Akkor elterelem a figyelmét – mondta Sasuke határozottan, és kihúzta magát az oszlopnál.

Narutonak semmi kedve nem volt az eltereléshez, de az Uchiha terve biztonságosabbnak hangzott akkor, mint az ő rögtönzött cselekedetei szoktak. És minden erejét összeszedve reménykedett benne, hogy sikerrel fognak járni. Mert úgy érezte, megérdemlik a boldogságot a napfényben. Még akkor is, ha erről a szarról, amiben éppen nyakig ültek, megbilincselve, Sasuke tehet.

Mert amikor Naruto elhagyta Konohát, élni akart.

És amikor Sasuke elhagyta Konohát, meg akart halni.