Fagy és árnyék

VII. A tortúra

VII. A tortúra

Naruto úgy pillantott fel a magas mennyezetre, mintha a kék eget látná. Fejben egészen máshol járt, ahogy próbált védekezni a millió, szétziláló érzelem ellen, amely benne dúlt. Így aztán azt képzelte, hogy Konohában van. Hogy a szokásos gyakorlópályájukon edz és azon gondolkozik, milyen ráment egyen este. Orrába a fák jellegzetes illata kúszott, bőrén szinte érezte a napsugarak égetését, amikor lehunyta szemét.

Aztán a gyakorlópálya lassan telt meg emberekkel, akik mind aggodalmasan pillantottak rá. Ott volt az összes barátja és szerette, mindenki, akit ismert. Azok is, akiket már régen elvesztett. És mindannyian úgy néztek rá, és nyitották a szájukat, mintha figyelmeztetni akarnák, de egy hang sem jött ki ajkukon.

- Mit akartok nekem mondani? – kérdezte Naruto suttogva. A hangja rekedt volt, cserepes ajkain nem sokat javított, hogy aznap már ivott és evett. Szemét erősen összeszorította, ahogy próbálta kitalálni a többiek miért ennyire aggodalmaskodóak.

- Naruto! – hallotta meg Sakura hangját végül, mire a cellában is automatikusan arra kapta fejét. A lány ott állt mellette, és féltőn mért végig rajta. Tudta, hogy elég szánalmasan festhet. – Nem kellett volna eldobni az életedet!

- Én nem dobtam el az életemet! – jelentette ki határozottan Naruto. Hangja visszhangot vert a cellában, de ő ezt egyáltalán nem hallotta. Csak a fejében létező világra figyelt akkor. Mintha az elméje ezt alakította volna ki számára, hogy ne kelljen szembe néznie az elárasztó, kusza érzelmeivel.

- De. Eldobtad – mondta Sakura fájdalmasan megcsóválva a fejét.

- Mi? – kérdezte Naruto értetlenül.

- Eldobtad, amikor Sasuke után indultál! – folytatta Kakashi helyette, aki a lány mellett jelent meg. Naruto szemei fájdalommal kerekedtek ki egy pillanatra. Aztán azonnal hevesen kezdte rázni a fejét.

- Nem! Hisz, ha én nem jövök, kivégzik! – mondta hevesen.

- Így pedig téged fognak kivégezni – felelte a lány fájdalommal. Naruto hitetlenül rázta a fejét a továbbra is, ahogy dühösen kirekesztette tudatából ezt a lehetőséget.

- Vagy én, vagy ő! Ez mindig is így volt köztünk. Ha az, hogy meg akarom menteni, azt jelenti, hogy eldobtam az életemet...hát legyen! De nem hagyom veszni, akármilyen mélyen is van a szarban! – mondta kitárt karokkal. A saját mondatai őt is felspannolták, és eszébe jutott, miért is küzd. Még azok után is, amit Sasuke tett vele! Nem hagyhatta veszni! Hiszen, ha ő is feladja a srácért való küzdelmet, akkor mi marad neki? Csak a tiszta gyűlölet, ami tovább növeli majd a mocskot köré. Ezt hallva Sakura sírni kezdett, Kakashi pedig fájdalmasan csóválta meg fejét.

- Nem most dobtad el érte az életed, Naruto. Már akkor, amikor először utána indultál gyermekként...

Naruto szemei felnyíltak. Még egy szívdobbanásig akkor is Kakashit látta maga előtt, és otthon volt. Aztán a kép kitisztult, a félhomály pedig körülölelte. A lüktető fájdalom behatolt egész testébe, ahogy visszatért a komor cellába a fejében kialakult édenből. Kezdte azt hinni, hogy teljesen becsavarodott itt. Hiszen semmi inger nem éri a kínzásokon kívül, emellett pedig szörnyen legyengült, és most még olyan érzelmek is berobbantak, amiknek a létezéséről nem is tudott.

Gyengéd érzelmek, amelyek egy sokkal intimebb szinten engednek tekinteni a történtekre. Amelyek egyértelműen ott vannak, de Sasuke soha nem ismerné be. És inkább ellene fordítja őket. Azonban tisztán látja a porcelán arcon átfutó érzelmeket, valamint legutóbb is úgy sietett ki a helyiségből, mintha belülről égetné a sok ki nem mondott dolog a mellkasát. És Naruto őszintén remélte, hogy időben felnyílik a szeme. Nem volt ínyére, hogy ennek ilyen módja és ára van, de el kellett ismernie, hogy ha más körülmények között történt volna a csók köztük...na meg gyengédebben, nem ellenkezett volna.