Dalban mondom el (Befejezett) S.M. C.C.

2.27

Eltelt néhány nap, mióta hazatértem. Eleinte többször eszembe jutott, hogy rosszul cselekedtem, és már majdnem vissza is mentem. De mikor a telefonomra pillantottam és se Shawn, se a kiadó nem keresett, úgy gondoltam, hogy felesleges lenne. Már rég lemondtak rólam, ami miatt nagyon elkeseredtem. Az érzéseim napról napra erősödtek, és már tisztán tudtam, hogy mit akarok Shawntól. Egyik nap bementem az étterembe, hogy beszéljek a fönökkel.

-Helo Marie -köszöntem neki már az ajtóban.

-Szia Camila -mosolygott rám kedvesen és hellyel kínált. -Mi újság? Mikor fog megjelenni a zenéd?

-Fogalmam sincs. Eljöttem haza, mielőtt megbeszéltük volna a megjelenéssel kapcsolatos dolgokat.

-Értem. Akkor majd biztos hívnak, ne aggódj.

-Igen, hogyne -bólintottam. Nem akartam senkit beavatni a félelmeimbe, hiszen mindenki bízott abba, hogy jó dalaim lesznek. -Arra gondoltam, hogy szívesen visszajönnék és dolgoznék egy kicsit. Otthon alig tudok valamit csinálni, és örülnék, ha itt kiszolgálhatnám az embereket.

-Biztosan ezt szeretnéd? -kérdezte láthatóan nagyon meglepődve. Majd mikor, mondtam neki, hogy teljesen biztos vagyok magamba, megadóan bólintott -Rendben, legyen. De csak 4 órát tudsz dolgozni, mert eddig is elegen voltunk, és nem akarok kirúgni senkit.

Azonnal belementem az ajánlatába, s boldogan kezet fogtam vele. Addig sem kell otthon lennem, és nem elmélkedek az életem történésein. Miután végeztem a főnökömmel, néhány szót beszéltünk még a lányokkal, majd hazafele vettem az irányt. Szépen lassan mentem, egyáltalán nem siettem. Vacsorára értem haza.

-Sziasztok! Képzeljétek! Hétfőtől újra eljárok dolgozni -jelentettem be a nagy hírt, de a várt üdvrivalgás elmaradt.

-Minek tesó? Hiszen te énekes vagy, nem kell éttermekbe dolgoznod -rázta meg a fejét Sofi, majd anya folytatta.

-Igaza van. Camila, mégis mi a fene ütött beléd? Vagy van valami baj, amit nem akarsz elmondani?

-Dehogy semmi gond. Csak unom a semmit tevést, így gondoltam, hogy ebéd időben nem ártana a csapatnak egy kis segítség -mosolyogtam és próbáltam hihetőnek látszani. Végül anya megértőn bólintott

-Értem. Ha csak ennyi van a háttérben, akkor örülök és jó munkát. Gyere, egyél egy kis szalámis kenyeret.

Némán helyet foglaltam éa nekiálltam én is a kajának. Sofi addig megfürdött, majd anyu szobájában nézegette a könyveket, mikor rátalált az albumra.

-Ide nézzetek! Mennyi kép van ebben? Ti emlékeztetek rá? -jött ki a konyhába és leült mellém -Az én vagyok? -mutatott egy lányra, de nevegve megráztam a fejem.

-Az én vagyok, mikor kicsi voltam. Nézd, te ott vagy. Akkor te még kisbaba voltál -magyaráztam neki a képeket figyelve.

-Anyu ez te vagy? Te tartasz ott engem? És ki ez mellettünk?

-Igen én vagyok -válaszolt anya -Ő az apukád, és nézd, ők meg a nagyszüleid.

-Hú -ámult Sofi -Shawnról is van benne kép?

-Azt hiszem, igen. De csak néhány évvel későbbről.

Amíg ők az albumot nézték, és feltűnés nélkül leléptem. Megint elkapott a sírhatnék, ezért bementem a fürdőbe és kinyitottam a vízcsapot. Nem akartam, hogy bárki is tudja, hogy sírok...