Only Angel |L. S.|

23. Fejezet

Harry

Fel-alá járkáltam a házban. Louis karjaiban akartam lenni. Biztonságban. De így, hogy nem volt még itthon, csak a pánik ismerős jelei kezdtek megmutatkozni. A könnyek megállíthatatlanul folytak szemeimből; némán sírtam. Nehezen vettem a levegőt, a tüdőm szúrt, szívem hevesen kalapált mellkasomban. Annyira próbáltam elterelni figyelmem, annyira igyekeztem. De nem sikerült. Tudtam, előre éreztem, hogy nem volt véletlen anyám halála, viszont nem számítottam rá; engem is holtan akarnak látni.

-Lou... kérlek siess... - nyüszítettem fel. Minden ízemben remegtem, téptem a hajam. Elmondhatatlanul féltem. Folyton az járt a fejemben, hogy bármikor, bármelyik pillanatban rám törik az ajtót és vége.

Louis, hol vagy már?

[...]

Louis

Nyugodt szívvel hagytam otthon Harryt, és indultam el Zayn házához. Természetesen egyből átváltoztam, amint beértem az erdőbe. Farkasként átok a meleg, hisz vastag bundánk felér egy kabáttal. Nyelvem oldalra lógott és legszívesebben megmáróztam volna a kedvenc tavamban, felfrissítve ezzel mindenem, mégis kihagytam, hisz barátom nem a türelméről híres.
Nem szívesen mentem a falka közelébe, mert bár még oda tartoztam, éreztem, hogy sokan nem látnak szívesen. Szerencsémre pont megláttam, elég messze a többiektől, így visszaváltoztam, lekaptam a pólóm és megtörölgettem izzadt felsőtestem.

- Louis, rég láttalak. Mi van veled, haver? - vont baráti ölelésbe.

- Szia, Z. Huh, hát megvagyok. Úgytűnik lassan helyére állnak a dolgok. Te hogy vagy? - kezdtünk el sétálni.

- Én jól vagyok. Élem az unalmas mindennapokat. Mióta ritkán látogatsz ide, azóta sokkal feszültebb a légkör. Múltkor például segíteni szerettem volna a szomszéd néninek bevinni a szatyrokat, de az olyan nyakast levágott nekem, hogy majdnem elestem. Persze felháborodtam, viszont ez sem tetszett neki és, hogy mit képzelek én, amiért felemeltem a hangom. Mielőtt bármit mondhattam volna, megfogta a seprűjét és azzal elkergetett - fejezte be, én pedig nem. bírtam tovább és elnevettem magam.

- Istenem, Zayn. Pár napig nem vagyok itt és már bajba kevered magad?

- Csak segíteni akartam! Azóta is fáj a bokám. Mikor szaladtam, utánam dobta a seprűt, aminek a rúdja pont ott talált el - nyögött fel.

- Adjak rá gyógypuszit? - gügyögtem gúnyosan.

- Haha, nagyon vicces vagy Tomlinson. De ha tudni akarod, már kaptam rá...
- mosolygott titokzatosan.

- Nocsak, Malik úr becsajozott?
- húztam fel szemöldököm. Arca mintha egy halvány pink színt vett volna fel és zavartan lehajtotta fejét.

- Hát... ami azt illeti... bepasiztam - ledöbbenve néztem barátomra, aki egész eddigi életében heterónak vallotta magát. Annyira meglepődtem, hogy lábaim földbe gyökereztek.

- És ezt mégis mikor akartad nekem elmondani? - felvoltam háborodva, hogy egy ilyen fontos információt elfelejtett közölni velem.

- Én elakartam, tényleg! De mindig elfoglalt voltál, meg olyan sok dolog történt veled, veletek. Csak nem találtam a megfelelő alkalmat - megadóan sóhajtottam és átkaroltam barátom vállát.

- Igazad van. Sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Tudod, így minden összejött, jó és rossz is, de már itt vagyok és, mint jó barát, kifaggatlak, hogy ki is az a lovag, aki elcsavarta a fejed - mindentudóan vigyorogtam rá, ő pedig nevetve megrázta fejét.