Only Angel |L. S.|

24. Fejezet

Harry

Borzalmas tud lenni a hatalmas csend. Nem tudod, mikor csap le a váratlan zaj. Csak vársz, hallod a füledben a szíved dobogását, a szapora lélegzeted. Az agyad rémképeket gyárt, rosszabbnál rosszabb események játszódnak le benned, de még mindig nem történik semmi. Félsz, viszont valójában te sem tudod, hogy mitől, csak érzed a zsigereidben.

Feszülten vártam Lou-ra. Az edzőtermes eset miatt nagyobb lett a paranoiám, így féltem. Kikeltem az ágyból és lépteim az ajtóhoz vezettek. Kezem a kilincsre tettem és lassan lenyomtam azt, halkan kinyitva az ajtót. Félhomály uralkodott a kis folyosón. Megemberelve magam, léptem át a küszöböt és végighaladtam a szobák előtt. A lépcsőhöz érve, hallgatóztam. Megkönmyebülve sóhajtottam fel, amint meghallottam szerelmem hangját, viszont úgy tűnt, mintha beszélt volna valakihez. Halkan mentem le a lépcsőn és elém tárult egy egy furcsa kép. Szemeim nagyra nyíltak, ahogy megláttam a hatalmas állatot a nappali közepén, bár szemmel láthatóan nem volt valami fényesen.

Tiszta vér volt mindene, de legfőképpen a nyaka körüli rész. Fehér alapon barna foltos szőre egy-két helyen hiányzott és bal szeme csúnyán megsérült. Nem mertem közel menni, viszont Lou így is megérezhette jelenlétem és felém fordult.
Gondterheltnek tűnt.

- Édesem, idehoznád nekem az elsősegély dobozt és egy vizes törülközőt? - nem szóltam semmit, de bólintottam. Teljesítettem kérését, tisztes távolságból megkerültem az állatot és Louis kezébe adtam a dolgokat. Hálásan pillantott rám, majd elkezdte leápolni az emlőst. Helyet foglaltam a kanapén és csak néztem őket. Mindketten szótlanok voltunk, néha a farkas fájdalmas nyüszítése törte meg a csendet. Válaszokat vártam, mert nem az első eset volt, hogy egy ilyen hatalmas állat jön a közelünkbe. Egyszerűen képtelenségnek tartottam azt a hatalmas méretet és biztos voltam benne, nem ez az egyetlen.
Féltettem magunkat, mert nem gondoltam volna, hogy betudnak törni ezek a lények. Védtelennek számítottunk. Prédának.

Talán fél óra is eltelhetett, mikor készen lett. Nem néztem rá, csak vártam. Egy ideig pakolászott, majd eltűnt a fürdőbe, de alig telt el egy perc, jött is vissza. A kanapé karfán lévő pokrócot elvette és ráterítette az állatra.
Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, viszont egy hang sem távozott belőlem. Louis egy fáradt sóhajjal helyet foglalt mellettem, én pedig még kisebbre húztam magam.

- Összeverekedett egy másik fajtársával. Viszont vesztett és... tudta, hogy én gondját viselem, így eljött ide...

- Szóval ez lesz? Bármikor megsérül egy farkas, ide fog jönni? - hangom halk volt, tele feszültséggel és továbbra se néztem rá.

- Tudod, Haz... Nekem fontos és csak ő az, akire már családtagként tekintek. A többivel nincs szoros kapcsolatom.

- Igazán megnyugtató, tényleg. Tehát egy falkányi helyett csak egy fogja elharapni a torkunkat, ha olyan a kedve.

- Hidd el, hogy nem bánt. Ártalmatlan.

- Ezt mond akkor, mikor egyik nap vérben feküdve talállak mellette.. Louis, ez egy farkas! Nem holmi kiskutya. Az ösztönök benne vannak ugyanúgy, mint minden másikban, te tudhatnád a legjobban - idegesen túrtam hajamba.

- Harry, nyugodj meg. Biztosíthatlak róla, hogy egy légynek se tudna ártani. Kivéve persze, ha magát vagy mást véd - ült közel hozzám és kezét arcomra simította jelezve, hogy nézzek rá.

- Tudom, hogy félsz, de bízz bennem, rendben? Ha olyan lenne, amit te most elmondtál, a közelébe se mentem volna, soha. De amúgy nagyon ügyetlen és béna, viszont... ő a barátom - lágy érintésére lehunytam szemeim és az eddigi bennem tomboló érzelmek kezdtek alábbhagyni.