Only Angel |L. S.|

5. Fejezet

Louis

Azóta a nap óta eltelt négy nap. A hiánya felemésztett. Az illata, mely teljesen megbódított, az igéző smaragdjai, a göndör, kusza fürtjei és maga az aurája, amely megbolondított. A farkasom a közelébe ki akart törni és visszafogni magam nem volt könnyű.

Mikor a farkas a közelünkbe jött, a védelmező ösztönöm az ezerszeresére nőtt és azt hittem, ott helyben megfojtom az állatot. Természetesen az egyik falkatag volt, William. Ő az alfa -az apám- omegája. Sosem volt szimpatikus. Állandóan az apám sarkában lihegett, csak úgy szívta magába a bizalmas információkat, amikről még én sem tudhatok. Ezen persze felháborodtam és megkérdőjeleztem az alfát. De -mint mindig- mindennek el lettem hordva, nekem állt, hogy nincs jogom beleszólni abba, ami nem tartozik rám. Ez a történés két éve történt, azóta sem vagyunk jóban a szülőmmel. Rengeteg konfliktus született, mindig én voltam a fekete bárány, sosem hallgattak meg, és emiatt kívülállónak éreztem magam.

Éppen sétálgattam az udvarunkon, mikor Zayn a nevemet kiabálva rohant hozzám.

- Louis... tudom, hogy hibát követtem el... és sajnálom... deh.. Kihallgattam egy beszélgetést... Esküszöm... nem akartam... Viszont meghallottam a te neved... így inkább ott maradtam..- szerencsétlen úgy kapkodta a levegőt, mintha most futotta volna le a maratont. Na igen, a futás nem volt az erőssége, hiába olyan fajból volt való, mint én. Ritkán esett meg, hogy egy farkas ne tudjon gyorsan futni, de így született és nem tudott ellene mit tenni. Ez miatt a vadászat is nehézkesen ment neki, viszont sosem hagytuk cserben.

- Mond már, mi az! - sürgettem. Felegyenesedett, vett egy mély levegőt és belekezdett.

- William egy másik farkassal beszélgetett, viszont nem láttam ki az, mivel a fa takarásában állt. Azt beszélték, ha magadtól nem mondasz le az alfai posztról, mikor már arra kerül a sor, akkor más módszerekhez fognak folyamodni...

- Ha magadtól nem mondasz le... Akkor... megkeresik Harryt és cafatokra fogják tépni - szemeim kitágultak, állkapcsom megfeszült és kezeim ökölbe szorultak. Megint kiakart cseszni velem. Nem volt elég neki, hogy kitúrt a helyemről, még Harryt is bántani akarta.

- Hogy merészeli az a tetű... - fogtam és akkorát belevertem a fa törzsébe, hogy behorpadt. A kezem vérzett, de nem foglalkoztam vele, hisz hamar begyógyult.

- Nyugodj meg. Sokan melletted állunk és ha kell, akkor mi is figyelünk a göndörre, mert tudjuk, hogy fontos neked és tartozom neked ennyivel
- mosolyodott el halványan. Lehunytam a szemem és próbáltam lenyugodni.

- Köszönöm - hálásan pillantottam rá, ő pedig bólintott, majd magamra hagyott. Leültem a fűbe és gondolkodni kezdtem. Talán jobb lett volna elhagyni ezt a falkát. Nem volt helyem benne, sokan ellenem fordultak, apám ki nem állhatott és már Harry élete is veszélyben volt. Nem tudhatta meg a mi világunk és legfőképp azt, mi vagyok, még nem.
Közelebb akartam hozzá kerülni, nem pedig elriasztani.

Mert éreztem, hogy ő lesz az a fiú, aki megváltoztatja az életem.