Only Angel |L. S.|

26. Fejezet

- Mégis hogy képzeli ezt? Mi jogosítja fel erre? Komolyan az ész megáll...
- zsörtölődött mérgesen a férfi. Ideges volt, de leginkább dühös, amiért fia elárulta fajtájukat. Ezer féle mód kavargott fejében, hogy hogyan is büntesse meg. Tudta jól, a kínzásokat túlélné és megölni sem akarta. Felháborította őt, hogy a vére egy áruló, ezzel szégyent hozva falkájukra.

- Alfa, mi tévők legyünk? - kérdezte ártatlanul Ethan. Belül madarat lehetett volna fogatni vele. Boldog volt, amiért átvehette Louis helyét, és a vezető jobb keze, egyben örököse is lett. Amivel viszont öröme az egekig ért, hogy el fog tűnni a föld színéről az a fattyú. Igyekezett leplezni, milyen érzések is veszik körbe őt, nehogy befutcsoljon terve.

- Várunk. Elő kell készülnünk, mielőtt elhamarkodottan cselekednénk. Louis okos, hamar észreveszi, ha valami nincs rendben. Azt a pillanatot kell választani, ami a legmegfelelőbb. Szólj a többieknek is, hogy hagyják őt az emberrel együtt. Élvezzék ki ezt a kis időt, mert mikor nem számítanak rá, mi lecsapunk. Ne figyeljétek őket, hiszen Louis megérzi. Megvan ehhez a megfelelő ember. Értve vagyok?

- Igen, alfa - szája sarkában megjelent egy kis mosoly. Minden pontosan úgy alakul, ahogy azt én terveztem.

[...]

Louis

Elmerengve néztem alvó angyalomat. Lassan, egyenletesen vette a levegőt, szája picit elnyílt. Végre álmai nyugovóra tértek. Napok óta csak vergődött, nyugtalanul beszélt álmában, folyton a nevemet motyogva. Olyankor magamhoz húztam szorosan, éreztetve vele; itt vagyok. Arra fogtam ezt az egészet, hogy talán a farkasos dolog miatt voltak rémálmai, esetleg az edző terembe való betörés okozott fárasztó éjszakákat. Féltettem őt, hisz hiába mondta, jól van, tudtam, hogy hazudik. Mióta elmondtam neki másságom, azóta jelent meg nála ez az eset. Gondolkodtam azon, talán jobb lenne, ha elbeszélgetne egy szakemberrel. Biztosan kitudna belőle szedni dolgokat és Harrynek is könnyebb lenne. Viszont ismertem annyira, hogy nem ilyen egyszerű, hisz rettentően makacs.
Döntésem nem volt végleges. Azt sem tudtam, hogyan hozzam fel, hogy ne veszekedés legyen belőle.

Ahogy jöttek a rémálmok, sokkal feszültebb lett. Minden apróságon felkapta a vizet, hisztizett, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ő akarta, de nem voltak olyan napok, amikor nem aludtunk volna együtt. Hiába a sok civakodás, mindig a védelmező karjaimba bújt, olykor heves szenvedéllyel engesztelt ki, amit természetesen nem bántam.

Igyekeztem segíteni őt, elvinni randikra és csak boldoggá tenni. Legtöbbször sikerült is, emellett néha érezhetőbb volt, hogy fáradt. Szemei alatt fekete karikák jelentek meg, szemei leragadtak, viszont az éhsége eszméletlenül megnőtt. Nagyon sokat evett és szerencsére meg is látszott. Kerekebb lett mindenhol, ennek pedig csak örülni tudtam. Láttam rajta, hogy nem nagyon tetszik neki, folyton pici pocakját bámulta a tükörben, szemöldökeit összeráncolva tanulmányozta és szidta. Ilyenkor mögé álltam, átkaroltam és ezerszer a fülébe suttogtam, hogy gyönyörű. Az imádott gödröcskés mosolya elterítette arcát és hálásan dőlt ölelésembe.
Imádtam ezeket a pillanatokat.

Egyre jobban megbékélt a farkasommal és már ő kérte, hogy változzak át. Szerettem, ahogy kecses ujjaival kényeztet és dögönyözi a szőröm. Az erdő nagy részét ismerte és ez megnyugvással töltött el, mert ha ki is merészkedett, egyedül is vissza talált. Még mindig féltettem, esetleg elkapja valami, vagy valaki, de ahhoz hatalmas bátorság kellett, hisz megjelöltem őt és kilométerekről érezhető volt rajta a szagom. A legtöbben tiszteletben tartottuk, ritkán fordult elő, hogy a másik társát merték bántani.

Labdát és botokat dobált nekem, akár egy házikedvencnek, de élveztem és kellően lefárasztott, nameg Haz önfeledt nevetése mindent megért. Sokszor felpattant a hátamra és különböző elrejtett helyekre vittem. Egyszer vissza mentünk a virágos rétre, ahol először megmutattam magam. Aznap négy csokor, különböző fajtájú és színű virággal tértünk haza. A házam illatozott, mégis Harry aromája szédítőbb volt bármelyik növénynél.

Örültem, hogy apám felhagyott a zaklatásával. Rég nem hallottam felőle és a falkáról. Zaynt direkt megkértem, csak akkor szóljon, ha valamire készülnek. Barna bőrű barátom is elkezdett furán viselkedni. Fejben nagyon nem ott járt, mikor beszéltem vele, és amint rákérdeztem, elpirulva hárított és témát váltott. Sejtettem, hogy lány, vagy esetleg fiú van a dologban, de nem faggattam, inkább mindentudóan mosolyogtam. Ő volt az egyetlen igaz barátom és én lettem volna a legboldogabb, ha láthatom őt szerelmesnek.

Nagyot sóhajtottam. Rápillantottam szépségemre, aki szinte már teljes testével rajtam feküdt. Természetes illata megrészegített, nyugodt aurája körbe ölelt engem is. A bőre puha volt és ápolt, akár egy babának. Egyetlen pontját sem borította szőr. Erre kellőképpen figyelt, hiába mondtam neki, hogy mindenhogyan vonzó és természetes dolog a szőrzet. Ilyenkor lepisszegett, hogy nem érthetem ezt. Végülis igaza is volt.

Hatalmas fény áradat vakítja meg szemeim. Erősen összeszorítom őket, de mintha semmi haszna nem lenne. Kezeimmel is próbálom takarni, hátha segít, viszont mintha áthatolna mindenen. Talán percekig állok és várok a... fogalmam sincs mire. Szívem a torkomban dobog. Kínzóan hosszú másodpercekig semmit nem csinálok. Aztán érzem, a fény egyre veszt erejéből, halványulni kezd. Lassan pislogva nyitogattam szemeim. Egy árnyat látok hirtelen elsuhanni pár méterre tőlem, majd megáll. Csak sziluettjét tudom kivenni és egyből feltűnik valami mögötte. Hatalmas szárnyak. Mozdulni nem tudok, lábaim földbe gyökereznek. Körülöttem minden fehér és arany színű, de elég homályos. Egyre közelebb és közelebb jön az a valami. Végtagjaim nem érzem, csak melegséget a lelkemben.

Akármilyen gyengébb a fény, mégis hunyorítanom kell, mert a szemeimet így is bántja. Hiába próbálkozom, arcát nem tudom kivenni. Viszont épphogy, de halványan láttatni engedi smaragd szemeit, mely nagyon ismerős számomra. Lénye körbeölel, erős aurája pedig ízzik a közelemben. Tekintete lyukat éget mindenemben, az összes létező sejtemben érzem őt.

-Hamarosan, Louis... - a hangja rettentő halk. Ellep a libabőr és a kíváncsiság úrrá nő rajtam. Mielőtt bármit is reagálhatnék, az árnyék elhalványul teljesen, a fehér és arany eggyé válik. Az agyam elködösül és ellep a sötétség.

Zihálva ébredtem fel. Csak álom volt. Egy rettentő furcsa álom, ami nagyon valóságosnak tűnt. Fáradtan dörzsöltem meg szemeim és felültem. Körbe nézve Harryt kerestem, viszont szomorúan vettem észre, nem tartózkodik a szobában. Úgy, ahogy voltam, alsó gatyában mentem le nyűgösen szerelmemhez, hogy aztán vissza szuszakoljam az ágyba.
Farkas szaglásomnak köszönhetően érzékeltem, hol tartózkodik éppen, így egyből a nappaliba vettem az irányt.
A kanapén ült, nekem háttal. Lustán mosolyogva lépkedtem hozzá és átöleltem nyakát.

- Mássz vissza mellém... - dörmögtem fülébe. Meglepetésemre elhúzódott tőlem. Az álmosság azonnal elhagyott és törtem a fejem, vajon mi lehet a baja.

- Haz? - semmi válasz. Továbbra is mereven ült. Elé léptem és leguggoltam, reménykedve, hátha elkapom pillantását.

- Harry, mi a baj?

- Kérdezd őt - bökött fejével a mosdó felé. Értetlenül néztem rá, és meg is kérdőjeleztem volna, mikor az említett helységből megjelent egy alak. Először fel sem ismertem, viszont, ahogy közelebb jött, arcon csapott a felismerés.

- Sam?