Only Angel |L. S.|

6. Fejezet

Harry

- Louis, szeretnélek elhívni téged... Nem, ez nem jó. Louis, eljönnél velem egy randira? Ahh.. ez sem jó. Lou, lenne egy kérdésem.. baszki Harold... Olyan szerencsétlen vagy! Még azt sem tudod, hogy mi a kedvenc színe! Mi a francért akarnád elhívni őt?! - szidtam meg tükörképem. Csak egy törölközőben flangáltam a fürdőszobába, fürdés után. Már elmúlt este tizenegy óra és most jutottam el odáig, hogy letusoljak. Egész este a szobámban lévő boksz zsákot ütöttem, elfelejtkezve az időről.

Annyira szerettem volna látni őt, aztán eszembe jutott, hogy el is hívhatnám egy randira és utána realizálódott bennem, hogy nincs meg az elérhetősége sem.
- Kinek is kellene egy ilyen szerencsétlen, mint te, Harold...
- csalódottan fordultam el a tükörtől, majd a szobámba indultam. Törülközőmet ledobva, álltam meztelenül a szoba közepén és nem törődve semmivel vetettem magam a puha ágyamra. Hátamra fordultam és a plafont fürkésztem.

Gondolkodtam azon, hogy visszamegyek az edzőtermembe, beindítani a dolgot és élni azt az életet, amit elképzeltem. Elterelte volna a figyelmem és az álmomra koncentrálni. Louis-val kapcsolatban pedig nem tudtam dűlőre jutni. Nem akartam elsietni a dolgot, azt szerettem volna, hogy fokozatosan alakuljon ki. Talán csak fellángolás volt.

Szemeim lehunytam és hirtelen Lou meggy színű ajkai csöppentek gondolataimba, melyek akkor majdnem az enyémeket érintette. Biztosan mennyei íze lehet. Zsibbadásig csókolnám, aztán megérinteném puha bőrét, és azt is ajkaimmal ízlelni, végül letérnék a v-vonalához, ott pedig lehúznám a nadrágját az alsójával együtt és... Jézusom, állj le! Éreztem, hogy a dél tájékra fut a vér és ahogy odanéztem, felnyögtem. Nem lehet igaz... Felizgultam csak arra, ahogy rá gondoltam. És megtörtént az, amit nagyon nem akartam. Csengettek. Ki az aki ilyenkor akar meglátogatni?
- Mi a fenét csináljak? - ültem fel kétségbeesetten. Csak nem mehettem ki álló dákóval és így üdvözölni a váratlan vendégemet. Gyorsan előkotortam egy farmert, ami nagyjából takarja, ami ott "történik" éppen és lefutva a lépcsőn siettem az ajtóhoz. Elfordítva a kulcsot tártam ki azt és tekintetem találkozott Louis-éval. Már csak ez hiányzott.

- Szia Louis, mi járatban? - kérdeztem egy kínos mosollyal az arcomon.

- Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, csak megszerettem volna nézni, hogy minden rendben van veled
- mosolyodott el félénken. Ennél aranyosabbat még nem láttam.

- Persze, minden tökéletes. Beljebb jössz? - tártam ki az ajtót. Úgy van, Harold, hívd csak be, hátha majd észreveszi a merevedésed, ami már könyörög, hogy ápold le, olyannyira feszíti a nadrágod.

- Nem, nem szeretnélek zavarni.. - köszönöm istenem - de megszeretném kérdezni, hogy esetleg holnap ráérsz?
- kíváncsian tekintete vizslatott.

- Igen, miért kérded? - próbáltam lazán felfogni a dolgot és nem túlagyalni. Sajnos jellemző volt rám, hogy mindent túlgondoltam, és beleéltem dolgokba, aztán csodálkoztam, hogy csalódok.

Louis

- Tudod, azon gondolkodtam, hogy múltkor megemlítetted, hogy anyukád halála lehet, hogy nem véletlen volt, így egy kicsit kutakodtam és ha nem kavar fel, akkor megmutatnám, hogy mire jutottam. Mit szólsz?
- várakozóan néztem rá. Egy pillanatra mintha a csalódottság suhant volna át rajta, de biztosan csak képzelődtem.

- Oh, rendben. - bólintott és szemeit lesütötte. Beállt közénk a kínos csend, ami nagyon zavart. Eddig nem fordult elő ilyen.

- Oké... - köszörültem meg torkom- Akkor holnap dél körül találkozzunk a kávézóban, a szokásos helyen - megint csak bólintott.

- Akkor... Szia... - intettem és még utoljára belenéztem szemeibe, majd elindultam haza. Annyira fura volt ez a helyzet. Miért lett ilyen hirtelen? Esetleg megbántottam volna? De hisz nem mondtam, vagy tettem semmi olyat...

Sóhajtottam és mikor már beljebb értem az erdőbe, átváltoztam, hazáig meg sem állva rohantam. Jól esett kicsit kiszellőztetni a fejem. A házhoz érve visszanyertem emberi alakom és furcsán méregettem az ott körbe-körbe járkáló Zaynt. Idegesnek tűnt, bár ő mikor nem az.

- Hé, Z, mi történt? - felkapta fejét és hozzám sietett.

- Nagy baj van Lou! Harry veszélyben van! William és a talpnyalói a házához indultak, hogy elkapják és zsaroljanak vele! - a düh egyik pillanatról a másikra rám telepedett. Hátra hagyva a fiút, farkas alakomba változtam és Harry-hez siettem vissza, ahogy csak tudtam. Hallottam a hátam mögött Zayn futó lépteit és akkor hálás voltam, hogy ő a barátom. Sohasem rohantam úgy, mint akkor. Szívem torkomba dobogott, elképzeltem azokat a szörnyű dolgokat, amiket tehettek vele, az ijedt, összezavarodott tekintetét, a félelmet és kétségbeesést. Minél előbb próbáltam ezeket kiűzni és koncentrálni arra, hogy ezek ne történjenek meg.

Éreztem a bensőmben, tudtam, hogy bajban van. Az a rossz előérzet testem minden porcikáját ellepte és a mérhetetlen gyűlölet egyre csak nőtt William iránt. Hozzá ér ahhoz, ami az enyém. Ránéz arra, ami az enyém, az én területem. Büntetni fogom őt és azokat, akik ebben segédkezdtek. A birtoklási vágy egyre csak duzzadt és nem bírtam lenyugodni. Ő az enyém és bármi áron, de megvédem őt, akár az életem árán is.