Only Angel |L. S.|

19. Fejezet

Harry

Idegesen tördeltem ujjaim. Már lassan fél órája, hogy Louis telefonszámát bámultam a képernyőn. Felakartam hívni és bocsánatot kérni az elfogadhatatlan viselkedésemért.
Mi van, ha végleg megharagudott rám? Mi van, ha utál engem, és hallani sem akar rólam? Mi van, ha... Fejemet megráztam és beletúrtam kócos hajamba. Sóhajtva vettem kezembe az eszközt és rányomtam a hívásra. Lehunytam szemem és vártam. A szívem őrült tempóban vágtázott, kezem megremegett. Észre sem vettem, ahogy alsóajkam harapdálom, csak mikor már a vér is kiserkent belőle. Csalódottan vettem el fülemtől a telefont, azonban meghallottam azt a hangot, amire idegörlően vártam.

- Itt Louis Tomlinson. Kivel beszélek? - gyorsan visszaemeltem a fülemhez és el sem hittem, hogy vele beszélek. Vagyis beszéltem volna, ha nem fagyok le.

- Halló? - összeszedve egy kis bátorságot, megköszörültem torkom és beleszóltam.

- Louis, é-én vagyok, Harry - reménykedtem, hogy nem fogja lecsapni. Pár másodpercre csend telepedett le.

- Szia Harry - most szedd össze magad, Styles.

- Én csak beszélni szeretnék veled. De nem így, szóval, ha...ha nem zavarok, és nem vagy elfoglalt, tudnánk találkozni? - hangom bizonytalan volt és reményekkel teli. Látni akartam őt és esedezni azért, hogy elnyerjem bocsánatát. Megnéztem, hogy vonalban van e még a hosszúra nyúlt csend miatt.

- De persze, ha nem jó neked, azt is megértem. N-nem akarok tolakodó lenni, válassz te időpontot, nekem bármikor jó, é-és tényleg-

- Nyugodj meg, Harry. Találkozzunk egy óra múlva. A házad előtt várlak.

- Re-rendben. Akkor egy óra múlva.

- Szia Harry.

- Szia Lou - majd bontottam a vonalat. Fellélegeztem és megkönnyebbülten dőltem hátra az ágyon. Akkor talán nem lehet olyan nagy baj. Vagy épp ellenkezőleg.

Öt óra fele járt az idő, de semmi dolgom nem volt. Valahogy eszembe jutott, mikor épp a könnyeimben fulladoztam, a tarkóm szúrni kezdett. Hátranyúltam és odaérintettem mutató ujjam. Gyorsan vissza is kaptam, amint éreztem valami nedveset ott. Megpillantottam a vért, ami miatt kezdtem ideges lenni. Gyorsan a fürdőbe rohantam, majd fogtam egy ragtapaszt és leragasztottam. Próbáltam nem ezzel foglalkozni és inkább azon agyalni; hogyan nyerjem el a kék szemű bocsánatát.

[...]

- Szóval, beszélni akartál velem... - már egy ideje sétáltunk, de egyikünk sem szólalt meg. Észrevettem, hogy a tó felé megyünk és ez kicsit megnyugtatott. Június lévén még javában sütött a nap, kellemes meleget adva nekünk. Az erdő ilyenkor volt a legszebb, és legnyugtatóbb, persze csak nappal. Tekintetem a kócos fiú felé vándorolt. Annyira szép volt ez a fiú. Ha tehetném, egész életemben nézném és érinteném őt, de olyan óvatossággal, mint egy műalkotást.
Sóhajtottam, majd megálltam. Ő velem szembe fordult, így láthattam fáradt szemeit.

- Igen. É-én sajnálom, hogy akkor olyan csúnyán beszéltem veled. Semmit nem gondoltam komolyan. Elhamarkodottan járt a szám, fel sem fogtam, hogy mit mondok. Nem tudom, mi ütött belém... Mardos a tudat, hogy én mondtam, amit, é-és tényleg nagyon sajnálom. Nem akartam, valahogy nem én irányítottam. Kér-kérlek bocsáss meg nekem, Lou.. És megértem ha.. ha nem akarsz velem beszélni többet, de-

A hirtelen jött puha ajkak megakadályoztak, hogy befejezzem mondandóm. Meglepődöttségem miatt pár pillanatig lefagytam, viszont utána kapcsoltam és viszonoztam csókját. Lágyan érintkeztek ajkai az enyémekhez, melyek úgy hiányoztak. Lassú volt, viszont annál több érzelmet fejezett ki. Kezei arcomon foglaltak helyet, az enyéim pedig kusza hajában. Nyelve nagyon picit hozzá ért számhoz, ezzel engedélyt kérve a bejutáshoz, amit készségesen elfogadtam, így nyugodt szívvel furakodott be az enyém mellé, hogy aztán táncot járhassanak, észvesztő érzést keltve bennünk. Az íze, akár a méz, mellyel nem lehetett betelni és csak többet és többet akartam. Testünk teljesen összeért, minden porcikáját érezni véltem és ez megőrjített. A lassú tánc egyre gyorsabbá és mohóbbá vált, ezzel kifejezve, mennyire is akarjuk egymást. Ő dominált felettem és egyáltalán nem bántam, hagytam, had vezessen.

Kezei arcomról a derekamra, onnan pedig a fenekemre csúszott és kicsit belemarkolt, jelezve, hogy ugorjak. Kérését teljesítve fontam körbe lábaimmal derekát, nyakába kapaszkodtam és el nem szakadtam tőle. Hátam a fának ütközött, szinte felkenődtem, de csak később éreztem, hogy a fa behorpadt. Abban a pillanatban viszont nem érdekelt. Alig észrevehetően, de hozzádörgölőztem. Ez egy ösztönös mozdulat volt, ami nagyon úgy tűnt, hogy neki is tetszett és belemorgott csókunkba. Elvált tőlem, én meg már panaszosan felnyögtem volna, viszont mindent kárpótolt, mikor letért nyakamra és azt csókolgatta, majd érzékien megharapta a bőröm. Sikeresen megtalálta az állkapcsom és a nyakam között azt az érzékeny pontot, amiről én sem tudtam, hogy az, így hát kissé meg is szívta. Hangom hiába próbáltam visszafogni, egyszerűen nem ment. A haját markolásztam, téptem, de épp úgy, hogy élvezetes legyen számára.

Hiányzott az ajkai íze, szóval felemeltem fejét és a nyáltól duzzadt számra húztam, majd átadtam az irányítást. Engedély sem kellett, készségesen hagytam, hogy a kis ficánkoló hús találkozzon az enyémmel; újra érezhettem azt a mámoros ízt, mely feltüzelt.

Óráknak tűnő percek után Louis egy halk cuppanással elvált ajkaimtól pár centire. A levegőt kapkodtuk, szívem majd' kiugrott és mintha a hasamon lévő pillangó életrekelt volna és a  gyomromban kapott szárnyra.

Ahogy szemeim kinyitottam, a tekintetem összekapcsolódott az övével. Pupillái hatalmasra tágultak a vágy miatt, szemei csillogtak. A formás ajkai az én nyálamtól duzzadt meg, és erősen vissza kellet fognom magam, nehogy újra rájuk tapadjak. Lassan leeresztett, kezei így derekamra csúsztak, viszont nem vette el onnan. Közel húzott magához, majd szorosan a karjaiba zárt. Arcomat nyakába temettem és beszívtam illatát és hozzá bújtam. Hiába voltam kicsivel magasabb nála, ő adott számomra védelmet és biztonságot.

- Sosem tudnék rád hosszú ideig haragudni. Mindketten mondtunk olyan dolgokat, amiket nem szabadott volna, de túlságosan fontos vagy nekem ahhoz, hogy emiatt elveszítselek - tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe nézzen, melyek könnybe lábadtak. Homlokom az övének támasztottam és lehunytam szemeim.

- Tényleg nagyon bánom és legszivesebben pofon vágtam volna magam-

- Ssh, nyugodj meg. Ne ostorozd magad. Megbocsájtok neked és én is sajnálom, hogy elrohantam. De a lényeg, hogy itt vagyunk - adott egy puszit a számra. Bólintottam és újra hozzá bújtam.
Annyira szeretlek.

[...]

A bensőséges pillanatunk után elmentünk a helyünkre. A nap kicsit lentebb ragyogott, de továbbra is meleget adott. A fűben feküdtünk, jobban mondva én Lou-n találtam meg a kényelmes helyet. Fejem mellkasán pihent, ő kezével átkarolt és az oldalamon feljebb csúszott a pólóm, így a bőröm cirógatta. Beszélgettünk mindenfélén. Néha szórakosztattam a rémes poénjaimmal, amit mindig nevetéssel díjazott. Végül annyira ránk esteledett, hogy az első pár csillag megjelent az égbolton és a hold is félkörívben jelent meg.

- Képzeld, nem is mondtam, hogy múltkor megjelent a házamban egy gigantikus farkas. Nagyon megijedtem, de aztán bebizonyízotta, hogy nem akar megenni.

- Hmm... Szelíd egy farkas lehet
- nevetett fel.

- Igen, az. Én is csodálkoztam, de biztosan csak elszökött valakitől. Nem hinném, hogy egy ilyen vadállat besétálna és csóváló farokkal bámulna rám.

- Sosem lehet tudni. Csodák mindig is léteztek. Legalábbis én hiszek benne
- csodálkozva fordítottam fejem irányába.

- Tényleg? Nem is tudtam.

- Nem kérdezted - mosolyodott el.
Újabb csend telepedett ránk, így lehunytam szemem.

- Harry...

- Hmm?

- Holnap vasárnap van. Tudod ez mit jelent?

- Nem, mit?

- Hogy a mérget véglegesen kiűzzük a szervezetedből, van még egy utolsó  lépcsőfok - kinyitottam a szemeim és felültem, majd ránéztem.

- Micsoda? - ő is felült, majd egy kicsit zavartan rámtekintett.

-Az utolsó napon szeretkeznünk kell.