Még egy Esély!

5.fejezet

Miután magamhoz tértem két homályos fejet láttam magam fölött.
-Úristen.
-Soph jól vagy?-kérdezte Niall akit mostmár teljesen láttam nem csak homályos foltként
-Persze.-mondtam és próbáltam visszaemlékezni, hogy mi történt. Aztán beugrott: a telefon, az üzenet, Harry

Amikor fölültem a szemem már nem a boldogságtól, hanem a könnyektől csillogott, de mivel rühellek mások előtt sírni, gyorsan felálltam és felrohantam a szobámba. Amikor bezártam az ajtót, nem bírtam tovább. Elkezdtem zokogni. Nem bírtam abbahagyni, és minden emlék előtört anyáékról. Lassan odavánszorogtam az asztalhoz, kihúztam az alsó fiókot és kivettem egy képet amin én vagyok anyáékkal. Talán 5 éves lehettem és a tengerparton voltunk, még akkor készült amikor apuék nem veszekedtek. Ráfeküdtem az ágyra és konkrétan álomba sírtam magam.

1 óra múlva keltem egy hatalmas ajtócsapódásra. Gyorsan lerohantam és egy dühös Harryvel és két féltőn néző tekintettel találtam szemben magam. Gondoltam, hogy Harry rám mérges,mert a fiúk féltő tekintete inkább rám irányult.
-Harry-próbálkoztam, ahogy az utolsó lépcsőfokon is leléptem
-Sophie nem akarok beszélni.-állított le Harry
-Harry nem tudom pontosan mi bajod, de nem akarom, hogy ki legyél akadva rám.
-Erre gondolhattál volna akkor amikor fölvetted azt a kurva telefont.-Emiatt kicsit lefagytam. Mit gondol, hogy nem veszem fel azt a telefont ami abban a házban csörög ahol én lakok?!
-Harry, itt lakok. Természetes, hogy felveszem a telefont amikor hív valaki.
-Hát most kurvára nem kellett volna és amúgyis, mikor mondtam, hogy felveheted? Főleg amikor ő hív-itt már bekönnyeztem
-De én azt sem tudom ki ő-mondtam erőtlenül
-Leszarom. Menj a francba.-és elment. Fölment a szobájába. Fölment a kurva szobájába engem meg itthagyott. Növekedett bennem a düh. Ez NEM az én hibám volt.
-Soph....-kezdte volna Niall, de belevágtam
-Ez NEM az én hibám volt-ordítottam és a szemem már könnyezett
-Tudjuk.-mondta szomorúan Liam
-Nemtudom mi baja, de én addig nem jövök vissza amíg nem kér bocsánatot.-mondtam és kirohantam a házból. Még hallottam, hogy Niall és Liam kiabáltak utánam, de én csak futottam arra a helyre, ahhoz az emberhez aki ilyenkor legjobban meg tud nyugtatni. Az egyetlen velem egykorú barátom Alex aki mindent tud rólam. Egy kávézóban dolgozunk hét közben és imádjuk ott tölteni az időt.

Amikor odaértem a házuk elé már nem sírtam csak nagyon nagyon mérges voltam. Kopogtam és Alex anyukája nyitott ajtót.
-Szia kicsim!-ölelt meg
-Jónapot! Alex itthon van?
-Igen, fönt van a szobájában.
-Köszönöm.-és már rohantam is fel. Becsaptam az ajtót.

Imádtam a szobáját. Már 8 éves korában tudta, hogy meleg és én azóta ismerem. Senkinek nem akarta elmondani és amikor elmondta mindenki utálta én viszont odamentem hozzá és barátkoztam vele. Azóta barátok vagyunk és ismeri Harryt, Niallt, tudja mi történt a szüleimmel, neki mindent elmondok. A legjobb benne, hogy mostmár teljesen felvállalja, hogy ki ő és a szobája falán egy csomó szivárványos zászló, idézetek és poszterek voltak. Amikor beléptem felnézett a telójából és azonnal tudta, hogy baj van.
-Mi baj van kicsim?-kérdezte, ahogy odahívott, hogy üljek mellé. Már nem bírtam sírni ezért csak mellé ültem és nekidőltem ő meg átölelt.-Mi történt?-puszilta meg a fejem
-Harry mérges rám a semmiért.
-De te sose veszekedsz Harryvel.
-Eddig én is azt hittem-mondtam szomorúan
-Mi történt?-kérdezte én meg mindent elmondtam neki elejétől a végéig
-Sajnálom Soph.-ekkor már az ölébe hajtottam a fejem ő meg simogatta a hajam.
-A legroszabb az az, hogy nem tudom, hogy miért ilyen ellenséges. Tulajdonképpen csak azt tudom, hogy valamin összevesztek és, hogy régen jó barátok voltak, de ennyi. És már kezd idegesíteni, hogy semmit nem tudok.-megsimította utoljára a hajam, majd kikelt az ágyból
-Figyu, maradj itt ameddig akarsz. Holnap úgyis a kávézóba kell menni. De addig is, nekem még le kell fürödnöm.
-oké-mosolyodtam el. 2 órája jöttem És akkor volt 10. Ami azt jelenti, hogy éjfél van és ő két órán át csak a nyavalygásom hallgatta. Ezért imádom őt. Bármikor jövök ő itt van és meghallgat. Ezekkel a gondolatokkal csuktam be a szemem és szerintem 10 perc se kellett, hogy elaludjak.

3kor még egyszer fölkeltem és láttam, hogy Alex nyugodtan fekszik mellettem. Újra becsuktam a szemem és próbáltam szép dolgokra gondolni. Végül egy órát forgolódtam az ágyban mire újra elaludtam. Holnap meg rohadt korán kell kelni.