Még egy Esély!

16.fejezet

Azonnal felhívtam a mentőket és próbáltam életben tartani szavakkal, vagy éppen pofozgatni, hogy keljen fel, de semmi. Óráknak tűnő percek után megérkezett a mentő.
-Mondja mi történt kisasszony?-kérdezte az egyenruhás csávó
-Nemtudom. Egyszerűen összeesett. Nem tudom mi van vele.-már nagyon aggódtam. Mi lesz, ha megsérül vagy valami?!
-Van valamilyen betegsége?-kérdezte miközben már a hordágyra rakták
-Nem tudok róla-ha jobban belegondolok semmit nem tudok róla. Csak pár alapvető dolgot. Ilyenekbe sosem mentünk bele, hiszen én mindig csak az összehozásukat terveztem.
-Akarsz jönni?-int a mentőatóból a pasi. Én csak bólintottam és gyorsan felugrottam. Louison már rajta volt egy olyan szar lélegeztető maszk. Nagyon rosszul nézett ki.

10 perc múlva értünk a korházba. Kiszedték Lou-t a mentőből és továbbtolták. Ameddig tudtam követtem őket, de egy ajtónál megállítottak, így csak leültem egy székre és vártam. Az idő olyan lassan telt mintha megállították volna.
Ránéztem a telefonomra és gondoltam, felkéne hívnom egy rokonát. Mondjuk a húgát, azt mondta, hogy őt nagyon szereti és közel állnak egymáshoz. Nade én honnan a francból tudjam meg Lottie telefonszámát. Hazz biztos tudja.

Tényleg, azt se tudom mi van vele. Csak úgy otthagytam a szöveggel, magyarázat nélkül.
Igen. A szöveget róluk írtam. Louis sokat mesélt nekem erről. Arról is, hogy Harry egyszer írt neki egy ilyen üzit és kövi nap nem is emlékezett rá. Vagy csak nem akart emlékezni rá. Akkor este Louis-nak véglegesen összetört a szíve. Akkor jött el az a pont, hogy akármennyire próbálkozott, a földről nem tudott felállni. Lent maradt és fog is maradni amíg nem segít neki egy olyan ember akit ő is elfogad. Akit beenged a lelkébe anélkül, hogy félne mégjobban összetörné. Ilyen embert kell találni. Csakhogy kevés ilyen ember létezik. Majd kitalálok valamit. Mindenesetre én vele maradok.

Gondolataimból a telefonom csörgése rántott ki. Ránéztem és a kijelzőn Harry neve villogott. Na most legyél okos soph. Ha fölveszem meg kell mondjam, hogy itt vagyok és, ha idejön egy hosszú beszélgetés vár ránk. Ugyanakkor ő az egyetlen aki tudja, Lottie számát és jó lenne, ha lenne itt valaki velem. Vártam, vártam és csak vártam. Már negyedjére szólalt fel amikor elegem lett a zenélésből és fölvettem
-Mivan?
-Soph. Úristen, de örülök, hogy felvetted. Megtaláltad Louist? ott vagy vele? Nekem nem veszi fel és kezdek nagyon aggódni, már csomószor hívtam.
-Harry lassíts.-még telefonon keresztül is hallatszik mennyire pánikol. Tudom. Érzi, hogy baj van- vegyél egy nagy levegőt be-és ki.-meg kell nyugtatni. Volt már rá példa, hogy rohama volt, de most ráadásul senki nincs vele.- Nyugodj le, mert nincs szükség arra, hogy pánikrohamod legyen.
-Oké lenyugodtam.-szólt pár perc után- Tehát hol vagytok?
-A korházban-suttogtam, de mégis meghallotta.
-A KORHÁZBAN? MI A FRANCOT KERESTEK OTT?-ordította, de még a telefont is el kellett vennem a fülemtől olyan hangos volt
-Igen. Örülök neki, hogy nem vagy süket és hallottad, de ezek után én nem fogok hallani.
-Bocsi. Rögtön megyek a korházba és ott elmagyarázod mi van.
-Rendben.-már tettem volna le, de eszembe jutott Lottie-VÁRJ-talán kicsit hangosabb volt mint kellett volna
-Ember. Kivagy hangosítva a kocsiban és nem a legkisebb hangerőn. És még te süketülsz meg
-Bocsánat. De Lou mesélte, hogy van egy húga akivel nagyon közel állnak egymáshoz és neki szeretnék szólni, de nincs meg a telószáma. Neked esetleg megvan?-nagyon, nagyon reméltem, hogy igent mond, mert, ha nem akkor nemtudom honnan szerzem meg a telefonszámot.
-Öhmm.....attól függ melyik húga. Az ikreké nincs meg, mert ők nagyon fújnak rám a szakítás óta, de Lottie száma asszem megvan.
-Azaz. Lottié kell.-mondtam boldogan, már amennyire ebben a helyzetben boldog tudtam lenni.

Lediktálta és miután letette rögtön hívtam a másik számot.
Sokáig csöngött ki, de végül megszólalt egy női hang.
-Jónapot. Itt Charlotte Elizabeth Tomlinson. Miben segíthetek?-aranyos hangja volt. Barátságos
-Szia. Én Sophie vagyok és a bátyád miatt hívlak
-Mivan Boo-val?-Tisztán kihallatszott az aggodalom a hangjából
-Az igazat megvallva én se pontosan tudom. Beszélgettünk, felállt és hirtelen elájult. A korházban kötöttünk ki. Gondoltam jó lenne felhívni egy családtagját és rólad sokat mesélt így gondoltam felhívlak, hogy gyere el.-egy ideig csönd volt, aztán szipogásokat hallottam.
-Rendben. Egy 30-40 perc és ott vagyok.-hallatszott, hogy mindjárt kitör belőle a zokogás. Hirtelen Harryt láttam meg a folyósón így jobbnak gondoltam letenni.
-Nagyon siess. Most mennem kell szia!-meg se vártam, hogy elköszönjön letettem, felálltam és megöleltem Harryt.
-Jöhettél volna gyorsabban is, balfék-boxoltam bele vállába.
-Ígyis áthajtottam négy piroson és megszegtem a sebességhatárt, tehát ne dumálj-lökött el magától és leült, én meg mellé.- tehát mi történt?
-Megtaláltam Louist annál a rétnél ahonnan az egész városra rálátni. Egy kicsit beszéltünk aztán ő felállt és elindult, de 2 másodperc múlva már a földön landolt. Hívtam a mentőket, bohoztak, és azóta itt ülök.-meséltem az izgalmas estémet.

Fél óra múlva Lottie ért oda mellénk, és azonnal ölelésbe vonta a göndört. Nem nagyon értem, hogy miért ölelgeti, ha a tesója és Harry összevesztek de mindegy is. Miután elengedték egymást láttam Lottie szemében a könnyeket. H leültette mellém majd leült Lottie másik oldalára.
-Mi történt?-nézett Harryre egy pár perc után amikor gondolom realizálta, hogy korházban ülünk és a testvére bent van az egyik szobában. Hazza megrázta a fejét és rám nézett, jelezve, hogy ő se tudja. Utána Lottie is rámnézett én meg majdnem belehaltam annyira szomorú volt a tekintete.
-Az összes fiú a bandából összegyűlt nálunk egy kis találkára. Harry és Louis összevesztek, Louis elment én meg utána. Egy tisztásra mentünk ahonnan látni az egész várost. Egy kicsit beszélgettünk aztán ő felállt, de mikor elindult rödtön elesett és elájult. Hívtam a mentőket, behoztak, hívtam Harryt, idejött és ő hívott téged. Röviden ennyi.
-És mi baja volt?-nagyon, nagyon aggódott, hallatszódott a hangjában.
-A mentős azt mondta nem lehet tudni, csak a vizsgálatok után.
-Mióta vagytok bent?-ezt gondolom rám meg Lou-ra értette, mert nem nézett H-ra
-úgy két órája
-Oké-ezzel hátradőlt a kényelmetlen műanyag székben.
Néma csend telepedett ránk és Harry meg Lottie erősen gondolkodtak valamin, de én csak néztem ki a fejemből. Minden kiürült belőle. Minden gondolat, félelem, aggódás, boldogság. Egyedül egy valami volt bennem. Az, hogy mennyire kisértetiesen emlékeztetett ez arra amikor anyáék miatt ültem itt. Csak akkor senki nem volt mellettem. Teljesen egyedül ültem egy óriási korházban arra várva, hogy végre kinyíljon az a fránya ajtó, hogy a doki elmondja a hírt, ha jó, vagy ha éppen rossz, mert a tudatlanságnál nincs rosszabb. Amikor vársz és nemtudod mi történik, nincs semmi csak a sötét tudatlanság. Most is kábé ez volt, csak itt valahogy éreztem, hogy Louisnak nem lesz baja. Itt volt az apám és még egy ember akit konkrétan nem is ismerek, de valahogy fontos volt, hogy mellettem legyen.

Úgy 20 perc telt el amikor kinyitódott az elöttünk lévő ajtó és egy fehér köpenyes orvos jött ki rajta. Mi rögtön felpattantunk, ő megállt előttünk még egy kicsit nézett valamit a papírokon, majd felnézett ránk és mindhármunkkal kezet fogott.
-Louis Tomlinson hozzátartozói?-nézett ránk kedvesen
-Személyesen-mosolyogtam rá.
-Harry Styles, Lottie Tomlinson és Sophie Styles.-mutatott végig rajtunk.
-Rendben. Én Daniel Rocco vagyok. Mr.Tomlinson orvosa.-Neeeeeee. És tényleg. Hát innen volt ilyen ismerős. Ő Alex apja, csak amikor 9 évesek voltunk a szülei összevesztek és ő elköltözött. Jófej pasi, nem értem miért mentek szét Mrs.Crossal.
-Hogy van Louis-Kérdezte Lottie.
-Mostmár jól. Nincs nagy baja, csak az esés miatt megzúzódott a keze, de ennél nagyobb baja nincs.
-De miért ájult el?-mondtam amit szerintem, ha nem én akkor Harry kérdezi meg egy másodperc múlva.
-Hát valószínűleg a sok stressz nem tett jót neki. Egy enyhe depresszió még mindig van benne, de ez már majdnem teljesen elmúlt, tehát emiatt nem lehet. Megvizsgáltam, de nem láttam, hogy akármilyen fizikai betegsége lenne. Mentálisan sincs betegsége, viszont azt javaslom, hogy beszéljék rá egy kis szünetre, mert a ennyi stresszt senki sem bír, és ez az ájulás a jele, hogy már teljesen kivan.
-Rendben. Rá fogom venni-ígérte Lottie.
-Bemehetünk hozzá?-kérdezte Harry és amikor az orvos bólintott már indultunk is. Én még visszafordultam és azért jeleztem, hogy egy régi ismerős vagyok csak nem emlékszik a kedves doktor
-Ja és Mr.Rocco-felnézett rám a papírokból-az igazi nevem Sophie Carmen.-mosolyogtam rá és bementem a szobába. Még láttam az először értetlen fejét amibe hirtelen mintha villám csapott volna, úgy ismert fel. Persze szólni már nem tudott, mert én már bent voltam Louisnál.