Vedd Le Az Álarcot (BEFEJEZTETT) /JAVÍTÁS ALATT!/

12.

Perselus
Hermione még nyugisan szuszog mellettem. Fel kell keltenem mert nem akarom itthagyni ugy, hogy aggódik.

-Kicsim.
-Nem.
-Hermione muszáj mert mennem kell.
-Apu..
-Kicsim.
-Apu.
-Jó akkor én megyek. Aztán majd nehogy azt mond, hogy nem szóltam.
-Jó oké!

Felült. Mögé ültem és megöleltem. Megtörölte a szemét.

-Najo. Én is megyek mert Lucius halálra aggódja magát meg akkor is ha tud róla, hogy itt vagyok.
-Jó rendben.

Hermione
Feláltam és ki mentem a fürdőbe. Felöltöztem elköszöntem apától és elmentem. Nyilvan megtartom a nevem de attól még Perselus az apám.

-Itthon vagyok Kicsim.
-Szia cica.
-Remélem jól vagy.
-Igen. Te? Hogy telt az estéd?
-Jól vagyok. És az estem is jó volt.
-Na igent mondtál Perselusnak?
-Marmint arra, hogy a lánya legyek.
-Jaja.
-Igent mondtam.
-Ennek örülök.

Lucius
Elé léptem és megcsókoltam. Újra embernek érzem magam. Mostmár megszeretném tartani az esküvőt.

-Ha gondolod mostmár akkor tartjuk meg az esküvőt amikor akarod. - mondta. Mintha tudná mit akartam.

-Na na. Ebbe tudod, hogy neked is bele szokásod van. Úgyhogy ha gondolod beszéld meg Minervával és csináljátok meg azt amit szeretnél. Azt csináálod amihez a szíved húz.

-Na na. A szívemel nem viccelődni tudod, hogy rab nállad.
-Na a kis szívtipró. - mosolyogtam.

-Hát megeshet. Igérem örök emlék lesz.
-Neked biztos nagyon hosszú ideig. De igérd meg ha elmegyek itt maradsz.
-Nemfogsz elmenni! Megfogsz gyógyulni! Minden rendben lesz!
-Kicsim.
-Erről nem nyitok vitát! Megfogsz gyógyulni!

Imadom, hogy ennyire bízik és hisz bennem.

Hermione
Beszéltem Ginnyvel. Egy hét és kész az esküvő.
■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■

Itt a nap. Itt a nagy nap. Ginny eszméletlen jó munkát végzett Minervával.

-Mio! Öltöz.
-Jo akkor segíts!
-Itt vagyok. Gyönyörű vagy.
-Kösz...

Lucius
-Lucius barátom.
-Perselus?
-Igyekezz a menyasznyod már majdnem kész!
-Rendben.

Ajjaj... nem szokásom de most izgulok.

Hermione
Miután kész lettem Perselus fel jött.

-Istenem.
-Apu..
-Gyere ide.

Megöleltem.
-Hé, ne sírj. - törölte meg az arcom.
-Nem sírok.
-Édesem. Na gyere.

A karomat a karjába fűzte.
Le mentünk a lépcső. Majd megáltunk a kert ajtajánál.

-Kész vagy?
-Huh... igen. - sóhajtottam.

Kinyitotta a nagy sötéttölgy ajtót.
Lucius ott áll és sír... nem tudom de ha ő sír én is. Megálltam előtte.

Mindeki tudja mi történt ezután. Aztán éjfélig jól éreztük magunkat majd mindeki haza... elkezdődött a nász éjszaka.

-Hát akkor mostmár a feleségem vagy.
-Igen.. az vagyok.
-Gyönyörű vagy.
-Köszönöm. - mosolyogtam majd megcsókoltam.

Az ölébe húzott és újra megcsókolt. Ezt kihasználva ki gombolta hátul a ruhám. Én is kigomboltam az ingjét. Pár perc múlva már igazából semmi nem.volt rajtunk. Felém támaszkodott és megtörtént. Teljesen az övé vagyok kívül belül. Bízok benne, hogy minden rendben lesz és nem fog hamar távozni. Nem élnék túl van egy olyan érzésem.

Nem tudom elveszitettem a számot. De nem nagyon érdekelt. A karjában aludtam el innen mostmár soha senki nem szedhet ki. Én itt maradok örökre. Vele, a házzal és apuval. Soha senki előtt nem fogom megtagadni még akkor sem ha elmegy. Büszkén vállalom kinek voltam a második felesége és kinek vagyok a fogadott lánya.

Egyikőjüket se tagadom meg senki kedvéért sem. Még a mellkasát simogatm és hallgatom a szív dobogását. A légy szárnya csak úgy vágta a csendet. Tisztán hallottam a szívét és a szuszogását.