AMONG US [Kozume Kenma x Reader]

[OKTÓBER 31/5]

Elnézést az inaktivitásomért, most hogy, elkezdődött a suli, nem fogom tudni gyakran hozni a részeket. De mivel ma nem volt nekem tanítás, így megpróbálok egy-két részt még összehozni ma!:) Viszont azok az utolsók lesznek, hiszen hamarosan véget ér a könyv...Köszönöm a kedves szavakat, kommenteket, és a türelmeteket! <3

SZOMBAT

//READER\\

A lélegzetem egyre halkabbá lett, ahogy az első lépcsősorokat felváltotta a harmadik, majd a negyedik, s végül az utolsó is. Mégis úgy éreztem, mintha a mély levegővételeim lennének a leghangosabb dolgok a földön. A lábaim remegtek, még hallani tudtam a fentről jövő ajtó csapkodásokat, gondoltam, sőt, tudtam, hogy a többiek már nem sokáig fognak tudni kitartani. 

Ahogy leértünk, kirázott a hideg. Alig pár másodperc alatt látni tudtam a saját lélegzetem, mely szürkés- fehér ködként távozott ajkaim közül, egy perc alatt sokkal többször, mint ahogy az normális lett volna.

-Most merre? - Kérdezte a mellettem álló fiú, miközben körbenézett a sötét helyszínen. Előttünk csupán csak egy hosszú folyosó volt, szóval nem tudtam, hogy miért is kérdezte meg -Bocs, hülye kérdés volt.

-Hagyjad csak. - A hangom megremegett - Menjünk.

Minden egyes lépésünk halkan visszhangzott, ahogy elkezdtünk a leghátsó ajtó felé menetelni. Nem értettem, miért kell ilyen hosszúra csinálni egy szimpla kis pincét, de abban a pillanatban az érdekelt legjobban, hogy mindenki épségben kijusson innen, és végre vége legyen ennek az egésznek. 

-Oké, itt vagyunk elvileg. - Kinyitottam az ajtót, mely hangos nyikorgással engedelmeskedett is nekem. Beléptem, magam mögött Nobuyuki szorosan követett, és be is zárta az ajtót. Kicsit megugrottam, mikor a kilincs egy hangosabb kattanással tudtunkra adta, hogy immáron be vagyunk ide zárva, de viszonylag hamar felocsúdtam.

Velünk szembe, a falon helyezkedett el egy doboz, mely nyitva volt, így a bent levő drótokat, kábeleket mind megláthattuk. Ahogy azt is, hogy melyikek nincsenek a helyükön. Azonnal odaléptem, és megfogtam az egyiket, hogy az egyik üres lyukba beletehessem, de amint ezt megcselekedhettem volna, áramütés futott végig a karomon.

-Aucs!-Ennyi volt a reakcióm- Miért? Rossz helyre rakhattam? Nem mindegy?

-Valószínűleg. Add csak, én megoldom.- Vette át a helyemet a fiú. Amint hátrébb léptem, szinte fizikailag érezni kezdtem, ahogy két szempár figyel minket. Lehetséges, hogy csak már a rengeteg ijesztő, horrorba illő jelenetek, pillanatok amiket át kellett esnem adnak visszhangot a fejemben, de nem tudtam azt akkor.

-Ki van ott...?-Motyogom, mire Nobuyuki egy pillanatra megáll abban, amit eddig csinált.

-Hallottál valamit?

-Fura érzésem van.

Erre nem válaszolt. Mivel a következő másodpercekben sem történt semmi, inkább visszafordult, és próbálta megcsinálni az áramot. Én eközben a fél sötét szobát, annak minden egyes zugát kémleltem, valaki behatoló után kutatva. Mintha a lelkembe láttak volna, mégsem tudtam megmondani, hogy ki lehetett az.

Lev...? De ő fent van. Ő most nem lehet itt.

Aztán a tekintetem a jobb felső sarokra esett. Eddig nem vettem észre a sötéttől, de amint most vetettem rá egy körültekintőbb pillantást, egy pirosan jelző pontot véltem felfedezni, mely lassan villogott.