AMONG US [Kozume Kenma x Reader]

[OKTÓBER 31/7]

FINALE

SZOMBAT

//READER\\

Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson. Hogy mostantól minden egyes pillanatban biztonságban érezhessem magam a fiú érintése alatt, és elfeledttesse velem mindazt, ami ebben a néhány évben történt velünk.
De természetesen a következő pillanatban már el is hajolt tőlem, engem visszazökkentve a rideg, kegyetlen valóságba.

-A terv a következő...-Pillantott végig a társaságon Kenma -Van az udvar legvégében egy gomb, azt meg kell nyomni. A lényeg, hogy ki kell minket szavazni, ezzel véget fog érni a játék.

-Nem tudod, hogy mi lesz pontosan, ha megnyomjuk a gombot?-Kérdezte Inouka.

-Nem, sajnos még minket sem tájékoztatott ennyire részletesen a...-Nem mondta ki a végét. Összeráncolta a szemöldökét, szerintem nem tudta, hogy hirtelen hogy is hívja azt a titokzatos erőt, ami miatt idekerültünk. A mondata sosem lett befejezve, legfőképpen azért, mert fentről egy ablak szilánkokra törésére lettünk figyelmesek.-Egyenlőre nem tud kijutni a házon, nem engedi neki a játék...Azonban amint átlépünk egy bizonyos vonalat, amely a gomb körül van, ki tud jönni. És az az elsőszámú dolga, most, hogy kijutottunk, hogy azt várja. A jelzést, hogy elkaphat minket, hogy újból értünk jöhet.

Kellemetlen bizsergés futott végig rajtam, azonban nem mondtam semmit sem. Mindenki csendben volt, és a hallottakat emésztette. Ez ment, egészen addig, amíg végül meg nem törtem a csendet.

-Akkor...Minél gyorsabbnak kell lennünk. Induljunk, hogy minél előbb vége legyen ennek az egésznek.-Azzal pedig Kenma mellé léptem, hogy segíteni tudjak neki a sétálásban, ugyanis láttam rajta, hogy még nem igazán tisztult ki a feje. Nobuyuki és Inuoka is egyaránt megkérdezte, hogy nem-e lenne jobb, hogyha ők vinnék, de én nemlegesen megráztam a fejemet. Jól esett, hogy a fiú ilyen közel volt hozzám, és lehet, hogy butaságként hangzik, de meg akartam védeni őt, ahogy ő is tette velem.

Így meneteltünk arra az irányba, amerre Kenma mondta, hogy van a gomb. Fogalmam sem volt, hogy mi vár ránk, hogyha lenyomjuk, hogy pontosan hogyan is kellene "kiszavaznunk" őket, de ezzel mindenki így volt. Egy darabig mentünk, a néma csendben, hangokat csupán a lábaink alatt néha-néha megreccsenő ágak adtak, amik miatt néha megrezzentünk, hiszen hiába tudtuk, hogy még nem jöhet utánunk a szörny, így is féltünk. Rettegtünk, hogy mi leszünk a következők, akiket elkap.

-Álljatok meg.-Szólt hirtelen Kenma- Ha még egyet lépünk, innentől kezdve futnotok kell.

-A...A szörny...?-Inuoka hangja megremegett, ahogy feltette a kérdést, habár nem tudta végigmondani. Kenma bólintott.

-Engem hagyjatok itt, nem tudok veletek futni, mint ahogy azt észrevettétek- Amikor rám pillantott, és a nemtetszést jelző tekintetemmel találkozott, halványan, alig észrevehetően elmosolyodott- Nyugodj meg. Engem nem tud bántani, mert gyilkos vagyok.

-De...Kergetett téged...

-Mert alakot váltottam. Néha, ritka esetben ilyet is tudnak a gyilkosok. Kettőnk közül pedig ez rám szállt, szerencsére.-Sóhajtott -Csak amikor veled voltam, valójában nem engem üldözött. Mert tudta, hogy engem nem bánthat. Akkor, mint láthattad, nem használtam azt az erőmet.-Egy óvatos puszit nyom az arcomra- Szóval kérlek...Menjetek. Siessetek.

-De akkor sem-

Azzal hallgattatott el, hogy ajkait az enyémeknek nyomta. Nagyon is hirtelen ért a gesztusa, tetőtől talpig melegség járta át a testemet, és azonnal lehunytam a szemeimet, még, hogyha nem is fogtam fel igazán, hogy mi történik. Azonban mielőtt tudomásul vehettem volna, már el is hajolt tőlem, zakatoló szívem pedig elkezdte visszasírni, az előbbi néhány másodpercet.