AMONG US [Kozume Kenma x Reader]

[OKTÓBER 31/6]

SZOMBAT

//READER\\

Féltem.

Rettegtem.

Sosem gondoltam volna, hogy az örömteli nevetésem egy csapásra, megdermesztő sikollyá is válhat.

De megtörtént. Elvesztettem azokat, akiket a leginkább szerettem, a barátaimat, a szerelmemet, aki mindig ott volt velem, ha baj volt.

Egy szörnyeteg elől menekülök, aki még egyszer, valamikor a barátom volt. Akivel még önfeledten tudtam időt tölteni, aki ugyanúgy sokat jelentett nekem, mint azok, akiket szívtelenül meggyilkolt. Azonban immár nem látom azt az embert benne, aki valaha volt.

Eltűnt. Elvesztettük.

Még mindig alig van fogalmam arról, hogy mi ez az egész. Miért történik mindez? Mit ártottunk? Miért pont mi?

Minden csak egy egyszerű ott alvással kezdődött. És hova jutottunk?

- Kenma!

A fiú rám pillant, rögtön le tudja olvasni, hogy már kezdek fáradni. Csak remélni tudom, hogy a többiek közben megtalálták a kijáratot, ugyanis biztos vagyok benne, hogy már nem bírok sokáig futni. Hogyha pedig engem elkap, akkor rögtön megy a többiekért. És őket is megöli.

Akkor pedig mindennek vége. Az eddigi életünk már így is romokban hever, hogyha kijutunk, sem tudom, hogy mi lesz velünk. Mivé válunk? Fogjuk tudni folytatni ugyanott, ahonnan elkezdtük? Még a tragédiák előtt? Nem, biztos vagyok benne, hogy nem.

-Bízol bennem?

Csak bólintani tudok. Ekkor elkapja a kezemet, és szorosan közrefog, nem ereszt el egy pillanatra sem. A szívem majd' kiugrik az adrenalintól és a félelemtől egyaránt, fogalmam sincs, hogy fogjuk végezni. Kijutunk? Megmenekülünk? Csak a jövő tudhatja.

Félek a jövőtől, ugyanakkor attól is, hogy meghalunk.
Szinte érzem magamon a gyilkos leheletét, ahogy egyre közelebb ér hozzánk.
Mi lesz a következő lépés?

Egyre közelebb érünk a folyosó végéhez. Ahogy a hajnali sugarak bejutnak a teljesen tiszta ablakon keresztül, lassan realizálni kezdem, hogy mi is lesz most. Egyszerre önt el a megnyugvás, hogy talán ténylegesen megmenekülhetünk a szörnyeteg elől, és a félelem, hogy vajon túléljük-e azt, amit most fogunk csinálni.

Elrugaszkodunk a padlóról, mely hatalmasat reccsen ekkor. Kenma addig a pillanatig, amíg áttörjük az üveget elém kerül, hogy ne essen bántódásom, majd amikor a levegőbe kerülünk, teljesen alám kerül. A nyakába fúrom arcomat, érzem ahogy a szél összekócolja a hajamat, és hideg áramlatokat vezet rám. Minden megszűnik körülöttem, szinte alig hallom az ablak törését, és a mi levegőért kapkodásunkat. A fiú keze felvándorol a tarkómra, ezzel engem teljesen megvédve, én is hasonlóak cselekszek.

Több ág reccsenésére eszmélek fel, és egy nagyobb, puffanás szerű hangra. Kenma egy nagyobbat szisszen, én pedig egyből kapcsolok. Azonnal felülök a mellkasából, ahova jutottam, majd rápillantok.