𝗠𝗶𝗱𝗻𝗶𝗴𝗵𝘁 | MINSUNG ✓

| 20. rész |

~Minho pov~

Fogalmam sem volt, hogy mi történik és, hogy ki ez a Hendery gyerek, de nagyon nem tetszett ez az egész. Jobbnak láttam, ha csendben maradok és hátulról figyelem az eseményeket, max ha szükség van rá, közbe avatkozom. Felix úgyis annyira irritáló, szívesen bevernék egyet neki.

- De komolyan, mi ez az egész? - nevetett fel Jisung értetlenül.

- Ez kérlek szépen azon emberek listája, akik már megvoltak - mosolygott elégedetten Felix.

- Még.. Még mindig nem értem.

- Jisungie, emlékszel arra, amikor legelőször voltam nálatok? - kérdezte Felix, mire Sungie bólintott egyet. - Nem véletlenül fájt a fejed és volt másnaposság érzeted. Előző este leitattalak.

- Hogy mit csináltál? - döbbentem le.

- De a legjobb része még csak most jön. Vagyis nekem jó, neked meg... - nézett Jisungra - nem annyira - nevetett.

- Mit tettél te állat? - léptem egyet felé fenyegetően.

- Hú, nyugi csődör, semmi olyat ami a te Jisungodnak ne tetszett volna - emelte fel a kezeit védekezően. - Csak szórakoztunk egy picikét.

- Ugye nem... ? - remegett meg Jisung hangja.

- Feküdtünk le? Ó, dehogynem. Úgy láttam, nagyon élvezed. És köszönöm, hogy kihúzhattam az utolsó nevet a listán - sóhajtott Felix megkönnyebbülten.

- Te hülye fasz, színjáték volt ez az egész?! - kérdezte Jisung elképedve. - Csak azért jöttél vissza, hogy meghúzhass, aztán itt hagyj? Mit is képzeltem.. Én meg még azt hittem, hogy szeretsz!

- Hogy én szeretlek? Nem, nem, egy kicsit sem - nevetett ördögien. A mellettem álló fiúnak már könnyek gyűltek a szemében, de azért próbálta erősnek mutatni magát.

- Hogy lehetsz ekkora seggfej? Miért jó ez neked?

- Szórakozás... Meg hát mindenkinek le kell vezetni a feszkót valamilyen módon.

- De az rengeteg név volt - mutatott a telefonra. - Ennyi embernek összetörted a szívét és még csak nincs is lelkiismeret furdalásod? Velük is azt csináltad, mint velem? Elhitetted velük, hogy szereted, és több napig, hétig, vagy hónapig játszadoztál velük? Rád se ismerek... Hol van a régi Felix? - gördült le egy könnycsepp az arcán.

- Nincs olyan, hogy régi Felix. Én mindig ilyen voltam.

- És te Hendery? - pillantott Jisung a pink hajúra. - Te tudtad ezt?

- Nos.. Igen - biccentett egyet.

- Szóval mindketten hetekig hülyítettetek engem, miközben egymással kavartatok? Undorítóak vagytok - törölte le erőszakosan az arcát.

- És még csak meg sem bántam - húzta széles mosolyra száját a szeplős. - Ha a helyemben lennél, te is élveznéd ezt a helyzetet.

- Azt kötve hiszem...

- Neked ez miért jó? - csattantam fel, mire mind a hárman rám szegezték tekintetüket. - Miért jó az emberek érzéseivel játszani? Miért jó őket sírva és összetörve látni? Miért kell...

- Feleslegesen próbálkozol - szakított félbe Felix unottan. - Ha azt hiszed, hogy ezzel a lelkembe tudsz hatolni, hát tévedsz!

- Te féreg - motyogtam dühösen, majd fújtatva megindultam felé és egy jól irányzott mozdulattal orrba vertem.

Felix feje hátra bicsaklott, és egyből eleredt az orra vére, de ennyivel én nem értem be. Aki bántja Jisungot, az nem úszhatja meg ennyivel. Gyomron rúgtam, amitől összerogyott. A földön elterülve próbált visszatámadni, de én kezeit lefogva ütöttem, ahol csak értem. Eközben Jisung és Hendery lesokkolódva nézték a jelenetet, egyikük sem tudott megszólalni. Felix fejét kék, zöld és lila foltok lepték, ajka felrepedt, orrából ömlött a vér. Már meg sem próbált visszaütni, hagyta, hogy csináljak azt, amit akarok.

-Minho, állj le! - ordított Jisung hisztérikusan. - Nem éri meg eszméletlenre verni, menjünk inkább innen!

- Húzzál vissza Ausztráliába és baszd meg a bogarakat - mértem egy utolsó ütést Felix állkapcsára, majd feltápászkodva róla Sungie mellé csoszogtam. Hendery elborzadva futott oda barátjához, hogy a derekára kötött pulóverével elállítsa orra vérzését.

- Ha még egyszer a közelünkbe jössz, ennél háromszor rosszabbat kapsz! - vetettem oda szikrázó szemekkel, és Jisung kezét megmarkolva kezdtem el húzni egy irányba.

Mindketten csendben, a gondolatainkba merülve battyogtunk. Nem tudtam eldönteni, hogy Jisung mérges-e rám, mert egész úton lehajtott fejjel ment, felém se nézett. Azért mégis csak megvertem azt az embert, akit szeret.. Egy pillanatra megszorította a kezemet, ami miatt rá emeltem tekintetem. Mintha meghallotta volna az aggodalmas gondolataimat. Egy aprócska mosolyt küldött felém, majd ismét elgondolkodott. Ezek szerint szent a béke.

Céltalanul sétálgattunk a városban, már vagy harmadjára kerültük meg ugyanazt az épületet, az én csőrömet pedig egy jó ideje bökte már egy kérdés.

- Nálam aludnál ma este? Adok ruhát, meg fogkefét, meg amit kérsz - nem néztem a szemeibe, de anélkül is tudtam, hogy ettől zavarba jött. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az én arcomat nem lepte el halvány pír. - De nem muszáj, ha nem akarsz.

- P-persze, ott szeretnék - mosolyodott el aranyosan.

- Akkor nem is haragszol?

- Dehogy - nevetett. - Miért haragudnék?

- Mert az előbb a szemed láttára vertem szét a szerelmed? - kérdeztem vissza, de elfintorodott.

- Egy ilyen ember nem a szerelmem. Menjünk haza - váltott témát. Mivel a Felix-ügyet lezártnak tekintette, nem is hánytorgattam fel többet.

_______________

- Sebes a kezed - jegyezte meg, amikor éppen a zárba helyeztem a kulcsot. Kijelentésére csak vállat vontam. Nem igazán szoktam foglalkozni a sebeimmel, egyszer majd úgyis begyógyulnak. Jisungot előre engedve léptünk be a lakásba. Még jó, hogy nincs akkora rumli, mit gondolna rólam? - Mit csináljunk? Előttünk van még az egész nap.

- Amit csak szeretnél.

- Akkor...főzzünk valamit - indult a konyhába. Az ajtófélfának dőlve, mosolyogva figyeltem a mókus arcút. - Ne már, tök üres a hűtő - biggyesztette le a száját, és még beljebb hajolt a hűtőszekrénybe, mintha így találna valamit.

- Pont ezért akartam boltba menni, csak aztán valami közbe jött.. - forgattam meg a szemem.

- De éhes vagyok - nyafogott, majd a nappaliban ledobta magát a kanapéra.

- Majd később elmegyünk enni - foglaltam helyet mellette.

- Amúgy nem volt muszáj megverned - kapta felém a fejét. - Miattam meg főleg nem. Elég lett volna szavakkal elintézni, de inkább nem akartam beleszólni. Féltem, hogy engem is hirtelen felindulásból megütnél.

- Téged sosem tudnálak bántani - simogattam meg puha arcát. - De az a szemét megérdemelte. Aki bármilyen módon fájdalmat okoz annak, akit szeretek, az a minimum, hogy a kétszeresét adom vissza. Lehetett volna rosszabb, örülj, hogy nem dobtam ki a villamos elé - próbáltam poénkodni, mire halkan elnevette magát. Imádom hallgatni a nevetését, örömet tud okozni vele. Szerelmetes pillantással figyeltem a mellettem lévőt. Gondolom megérezte magán a tekintetem, ezért ő is rám nézett, viszont az olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem édeskés illatát, ami majd' megbolondított.

Percekig méregettük egymást, így volt időm rendesen szemügyre venni arca minden szegletét. Sötét haját, ami gyönyörűen csillogó mogyoróbarna szemeibe lógott, kis pisze orrát, mókusra emlékeztető orcáját, amely most halvány pírban úszott, végül telt, rózsaszínes ajkait, amelyekre legszívesebben rávetném magam. Azon kaptam magam, hogy Jisung ajkait bámulva közeledek felé. Szegény csak pánikolva hajolt egyre és egyre hátrébb.

- K-ki kell mennem a mosdóba - szólalt meg remegő hangon, majd gyors léptekkel elment.

Ennyire megijedt volna? Mosolyogva megráztam a fejem. Mivel Felixet eltettem az útból, egyenes az utam az én Sungie-m szívéhez. Ezúttal nem fogja semmi elcseszni a tervem. Elintézem Jisung anyjával amit kell, és többet el nem engedem az ÉN kis mókuskám.