𝗠𝗶𝗱𝗻𝗶𝗴𝗵𝘁 | MINSUNG ✓

| 14. rész |

~Minho pov~

Lábammal idegesen dobolok a padlón, egy füstölgő cigicsikkel a kezemben. Számhoz emelve nagyot szívok belőle, de azon nyomban fuldokolva el is nyomom az asztalon. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Az idő csigalassúsággal telt, én pedig folyamatosan agyaltam. Hogy min? A Jisunggal folytatott beszélgetésemen. Olyan szarul érzem magam, nem kellett volna olyan bunkón beszélnem vele. Nem is kellett volna így lepattintanom. De ha csak arra gondolok, hogy Felixszel van, elönti az agyamat a düh, és nem tudok tisztán gondolkodni. Nem vele kéne lennie, hanem velem. Nem őt kéne ölelnie, hanem engem. Nem neki kéne fognia a kezét, hanem nekem. Nem őt kéne csókolnia, hanem engem. Utálom, ha azt látom, hogy Felix egy ujjal is hozzáér. Rohadtul féltékeny vagyok rá, de megpróbálok nem beverni egy jó nagyot abba a szeplős képébe. Jisungért. Ha megtenném, az biztos, hogy egy életre megutálna. A legjobb dolog amit tehetek, hogy várok. Várok a megfelelő pillanatra, hogy megszerezzem Sungiet. Alig várom már, hogy beleröhögjek a képébe a szőkének. Ha Jisung pszichopata anyja nem erőszakolja rám az utazást, akkor itt maradhattam volna és már régen együtt lennénk. Csak ketten, zavaró tényezők nélkül. Baromira szeretlek Han Jisung, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy elnyerjem a szívedet!
Gondolataimból a telefonom idegesítő csörgése szakított ki.

- Hol a fenében vagy már?! - kérdezte köszönés nélkül.

- Még itthon. És neked is szia - válaszoltam unottan.

- Gyere, vagy nem kapsz semmit! - fenyegetett.

- Jó, sietek - sóhajtottam, majd a kanapéról felállva, az előszobában elkezdtem öltözni, telefonomat még mindig a fülemhez szorítva.

- Told ide a depressziós kis seggedet negyed órán belül, vagy nincs semmilyen üzlet! - azzal kinyomta a hívást. Szemforgatva raktam zsebre a készüléket, majd a sötét éjszakába kilépve, elindultam a megbeszélt találkozóhelyre.

Szerencsére nem volt olyan messze. Egy laza öt perces séta után meg is pillantottam a sarkon a teljesen feketébe öltözött alakot.

- Na végre - nézett az órájára, mikor odaértem hozzá.

- Ez nem volt több, mint öt perc, ne legyél már ennyire türelmetlen, Chan - forgattam a szemem, mire ő csak megvonta a vállát.

- Amúgy minden rendben? Eléggé ramatyul festesz - méregette nyúzott kinézetemet.

- Esetleg nem akarod egy csészécske tea mellett megbeszélni velem az élet nagy dolgait? - pillantottam rá gúnyosan. - A dílerem vagy, nem az anyám.

- Jó, bocsánat, hogy meg mertem kérdezni hogy vagy... - emelte fel a kezét védekezőn.

-Szóval? Hol van? - tártam szét a kezem kérdőn.

- Itt - húzott elő egy apró tasakot a zsebéből és meglengette szemem előtt. - Add a pénzt - nyújtotta felém egyik kezét, mire a farzsebemből elővéve, a kezébe nyomtam a kis köteget.

- Mindig jó veled üzletelni - számolgatta a pénzt egy vigyorral az arcán. Én alsó ajkamat harapdálva pásztáztam a földet.

- Jisunghoz van köze a rossz kedvednek, igaz?

- Honnan ismered Sungiet? - kapott el a féltékenységi roham.

- Nyomoztam - válaszolta egyszerűen.

- Miért nyomozol te utánam? - fontam kereszte karjaim.

- Hogy tudjam, kinek adom el a drogot. Én sem vagyok hülye, mi lenne, ha igazából egy zsaru lennél? Nem akarok sitten ülni.