𝗠𝗶𝗱𝗻𝗶𝗴𝗵𝘁 | MINSUNG ✓

| 4. rész |

Besötétedett. Végre eljött a pillanat, hogy az ágyamból kikelve, ismét elinduljak a parkba. Magamra kaptam egy fekete kapucnis pulcsit meg egy bőrdzsekit, zsebrevágtam a telefonomat, és amilyen halkan csak tudtam, kinyitottam a szobaajtót. A lépcső minden egyes lépésnél megreccsent a lábam alatt, így nagyon lassan haladtam, nehogy mindenkit felébresszek. De persze arról sem akartam magyarázkodni, hogy miért surranok ki éjjel tíz órakor.
Sikeresen leértem, felhúztam a cipőm, és elhagytam a házat. Zsebre dugott kézzel gyalogoltam a járdán. Nem bőrkabátot kellett volna felvenni ilyen hidegben.

Éppen egy bazi nagy ház előtt haladtam el, amikor megláttam valakit az ablakában. Rámjött egy kisebb szívroham, de azonnal el is ment, mikor jobban szemügyre vettem az alakot. Olyan ismerős volt valahonnan. Szép arc, gyönyörű sötét szemek, fekete haj és vékony, de mégis izmos alkat. Nem tulajdonítottam neki sok figyelmet, letudtam annyival, hogy mennyire szerencsés ezzel a kinézettel. De azért én se panaszkodhatok.

Tíz perc múlva már a park bejáratán baktattam be. A tegnap még pislogó lámpa mára teljesen kialudt, úgyhogy a sötétnek köszönhetően majdnem orra estem egy kőben.
Leültem ugyanarra a padra, mint tegnap, és vártam, hogy Minho alakja megjelenjen. Nem telt bele egy órába sem, mire láttam valakit a járdán sétálni. Ez biztosan ő. Izgatottan felpattantam, és Minho felé futottam. Ismét mögé kerültem, kicsit féltem megszólítani.

- Szia - köszöntem neki remegő hanggal.

- Segíthetek valamiben? - fordult hátra egy hatvanas éveiben járható idős néni. Ezt benéztem.

- Elnézést, azt hittem, valaki más volt - nevettem kínosan, mire csak mosolygott egyet és elment. Megnéztem a telefonomat, az óra fél tizenkettőt mutatott. Felmentem a hídra, amely a parkot két felé választó kis folyó fölé emelkedett, és a korlátra támaszkodva figyeltem a finoman hullámzó vizen csillogó holdfényt.

Nem tudom, meddig álhattam ott a gondolataimba merülve. Megint lépteket hallottam. Ilyen forgalmas lenne ez a hely péntek éjjel? A szemem sarkából láttam, hogy ez a valaki feljön a hídra, és nekem hátat fordítva megtámaszkodik a másik oldalán.

- Rég láttalak Jisung - szólalt meg pár perc csend után...Minho? Hirtelen megfordultam és szembetaláltam magam vele.

- Minho? - indultam meg felé egy ölelésre, de ő megállított a kezeivel.

- Inkább maradjunk egy barátias kézfogásnál - mondta komolyan. Nem tudom mi ütött belé, egy év után nem is örül a legjobb barátjának?

- Nem örülsz, hogy láthatsz?

- De.. - válaszolta nem túl meggyőzően.

- Miért mentél el? - kérdeztem halkan.

- A szüleim Japánban kaptak munkát, ezért oda kellett költöznünk - nyögte ki.

- Értem... És hogy vagy mostanában? - váltottam témát.

- Jól - nem túl bőbeszédű...

- Akkor ezek szerint visszaköltöztetek? - kérdeztem boldogan. - Találkozhatok a szüleiddel? Rég láttam őket.

- Most éppen nem alkalmas, talán majd máskor - vakargatta a tarkóját feszülten.

- Rendben.

Beállt köztünk a kínos csend, egyikünk sem tudta, hogy mit mondjon. Bár Minhon látszott, hogy nem akar itt lenni, de akkor meg miért szólított meg? El is sétálhatott volna mellettem...

- Nekem most mennem kell - szakított ki a gondolataimból.

- Várj, holnap is találkozunk? - kérdeztem reménykedve.