𝗠𝗶𝗱𝗻𝗶𝗴𝗵𝘁 | MINSUNG ✓

| 21. rész |

Jisunggal nem rég értünk vissza az étteremből. Nagyon jól szórakoztunk, rengeteget beszélgettünk, nevettünk. Most a TV előtt ülünk, valami bugyuta műsort nézve, de engem nem tud lekötni. Folyamatosan a fiúval töltött időn kattog az agyam. Szinte újra és újra hallom édesen csengő nevetését. Akaratlanul is elmosolyodom, ahogy fejemben visszajátszom a pár órával ezelőtt történteket. Ezt tekinthetjük egy randinak is, nem? Elvégre egymás kezét fogva sétáltunk, múltkor pedig egy kis szájrapuszi is elcsattant. Még féltem rákérdezni Jisungnál, mert mi van, ha csak egy barátnak tart? Én mondjuk erősebb érzéseket táplálok, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lettem belé fülig szerelmes. Egyszerűren beleszerettem a mosolyába, humorába, az egész lényébe. Néha olyan szánalmasnak érzem magam, hogy nem merek még egy lépést tenni felé. De nem akarom egy-egy meggondolatlan szóval, vagy cselekedettel elüldözni magam mellől. Inkább elérem, hogy belém szeressen. Bármilyen módon.

Pár órával ezelőtt, az étteremben ülve olyan izgatottan beszélt valamiről. Már nem is tudom miről, hisz - szégyenszemre - egyetlen szavára sem figyeltem oda. Csak csillogó szemeire, és a hadarástól gyorsan mozgó ajkaira. Vadul gesztikulálva csak mondta és mondta a magáét, miközben én elmerengve bámultam rá. Nem értem. Hogy lehet egy ember egyszerre ilyen aranyos, de mégis szexi?

És most itt ülünk a kanapén, a tisztes távolságot megtartva magunk között. Úgy tűnik, hogy Jisung sem tudja pontosan mit akar. Bár rám nem nézett, kezeivel mintha enyémeket keresné.

- Kérsz teát? - törtem meg a csendet. Egy bólintással válaszolt, majd fel is pattantam és a konyhába érve nekiláttam.

~Jisung pov~

Nagyon jól éreztem magam Minhoval, mondhatni, életem legjobb órái voltak. De amint haza értünk, számomra kissé kínossá vált az egész, ezért felé sem mertem nézni.

Amint Minho kilépett a szobából, az eddig megfeszült testem elernyedt a kanapén, és sóhajtva lehunytam a szemem. Már most alig bírom tartani magam előtte, mi lesz este? Főleg, ha azt akarja, hogy mellette aludjak. Nem akarok rámászni. A beállt csendet egy éles zenélő hang szakította meg. Minho telefonja. A készülékhez pattanva azon agyaltam, hogy felvegyem-e, vagy inkább vigyem ki tulajdonosának. Végül kezembe kaptam a mobilt és rányomtam a zöld gombra.

- Csá Minho! Tudnánk ma éjjel is találkozni? - szólt bele egy férfi hangja. Mivel csak a telefonszámát írta ki, fogalmam sem volt, hogy kivel beszélek.

- Bocsi, de most nincs itt.. - szóltam bele nagy nehezen. - Khm.. Ki vagy te?

- A nevem Chan, Minho egyik.. - akadt meg. - Barátja. És te?

- Én is egy barátja vagyok.

- Nos, örülök, hogy megismerhetlek. Kérlek add át Minhonak, hogy kerestem.

- Megkérdezhetem, hogy milyen ügyben? - kíváncsiskodtam.

- Sajnálom, nem szabad elmondanom. Most mennem kell - jelentette ki, majd megszakította a hívást.

Az említett fiú pont ekkor tért vissza, kezeiben egy-egy gőzölgő bögrével, amiket lerakott a dohányzóasztalra.

- Keresett valaki. Azt nem mondta, hogy miért. Állítólag egy barátod - ültem vissza a helyemre.

- Tényleg? Ki volt az? - csodálkozott.

- Hát, sokat nem mondott, csak azt, hogy Chan a neve és..

- Chan? - szakított félbe. - Add azt ide! - tépte ki a kezemből telefonját és kirohant az erkélyre. Ahogy láttam az ablakon keresztül, visszahívta a férfit, majd hangosan beszélni kezdett. Sajnos a szavakat nem tudtam tisztán kivenni, de hallatszott, hogy ideges. Monológja végén fújtatva bólogatott csak - biztosan a másik fél beszélt -, és már ki is nyomta a hívást.