ғᴏʀᴇᴠᴇʀ ᴍɪɴᴇ [ ᴍɪɴsᴜɴɢ ғғ] ✓

①

Jisung szemszöge:

Reggel a hangos és idegesítő èbresztőm hangjára èbredtem. Hétfő van, vagyis iskolába kell mennem. Hát viszlát kellemes és nyugodt itthon töltött idő egy bő 5 napra. Na de inkább kèszülődnöm kéne, hogy ne késsek el, és hogy legalább a csengőre bent legyek. Felkeltem majd indultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem az arcom és egyebek. Mikor ezzel végeztem visszamentem a szobámba átöltözni valami normálisba, mert hát mégsem mehetek pizsamába iskolába. Aztán amikor ezzel is megvoltam még gyorsan elpakoltam a táskámba a könyveket, szendvicset, vizet és a többi cuccom, majd az iskola felé vettem az irányt.

Az iskolához vezető utam egész nyugodtan telt, már-már annyira, hogy szinte észre se vettem, hogy már a hatalmas épület előtt lèpkedek. A kapunál megpillantottam a barátaim, akik feltehetően rám várnak egy ideje. Így igyekeztem minél gyorsabban odaszamaladni hozzájuk.

-Mièrt mindig te vagy az utolsó ha valahova megyünk?-kèrdezte legjobb barátom Felix.
-Bocsi?-válaszoltam a kèrdèsre, mire csak megforgatta a szemeit.
-Bár már hozzászokhattunk volna, nem de?-kèrdezte ezúttal Chan.
-Nem akarunk bemenni? A végén mind a nègyen elkèsünk.-mondtam, mire a többiek egyetèrtően bólintottak és elindultunk az iskola fele.

Normál tempóban haladtunk az èpületen belül az osztályteremhez. Szerencsére időben beèrtünk a terembe, ahol még annyi időnk pont volt, hogy élő tudjunk parkolni órára. Aztán egyszercsak megszólalt a csengő, a tanár pedig egy jó két perces kèsèssel megèrkezett. Persze nekik szabad késni...na mindegy is. Az óra nagyrèsze azzal telt, hogy a drága kedves tanáruk mondta a magáèt, ami ezer százalèk hogy nem a tananyag volt, így annyira nem is figyeltem a törtèntekre. Jelen pillanatban sokkal jobban foglalkoztatott, hogy olyan érzésem volt mintha valaki engem bamulna már vagy az óra kezdete óta. Hátranèztem és egy Minho szempárral találtam szembe magamat, aki amint észrevette hogy rá néztem gyorsan padtársához, Changbin-hoz fordult valamit magyarázni. Ja hogy Minho. Hát igen, mindig is érdekes volt vele a viszonyom, és rengetegszer hallottam már másoktól vissza, hogy szerinte eléggé furcsa és idegesítő vagyok. Ez engem nem zavart annyira. Ahány ember annyi vélemény. Így voltam elég sokáig ezzel a dologgal. Mostanra viszont már egyre jobban kezdett érdekelni, hogy mégis mit talál bennem furának? És miért nem a szemembe mondja? Ennyire gyáva lenne valójában a nagy Lee Minho?

Ezek a gondolatok mentek a fejemben egészen addig, amíg ki nem csengettek az óráról. Már csak hirtelen arra tudtam figyelni, hogy az egész osztály ment a maga dolgára, a barátaimat is beleértve, így gondoltam felfedező útra indulok és megkeresem őket. Csak bolyongtam a folyosó kellős közepén, és megmozdulni is alig bírtam annyi ember volt a kis szűk helysègben. Mindenki össze vissza tolakodott így nem is csodáltam, hogy alig bírok egy lépést is tenni anèlkül, hogy ne essek kishíján orra.

Egyszer csak hirtelen azt éreztem hogy valaki arrèbb húz. Mondanom sem kell mennyire megijedtem. Viszont mikor megfordultam hogy megnèzzem hogy ki az aki rángat, mint egy zsák krumplit, egy nem várt szempárral találtam szembe magam.

-Minho?...-kèrdeztem kissé félve, mire az előttem álló személy bólintott egy aprót.
-Ès mégis mire volt az jó neked, hogy itt rángatsz, mint egy zsák krumplit?-kèrdeztem újra kissé èrtetlenül és ingerülten.
-Szerintem nem lett volna egy szép látvány ahogy pofára esel, Jisung-nevetett egy aprót, mire én egy kisebb grimasz és szemforgatással válaszoltam.
-Öhmm..amúgy is beszélni akartam már veled egy kis ideje valamiről...-mondta kissé remegő hangon.

Nos, hát itt is lenne az új könyvem 1. része. Remélem tetszeni fog nektek. Vèlemènyeteket kommentbe tudjátok megírni. Tudom kissé rövid rész, de majd a többi hosszabb lesz :D