ғᴏʀᴇᴠᴇʀ ᴍɪɴᴇ [ ᴍɪɴsᴜɴɢ ғғ] ✓

⑥

Nem sokkal később már az ajtóm előtt dörömbölt életem egyik megkeserítője, aki a legjobb barátom, azaz Changbin. Beengedtem, aztán a nappaliba ment, ahol helyet foglalt.
-Ès mi járatban erre? Meguntad Felix-et?
-Már miért unnám meg? Szeretem, imádom. De nem vagyunk összenőve. Hidd el, egy idő után már te is hiányolnál.-röhögött ki a mondata végén.
-Ha ha nagyon vicces vagy.-forgattam meg a szemeim-Na, de most tkomolyan miért jöttél? Csak úgy random te sem szoktál jönni-kèrdeztem ismét.
-Ami azt illeti...

Changbin szemszöge:

-Ami azt illeti, egy eléggé fontos dologról kell beszélnünk.-halkult el a hangom a mondtat végére.
-Mi az baj van?-láttam ijedtsèget Minho arcán.
-Főleg inkább rólad lenne szó...
-Seo Changbin mondd már hogy mivan!-kiáltott rám hirtelen.
-Arról hogy egy szerencsétlen szar vagy, aki nem képes normálisan flörtölni Han Mókus fej Jisung-al!-kiabáltam neki vissza.
-M-miről beszélsz?-nèzett rám kissé értetlenül.
-Ember. Ne csináld már. Komolyan azt hitted hogy nem veszem észre hogy belezúgtál a mókussrácba?
-Jisung a neve...-tette hozzá alig hallhatóan -Ès amúgy is. Nem.Vagyok.Szerelmes!-mondta, miközben a kezével össze-vissza hadonászott.
-Dehogynem barátom. Menthetetlenül szerelmes vagy.
-Nem!
-De!
-Nem!
-De!
-Nem!
-De!
-Nem!
-Nem!
-De!
-Há! Beismerted!-kiáltottam fel.
-Èn nem i-
-Dehogynem.

Az utánna következő pár órában még beszélgettünk rengeteg hülyeségről többnyire, időközben pedig próbáltam megjobban rávenni hogy elmondja az igazat Jisung-al kapcsolatban.
-Voltál már egyeltaltalán valaha szerelmes?-kèrdeztem tőle full random.
-Öhmm nem de miért is kèr... Nahaaaa azt már nem! Nem szeretem! Főleg nem a fiúkat. Az te vagy. Meg Felix. Eselteg Hyunjin és Seungmin. De én nem!-kezdett megint kiabálni. Már értem miért utálják ennyire a szomszédok...
-Èrtem én, hogy fura lenne. Például én is így voltam vele tavaly. Aztán jött Felix aztán bummm beleszerettem.-magyaráztam neki. -Tudom hogy tetszik neked. Rosszul hazudsz, én pedig már több mint 10 éve ismerlek. Azért gondold át a dolgot, és legalább magadba tisztázd az érzéseid.-simítottam a vállára, majd az időt látva elköszöntem tőle és hazaindultam. Elvégre holnap iskola lesz...sajnos.

Minho szemszöge:

Még Changbin-t kikísértem az ajtóig, utána pedig tényleg elgondolkodtam azon amit mondott. ,, Legalább magadba tisztázd az érzéseid." Most tényleg ezen gondolkodom? Dehogy. Igen. Belezúgtam. Szeretem. Szeretem... Jisung-ot...

Èjjel szinte semmit nem aludtam. Egész este azon gondolkodtam, hogy tényleg jó ez így? Szabad valaki olyat szeretni aki oly' közel van, mégis távol? Nem...tudom.
Ilyesfajta gondolatokkal a fejemben forgolódtam az ágyamon. Majd jött az a furcsa érzés. Tènyleg szerelmes lennék? Vagy csak egyszerűen megörültem? Igen. Biztos így van! De mégsem. Én szeretem Őt!
De még mennyire is szeretem...

Már 6 óra előtt láttam hogy világosodik kicsit, és nem sokkal később az èbresztőm is megszólalt. Neki is láttam a reggeli rutinomnak. A fürdőben megmostan az arcom, fogat mostam, majd kerestem valami ruhát ami azért valami vállalható formában néz ki. Végül egy fekete farmer, egy fehér mintás póló és a szokásos kabátom mellett döntöttem.
Még a táskámba elraktam a fontos dolgokat. Gondolok itt a tankönyvek, kaja, inni, tolltartó és társaira.

Aztán amikor kész lettem, felvettem a cipőmet, és utamat a jól ismert börtön felé vettem...akarom mondani iskola felé vettem. Szép nyugisan sétáltam, az egyik fülembe ott díszelgett a fülesem, amiből a szokásos zenéket hallgattam.

És most kéne mondanom, hogy amikor odaértem az iskolához, megpillantottam az életem többi megkeserítőjèt Changbin mellett bla bla bla...de nem...Èppen a zebrán akartam átmeni, amikor zöldre váltott a lámpa. Már jól az úttest közepén sètálhattam amikor a busz elég gyorsan közeledett felém, én pedig annyira megijedtem, hogy egy mozdulatot nem bírtam tenni a sokktól...

Jisung szemszöge:

Épphogy nem késtem le reggel a buszt, és fél tudtam rá szállni meg időben. Igen, igen. Sètálhattam volna, de kissé elaludtam, emiatt pedig kénytelen voltam a busz mellett dönteni, akármennyire is utálom. Nem szerettem ezt a sofőrt, ugyanis ahhoz képest hogy egy buszt vezet, nem kímélte a gáz pedált.

Már majdnem a buszmegállónál voltunk, amikor is a buszsofőr egy akkorát fékezett hogy majdnem lefejeltem az előttem lévő ülést. Megállt a busz, és kinyíltak az ajtók. A buszsofőr és az összes utas szinte rohant le a buszról. Engem is érdekelt hogy mivan. Lehet megint elütött egy macskát mint múltkor...

Leszálltam sikeresen a buszról, utána pedig előre tolakodtam az emberek közt hogy tudjam hogy mivan. Én bármire számítottam volna, csak erre nem. A földön előttem Minho feküdt. A látványtól összeszorult a szívem és könnyen is utat akartak törni, de én nem engedtem nekik. Látszólag nem lehet annyira komoly. A fiú mèg pislogott, és látszólag teljesen eszméletènèl van. Egy két helyen volt vér folt rajta. De ez nem jelentett semmit!

Nem sokkal később kiértek a mentősök, és rengetegen az iskolából is idetaláltak a nagy hangzavar miatt. Remélem semmi olyan komoly baja nem lesz Minho-nak.
-Itt meg mégis mi történt?!-jöttek oda kicsit késve barátaim.
-M-Minho...-próbáltam visszatartani a könnyeim, de már nem sikerült. Igen. A rengeteg ember előtt szépen elkezdtem sírni. Szerencsére nem velem foglalkoztak a járókelők. Chan átölelt szorosan, majd őt követte Felix és Jeongin is.
-Na ne sírj. Biztos nincs annyira komolyan baja.-nyugtatott meg Chan. Vagyis inkább próbált.
-A mentősök beviszik a kórházba és hamar jól lesz ne aggódj.-mondta Felix.
-A hyungoknak igazuk van. Hamar rendbe jön.-szólalt meg ezúttal Jeongin. De én attól még ugyanúgy aggódok...

Őszintén? Egyáltalán nem terveztem azt a könyvbe olyat hogy bárkinek bármi baja lesz. Kell a dráma na.
De azért szeretlek titeket xdd