ғᴏʀᴇᴠᴇʀ ᴍɪɴᴇ [ ᴍɪɴsᴜɴɢ ғғ] ✓

⑦

Nem sokkal később kiértek a mentősök, és rengetegen az iskolából is idetaláltak a nagy hangzavar miatt. Remélem semmi olyan komoly baja nem lesz Minho-nak.
-Itt meg mégis mi történt?!-jöttek oda kicsit késve barátaim.
-M-Minho...-próbáltam visszatartani a könnyeim, de már nem sikerült. Igen. A rengeteg ember előtt szépen elkezdtem sírni. Szerencsére nem velem foglalkoztak a járókelők. Chan átölelt szorosan, majd őt követte Felix és Jeongin is.
-Na ne sírj. Biztos nincs annyira komolyan baja.-nyugtatott meg Chan. Vagyis inkább próbált.
-A mentősök beviszik a kórházba és hamar jól lesz ne aggódj-mondta Felix.
-A hyungoknak igazuk van. Hamar rendbe jön.-szólalt meg ezúttal Jeongin. De én attól még ugyanúgy aggódok...

Chan szemszöge:

Amikor a mentősök már elvitték Minho-t, akkor már mindenki azzal foglalkozott, hogy hogyan lehetett ennyire figyelmetlen a buszsofőr. Igazuk van. Elütött egy járókelőt aki szabályosan ment át az úton.

Viszont abból hogy mi lett a sofőrrel azt nem monstanában tudjuk meg. Becsengő után kijöttek a tanárok szólni, hogy be kéne mennünk órákra. Mindenki ment a saját termébe, és mentünk mi is a sajatunkba.

Egész órán azon kattogott ág agyam, hogy mi lehet Minho-val. Igaz hogy nagyon keveset tudok róla, de azért eléggé aggasztott a dolog. De ahogy láttam Jisung-ot...valószínűleg őt is.

Óra után oda is mentem hozzá megkérdezni hogy minden oké-e.
-Hè Jisung!-szóltam utána.
-Igen? Mi az?-fordult felém. Eléggé letörtnek tűnt...
-Öhm... tudnánk beszélni négyszemközt?-kèrdeztem
-Persze.-mondta, majd elindultunk a folyosó végére. Senki sem szokott erre járni szünetekben, így most a célnak megfelel.
-Lenne egy eléggé fontos kérdésem.-nèztem szemeibe, amik még mindig a könnyeitől csillogtak.
-Mi lenne az?-nèzett kicsit furcsán.
-Neked tetszik Minho?-kèrdeztem teljesen komolyan.
-M-miről beszélsz?-látszott a tekintetèben hogy kissé megijedt.
-Jisung. Tudom hogy ez nem a legalkalmasabb arra, hogy ezt megbeszéljük, de ezt mostmár feltétlenül tudnom kell.
-Chan...ez nem az...nekem nem...talán egy kicsit...ahh ez most tényleg nem jó így.
-Tudom, hogy most nagyon magad alatt vagy, de kérlek válaszolj őszintén.
-Na jó. Talán egy kicsit...de nem!-látszott rajta hogy bizonytalan. Talán tényleg máskor kéne ezt megbeszélnem vele.
-Akkor majd máskor megbeszéljük.-nèztem rá egy apró mosollyal az arcomon.

A kis beszélgetésünk után mentünk -ismételten- órára, ahol rajtunk kívül már szinte mindenki ott volt. Az óra többnyire unalmas volt mint mindig. Jisung még mindig idegeskedett, Felix Changbin-nal szemezgetett, ahogy láttam Minho két jóbarátja Seungmin és Hyunjin is valamiről igencsak beszélgettek. Bár az annyira nem keltette fel a figyelmemet. És mellettem ült a kicsi Jeongin is, aki akkora szemekkel nézett rám hogy már majdnem kiestek azok a helyükről.
-Mi a baj, hyung?-szólalt meg a hosszas bámészkodás után.
-Ugyan mi lenne?-nèztem rá egy kis mosollyal.
-Hát olyan fura vagy ma. Mintha valamin gondolkodnál vagy nem is tudom.-zavarta össze saját magát is. Ilyenkor esküszöm nagyon aranyos. Ilyenkor mindig eszembe jut az a nap...a nap amitől pár hónappal ezelőtt teljesen megváltoztatt a világ néztem.

,,-Hè hyung! Jól vagy? Ma kissé furcsán viselkedsz.-kèrdezte egyik legjobb barátom, Jeongin.
-Persze jól vagyok.-válaszoltam neki a szokásossat. Bár tudná hogy milyen kavalkád van a fejemben már hetek óta. Sosem éreztem ilyet. Mintha valamilyen fajta megmagyarázhatatlan érzés kerített volna hatalmába, amikor meglátom ezt a fiút. Ilyen lenne a szerelem? Nem igazán érzem azokat a sokszorosan emlegetett pillangókat. Vagy ez valami más? Nem hinném.
-Hahóóóóó~-tellegetett a szemem előtt a fiatalabb.
-M-mi az?-nèztem rá hirtelen.
-Megint elbamultál. Biztos minden oké?-vágott kissé aggódó tekintetet.
-Persze, már mondtam hogy jól vagyok. Ne aggódj Innie.-nyugtatgattam.
-Ugye tudod, hogy nekem bármit elmonhatsz? Bármiről tudsz velem beszélni. Én pedig ahol tudok, ott segítek.-nèzett rám hatalmas mosollyal.
-Bármiről?-kèrdeztem vissza az előbb halott szót.
-Bármiről.-erősitette meg.
-Ès ha én azt mondom, hogy kétségtelenül szerelmes vagyok ez bizonyos Yang Jeongin nevezetű emberbe?-kèrdeztem fèlve.
-Tessèk?-kèrdezte miközben az arca halvány piros színben kezdett pompázni. Ez egy jel lenne? Végülis, egyszer élünk, max lekoptat. Ment végig a gondolatsor a fejemben, majd ajkaira hajoltam.
-Szeretlek.-mondtam miután elváltunk egymástól.
-Èn is szeretlek.-válaszolta."

Hogy mi volt ez a rész? Én sem tudom. Igen. A legizgalmasabb résznèl hozok egy olyan szálat a sztoriba, aminek nincs sok köze ahhoz hogy mi van a drága Minho-val. De hát na. Valahogy ez így eszembe jutott és leírtam. A következő már rendes rész lesz és több minden kiderül. Addig pedig legyetek jók!

Ide pedig egy kis story time akit érdekel. Ezt a részt már délután 13:50-kor akartam publikálni, DE a drága kedves jó Wattpad azt mondta hogy no bitch. Így még csak 16 körül tudtam kirakni. Tudom nem valami tartalmas és érdekes dolog de hát ne várjatok tőlem sok mindent ilyen téren xdd