P.S. I STILL LOVE YOU

Tizenkettő

A szemeim kikerekednek, pislogok párat, mintha nem hallottam volna a fiú előző szavait. Nyelek egy nagyot és megrázom a fejem. Határozottnak akarok látszani, hogy Lando ne lássa belül rettegek. Rettegek attól, hogy újra megtörténik mindezt. Nevetségesen hangzik?! Meglehet. Én mégis úgy féltem kettőnket, mintha valami őrült házasság válóperét akarnánk megakadályozni.  

Szélsebesen kinyújtottam a kezem a fiú felé, miközben a kisujjam határozottan feszítettem ki az ökölbe szorult, remegő ujjaim közül. A szám egy vonallá préselődött össze. Szinte egy örökkévalóságnak érződött, míg Lando egy széles mosoly kíséretében ugyanúgy felém nyújtotta a kezét és összekulcsolta a kisujjankat. Mindig is valami megmagyarázhatatlan kötött Landohoz. Egy elszakíthatatlan fonál, mely hozzáköt hidegben és melegben. Jóban és rosszban. Átéltük mind a kettőt, de hiszek benne, hogy  az eskü, ami most megkötünk, megszeghetetlen lesz. Annak kell lennie, különben semmit sem ér. 

- Veled leszek, bajnok. - mosolyogtam vissza a fiúra, immáron feloldódva mindenféle feszültségtől. 

✻✻✻

A kisujjeskünknek George nyaralójában már egy hete. Landot pedig mintha kicserélték volna. Kicsit furcsa is volt, hogy ennyi távolság után az életünk ott folytatódik, ahol abbahagytuk. Vagyis majdnem. Mindketten tudjuk jól, hogy még sok javítani valónk van annak érdekében, hogy valóban jó és tartós kapcsolatunk lehessen.  Ennek ellenére minden tőlünk telhetőt megtettünk. Ez a kis hullámvölgy mindettőnknek tanított valami nagyon hasznosat. 

A szombat már javában zajlik, de mi még mindig ágyban vagyunk. A nap gyönyörűen sütött, a madarak pedig kellemesen dalolásztak. Lando egyenletes légzése és a boldog, nyugodságot árasztó arca, az engem ölelő biztonságot adó karjai arra késztetnek, hogy újra és újra visszaaludjak. Ám mikor az óra 11-et ütött a szemem ismét kipattant. Oldalra fordítom a fejem és az órákkal ezelőtti nyugodtan alvó kócos pofival találom szemben magam.

Hogy lehet ennyit aludni?! 

- Jó reggelt. - suttogtam az engem átkaroló fiú ajkaira. Arcán haralmas vigyor terült el miután elhúzódtam tőle. Barna tincsi összevissza álltak a feje tetején, ami csak még szexibbé tette őt. A világ leggonoszabb emberének érzem maga, amiért felkeltettem, de sajnos muszáj volt. A grill nem gyújtsa be magát. Hosszú hónapok óta végre újra felkereste a szüleit, akik örömmel fogadták a hírt, hogy a fiúk ismét kicsttanó paszsban van. Cisca kapva az alkalmon meg is hivatta magukat ebédre. Kuncognom kell, ha visszagondolok Lando arcára. Szegény fiú majdnem sokkot kapitt, mikor belegondolt a ténybe, hogy az édesanyja nemsokára meglátogatja őt, az ő háza közben pedig olyan, akár... nos olyan Landos. 

- Nana, hova-hova? - húzott vissza magához, miután megérezte, hogy ki akarok osonni az ágyból. Bár a lába sérült volt, a reflexei továbbra is élesek maradtak. 

- A mosdóba? 

- Elengedett valaki? - húzott még közelebb magához. 

- Én. Ez nem elég felhatalmazás? - adtam egy újabb apró csókot a fiú ajkainak szélére. Nem akartam túl messzire menni, bármennyire is kedvem lett volna újra komolyabbra fűzni közöttünk a viszonyt. Lando végre kinyitotta a szemeit, így szembe találhattam magam a gyönyörű kék íriszeivel. 

Nem könnyíted meg a helyzetem, igaz Norris? 

Lando arcára a gondolkodás apró kezdeményének ábrázata ült ki, ám hamar feladhatta, mert másodpercekkel később végül csak durcásan annyit válaszolt: - Nem, sajnálom. Az én házam, az én szabályaim, Miss. állandóan eltűnünk reggel Carter.