P.S. I STILL LOVE YOU

Öt

A műtét és az azt követő két hetes lábadozás után Landot végre hazaengedték a kórházból, hogy a saját környezetébe visszaszokva folytassa a felépülést. Hosszú lesz az út amíg Jonnal visszaépítik a fiú izomzatát a régi szinte és meg hosszabb út vezet majd odáig, hogy a fiú ismét autóba ülhessen. Már, ha egyáltalán képes lesz rá. Ezt senki nem tudta megmondani nekünk, csupán bízhattunk abban, hogy a fiú szervezete visszahozható a régi állapotába.

Azért, hogy mindig Lando mellett legyek, ha segítségre lenne szüksége kiköltöztem a Bellával közös lakásunkból, ahová most ő és Tyler költöztek be, hogy a fiú albérletét eladva több pénzt spóroljanak maguknak. Lando kedve továbbra sem javult, a beköltözésemet is közömbösen fogadta. Fájt, hogy ennyire elzárkózik előlem. Bárcsak visszakaphatnám azt a fiút, akiibe beleszerettem.

- Jól van, akkor én megyek. Ha kell valami üzenj. - hajoltam le az ágyban fekvő fiúhoz, aki mint, mostanában mindig, most is az ablakon bámult kifelé. Szerencsére javult annyit az állapota, hogy a telefonját már biztonsággal használhassa. Persze nehezebb tárgyakat nem nagyon emelgethetett, de legalább egy eszközt visszakapott ami összeköti őt a világgal.

-Kripli vagyok, nem hülye. - gondolom ez egy szia volt, amolyan új Lando stílusban. Bár mondhatnám, hogy hozzászoktam ehhez az új Landohoz, de nem lenne igaz. Borzasztóan fájt, hogy így viselkedik velem. Egyszerűen nem tudom mit csinálhatok rosszul. - Jó sulit.-  fordult felém az utolsó pillanatban, mielőtt kiléptem volna a közös hálószobánk ajtaján.

Halvány mosolyra húztam. Számat, talán ma. Ma lesz az a nap, amikor ráébred, hogy én így is szeretem és nincs értelme annak a viselkedésnek, amit most folytat. Nyugodt voltam, hogy Lando nem sokáig marad egyedül, hiszen Jon nemsokára megérkezik és újabb gyógytornás feladatoknak veti alá a fiút. Ha jól emlékszem, ma már megpróbálkoznak a járással is, persze biztonságos körülmények között. Talán, ha látja, hogy javul az állapota a kedve is jobb lesz.

Az egyetemre beérve és ezúttal nem késve elfoglaltam szokásos helyemet hátul, és vártam, hogy Tom megérkezzen. Mióta Tyler és Bella az új közös életükkel volt elfoglalva úgy éreztem én valamiből kimaradtam. Mintha a barátság ami Lando balesete előtt köztünk volt, megszakadt volna. Tudom, hogy ez azért van, mert én elhanyagoltam őket de sosem gondoltam volna, hogy a gyerekkori barátom is képes magamra hagyni. Tom viszont ugyanolyan elveszett volt, mint én. Cserediák lévén nem találta a helyét, jó oké elsőre nem indult túl fényesen a barátságunk, de szépen lassan jobban megismertük egymást és egy igazán kedves és megértő fiúra leltem Tom személyében. Ő volt a Tyleren és Bellán kívül az egyetlen aki tudott a Landoval való kapcsolatomról. Tom, mint kiderült nagy rajongója volt az autóversenynek, amint megtudta, hogy Lando Norris a barátom annyira lázba jött, hogy végig ugrálta a campust. Az ő kedvence George Russel volt, véletlenül éppen ismertem Georgeot így nem okozott gondot, hogy egy aláírást kérjek tőle Tom számára.

-Hé, ma nem késtél. Csak nem jókedv van otthon? - dobta le magát mellém Tom. Ma igazán amerikaira vette a formát, Lakers mez és farmer gatya, hátradobott baseball sapi és szemüveg. Annyira tipikus volt, hogy csak egy szemforgatással jutalmaztam a mai szettjét, amit persze észre is vett. - Mi van, nem tetszik?

-Lerí rólad, hogy amerikai vagy. - nevettem el magam a fiú furcsa ábrázatán, amivel az arcomat fürkészi. - És nem, sajnos nem jobb a hangulat. - miért van az, ha szóba kerül Lando mindig elszomorodom?

-Úgy sajnálom Issy, de biztosan neki sem egyszerű. - Tom óvatosan az asztalon tétlenül heverő kezemre helyezte a kezét. Melegség járt át, ahogy a fiú óvatosan megszorította a kezem. Olyan furcsa érzés fogott el a közelében, pont olyan, mint Lando közelében.

-Én mindent megpróbálok, hogy segítsek neki, de nem hagyja. Mit csinálok rosszul? - a szemeibe akaratlanul is könnyek szöktek. Tom szótlanul odahúzva magához simogatta a fejemet, egészen addig, míg meg nem nyugszom. Bíztató szavai amiket a fülembe suttogott meggyőztek arról, hogy nem hibáztam el semmit.

-Figyelj, te egy nagyon aranyos lány vagy és biztosra veszem, hogy Lando teljes szívéből szeret. - tolt el magától, hogy letörölhesse az utolsó kósza könnycseppemet az arcomról. - Csak nehéz neki elfogadnia a szituációt. Az álma és az eddigi élete szertefoszlott, nincs előtte cél. Ő egy büszke ember Issy. Csak idő kell neki, hogy rájöjjön te mindig ott leszel neki, nem számít, hogy versenyző-e vagy nem. - és igaza volt. Egy apróságot kivéve. Vajon tényleg mindig ott leszek neki?

Az óra alatt nem tudtam figyelni. A gondolataim Lando körül forogtak és azon, amit Tom mondott. Az egész annyira zavaros volt. Ha Lando tényleg szeret, akkor miért mondta azt Jonnak, hogy nekem teljes életet kell élnem? Mire célzott ezzel? Hiszen én teljes életet élek, amíg velem van teljes minden.

A közeledő vizsgaidőszak nem könnyítette meg az életemet, de kitartok amellett, hogy Lando ápolása és az iskola egyszerre végezhető. Oké, az se segít sokat, hogy órán elkalandozok, mivel így Tomra hárul a jegyzetelés nagyrésze. Szerencsére a fiú segítőkész. Délutánonként, amíg Lando Jonnal van, én a könyvtárba vagy a közeli kávézóba tanulok Tommal. A taktikánk erre a félévre az, hogy szépen apránként tanuljuk meg az anyagot és nem az utolsó pillanatban vágunk bele a sok-sok oldalnyi kínszenvedésnek.

-Hazaviszlek. - csukta be a tankönyvét a velem szembe ülő fiú, ezzel jelezve, hogy mára hivatalosan is vége a tanuló szakkörünknek. Kijelentése, miszerint hazavisz olyan határozott volt, hogy esélyem se volt tiltakozni. A szemébe nézve láttam, hogy hajthatatlan, így hát egy apró bólintással jeleztem, hogy elfogadom a gesztust.

-Mikor sikerült autót venned? - bekötöttem a biztonsági övemet majd a fiú felé fordultam kíváncsi tekintettel.

-Kölcsönöztem, így olcsóbb. - rántotta meg a vállát, majd elfordítva a kulcsot beindította a kis Mini Morris motorját. Imádtam ezeket az autókat. Olyan kis picik és cukik voltak. Tini korom óta eldöntöttem, hogyha egyszer saját autóm lesz, az biztosan egy kicsi, kék mini lesz. És tessék, most itt ülhetek egyben. Te jó ég, egy autó mennyire fel tudja dobni a kedvem.

Hatalmas vigyorral az arcomon köszöntem meg Tomnak a fuvart, miután felirányítottam a fiút Lando wokingi lakása előtti kocsibeállóra. Meglátva Lando autó gyűjteményét, Tom is hatalmas mosolygásba kezdett, miközben suttogva szitkozódott. Azt hiszem féltékeny volt, a változatos színű, márkájú és teljesítményű autócsodákra. Áhh, de ezek csak gépek. Az igazi kincs akkor is mini, legalább is szerintem.

A vigyor nem fagyott le az arcomról azután sem, hogy beléptem a házba. Reméltem, hogy Landoval találom majd szemben magam, de ehelyett a sötét, üres előszoba fogadott.

-Megjöttem! -kiáltottam el magam, ám válasz nem érkezett így Lando keresésére indultam. Hát persze, hogy a játékszobában találom meg, némi lövöldözős játék mellett. Mintha attól jobb lenne bármi is, hogy kiirtja az online tér játékosait. - Hé, Lan. Itthon vagyok. - köszöntem rá mosolyogva. Közelebb lépve hozzá megbizonyosodtam arról, hogy nincs élő felvételbe, így bátran nyomhattam egy nagy puszit a fiú kócos, barna tincsei közé.

Leráztam magamról a korábbi negatív gondolataimat és hagytam, hogy csak a pozitív érzések járjanak át, abban bízva, hogy ez majd Landot is átjárja.

Tévedtem. Ismét.

※※※

Sziasztok! 🤗

Tudom elég régen volt rész, amiért szégyellem is magam össze vissza. Szabadkozhatnék, de nem látom értelmét. Egyszerűen lusta voltam és elmerültem a Netflix világába. Bocsiii🥺
Viszont tegnap kényszerpihenőre ítéltem magam egy kis baleset után, úgyhogy újra vissza tudok térni az íráshoz gőzerővel.
Ígérem nektek nemsokára pozitívabb fordulatot fog venni a story és magunk mögött hagyjuk ezt a mély gödröcskét.

Szerintetek mi az amiben Issy tévedett? Miért nem tudja Lando elengedni a baleset következményeit és a felépülésre koncentrálni?  Tom okozhat gondot Issy és Lando kapcsolatában?

Köszönöm, hogy itt vagytok velem és olvasok, még így, a sok kihagyás ellenére is. Imádlak titeket 💕💕

Amina