P.S. I STILL LOVE YOU

Hét

Sziasztok!

Kisebb kihagyás után ma volt ismét volt pici  időm írni, így hát fogadjátok szeretettel A VÉGEREDMÉNYT!😄
Megmondom őszintén nem biztos, hogy olyan lett, mint amilyenre eredetileg megálmodtam, ettől függetlenül, mint mindig most is várom a véleményeket, meglátásokat.💕

Ui: utolsó előtti ilyen szomorkás rész, készüljetek, vidámság érkezik! 😁

Amina🧡

※※※

Apró, másoknak talán jelentéktelen gesztusok, de nekem a felszabadulás teljességét jelentette. Csak egy út volt hazáig és pár poén volt, mégis mintha minden nehézség ami a vállamat nyomta Lando miatt, ha csak egy kicsit is de leszállt rólam. A jókedvem akkor sem szállt el mikor beléptem a lakásba, ami mint mostanában mindig, most is hűvös hangulatot árasztott magából.

- Megjöttem! - kiáltottam el magamat, de választ nem kaptam pedig tudtam, hogy Lando itthon van. Megrántottam a vállam és az emelet felé vettem az irányt, hogy megkeressem a méregzsákomat. Persze, hol máshol, mint a játékszobában találok rá. Ezek szerint sikerült neki teljesítenie a mára kitűzött célt Jonnal. - Hé, Lan. Itthon vagyok. - mosolyogva a fiú mögé léptem miután megbizonyosodtam róla, hogy nincs elő adásban. Még véletlenül sem szerettem volna a közönségének beszédtémája lenni. Ez a veszély viszont nem állt fent, így teljes nyugodtsággal nyomhattam egy puszit nyomtam a kócos barna fürtjei közé.

Lando furcsa viselkedése szinte már a mindennapjaim részévé vált, de eddig még egyetlen puszim elől sem tért ki. Egy újabb szeszélynek betudva otthagytam a fiút a szobában. Nem firtattam a viselkedésének okát, csak értelmetlen vitát generáltam volna. Az én dolgom az, hogy támogassam. A hálószobánkban átöltözve megtaláltam Jon jegyzeteit ami Lando fejlődését írják le. Tudom nem lett volna szabad beleolvasnom, de majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy lássam a műtét óta meddig jutott el. Nekem ugyanis semmit nem mond, jóformán semmiről sem, nemhogy a rehabilitációjáról. Boldogság járt át mikor a Landot dicsérő sorokhoz értem. Jon szerint egy kis extra akaraterővel képes a kitűzött célnál is többet sétálni, persze még kis segítséggel, de ha így folytatja újra elkezdhetik az edzést a versenyszezonra.

Az én hősöm.

A konyhaszigetet birtokba véve megírtam a napi leckéimet, ezt követően pedig az online receptkönyveket kezdtem kutatni valami különlegesebb vacsora után. Szerettem volna meglepni Landot, amiért idáig eljutott. Hamar rájöttem, hogy Lando az egyszerűség híve, ha a kajálásról van szó. Sosem láttam még bonyolult ételeket enni, főleg, hogy mindent előre elkészítetek neki. A beköltözésemmel azonban Jon szólt a szállítóknak, hogy átállnak a házi-kosztra. Tökéletes menetrendet kaptam, hogy miből és mennyit kell majd ennie a felépülés alatt. Egészen idáig tartottam is magam a kiadott táblázathoz, de ma mégis csak különleges nap van, kijár neki a csalás. Pizza és tejes pite, a két kedvence. Azt hiszem ez elég plusz motivációt ad majd neki a folytatáshoz. Három órával később, csupa lisztes hajjal de sikerült. A tészták tökéletesen ropogósra sültek, a pite tölteléke mennyeire sikerült és csodás illatok lengték be az egész lakást.

- Mit sütöttél? - váratlanul ért a hátam mögül érkező hang. Majdnem elejtettem a kezemben lévő tányérokat. Lando a konyhasziget székére ügyeskedte fel magát, miközben a mankójára támaszkodott.

- Pizza és tejes pite. Gondoltam jól esne egy kis édesség. - mosolyogtam rá a fiúra majd leraktam elé egy tényért és evőeszközt. Az asztal közepére a két, még gőzölgő étel került. Az esti fogásokat egy félszáraz fehérborral gondoltam megbolondítani. Nem sokkal, csupán egy-egy pohárral töltöttem ki mindkettőnknek.

-Mire ez a nagy felhajtás? - nézett rám felhúzott szemöldökökkel. - Nincs semmilyen alkalom, vagy elfelejtettem volna valamit? - a hangsúlya egyáltalán nem a boldogságról árulkodott. Ezt már megszokhattam volna, mégis... kiteszem a lelkem és még egy hangyányit sem képes örülni?

-Nem, nem felejtettél el semmit. Én csak ... - el akartam neki mondani, hogy az én szememben amit véghez vitt, hogy képes járni. Hogy végül összeszedte magát többet ér minden kincsnél és igenis van ok az ünneplésre de mielőtt végezhettem volna a mondatommal újra szólásra nyitotta a száját.

- Te csak mi? Tudom mit művelsz a hátam mögött Issy, ne nézz hülyének! - kissé előrébb dőlt, a hangját pedig felemelte.

Nem tudtam tovább türtőztetni magamat. Mindenkinél van egy pont amikor megálljt parancsol magának és azt mondja elég volt! Nálam most jött el ez a pillanat.

-Oh igen és mégis miért néznélek annak? Áruld már el nekem légy olyan kedves, mert én már nem tudok rajtad kiigazodni. Sajnálom Lando de nem megy! Mindent megpróbáltam, de neked nem lehet jót tenni! - emeltem fel a kezemet védekezően. Idegesen toltam ki magam alól a széket. Fel és alá járkáltam a konyhában miközben ő csak ott ült és haragos tekintettel nézett rám. Mégis mit követtem el?

- Ki volt az a srác?

- Milyen srác? - megtorpantam a járkálásban. Teljesen elvesztem. Mostmár képzelődik is?!

-Az a srác aki hazahozott, akinek a minije van. Issy tudom, hogy a mini a kedvenc kocsid és csak úgy nem szállsz be idegenek autójába és hozatod haza magad. Az istenért miért nem mondtad el?! - csapott az asztalra. A hang hatására nagyot ugrottam. Sosem láttam még ilyen idegesnek, megijesztett ez a vádaskodás.

-Nem értelek Lando...-félve, de közelebb lépkedtem hozzá. Kinyújtottam a kezem, abban bízva, hogy elfogadja majd. Lando azonban továbbra sem akarta, hogy hozzáérjek. - Miről beszélsz?

Kár, hogy semmi sem volt rendben ...

- Tőled, legalább tőled egy kis őszinteséget vártam volna! Nézz rám, egy nyomorék vagyok és nem adhatok meg neked mindent amit megérdemelnél... - mutatott végig magán, én azonban nem láttam semmilyen nyomorékot. Csupán egy srácot, akit felemészt a saját dühe. - mégis, ahelyett, hogy elmondanád a hátam mögött csinálod. A büdös picsába is! - lökte el magát a széktől, a lábai viszont nem reagáltak olyan gyorsan és a földre esett.

- Lando kérlek... - a szemembe könnyek gyűltek, ahogy ott álltam tehetetlenül a vádak kereszttüzében. Még csak annyit sem engedett, hogy segítsek neki felállni. - Mondd el mi bajod, hagyd, hogy segítsek! Kérlek! - az okot, ami miatt kiabál velem még mindig nem ismertem. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy mi volt az, ami ennyire kihozta a sodrából.

- Hogy mi a bajom? Még képes vagy megkérdezni?! Igazán vicces vagy... Az a bajom, hogy megcsalsz! - kibújt a szög a zsákból. - A rohadt életbe Issy én szerettelek.

-Esküszöm neked agyadra ment az önsajnálat! - végre észbe kaptam. Egész végig arra akart kilyukadni, hogy Tom ma hazahozott, biztosan látta az ablakból. De azt gondolni, hogy Tommal csalom túl ment minden határon. A könnyek megállíthatatlanul folytak le az arcomon. Fájt, hogy annyi minden után amit tettem érte csak a negatívumot látja bennem. - Tudod Lando, neked nem a baleset a bajod és nem a lábad vagy a karriered, mert az egyetlen ami mindennek az útjába áll az te magad vagy! Egyedül te! Nem beszélsz velem, nem beszélsz a szüleiddel, csak ülsz és sajnálkozol! Már nem az a Lando Norris vagy akibe beleszerettem, valami nagyon megváltozott benned... - kikerültem az időközben a földről feltápászkodott fiút, hogy az előszobába menjek. Felkaptam a csizmám és a kabátom, majd visszafordultam hozzá, hogy utoljára szóljak hozzá. - Ha azt hiszed bármikor is megcsaltalak, hát nagyon nagyot tévedtél! A srác aki ma hazahozott...Tomnak hívják, az egyetemen ismertem meg, cserediák Amerikából. Nagyon kedves és figyelmes. Amikor te csak bámulni tudsz rám üres tekintettel a szívem szorul össze Lando. Ő viszont megnevettet és elfeledteti a gondokat, amiket te okozol! Veled ellentétben őt érdekli mi van velem! Ja és csak, hogy tudd, meleg!

Ahogy anno Bellát, most Landot hagytam faképnél. Ahogy anno Landohoz húzott a szívem, most Bellához húz. A kabátomat szorosabbra húzva magamon indultam el a régi lakásunk irányába, ahol remélhetőleg ott találom a régi barátnőmet. Rég nem beszéltem vele, de most csakis ő az egyetlen aki segíthet.