Our Story || TodoDeku 🇭🇺 [FÉLBEHAGYOTT]

18. rész: Midoriya - végre - elfogadja az érzelmeit

Midoriya szemszög:

Mikor kinyitottam a szekrényemet, meglepetten - és kissé pirultan - fürkésztem a tartalmát... Egy limitált kiadású All Might-os pulcsi, és egy levél volt benne.

Miután észhez tértem, egyből a levél felé nyúltam, hogy elolvassam. Óvatosan felnyitottam, majd neki is fogtam. Ez állt benne:

Kedves Midoriya!

Fogadd el kérlek ajándékomat. Remélem tetszik!

Én még sosem ismertem ilyen kedves, segítőkész és magabiztos embert. Bármit megteszel, hogy segíts valakin, akár az életed árán is! És nagy elismerésem, miként így küzdesz az álmaidért!

Mindent köszönök amit eddig értem tettél! Nélküled nem lennék az, aki ma vagyok.

Nagyon boldog valentin-napot kívánok neked!

Nincs aláírás... Vajon ki adhatta? De minden esetre..

Uram Isten, valakitől kaptam ajándékot, méghozzá valentin-napon!! De kitől lehet..? ..Hát, nem tudom, viszont az illető elég jól ismerhet, ha tudta minek örülök. Vagyis valószínüleg egy közeli osztálytársam. Azonban milyen szándékkal adhatta az a valaki...?

Kivettem a szekrényből a pulóvert is, hogy jobban szemügyre vehessem. Egyből megtetszett. Bárcsak tudnád kitől van, különben nagyon-nagyon megköszönném neki! És persze a kedves szavakat is.

Meg akartam kérdezni Todorokit, hogy ő nem látta-e ki rakta be, de eszembe jutott, hogy sajnos már elment.

..Várjunk... mi van ha..? Nem, ő nem lehet!! Miért adna nekem ajándékot valentin-napon?? Talán köszönetképpen, mint ahogy a levélben van? Vagy... Nem Deku, ne hülyéskedj!! Kérdezzem meg, hogy tőle van-e? Azt semmiképp! Túl kínos lenne... De ha tényleg ő adta...? Most mit tegyek??

Ekkor Uraraka hangját hallva, visszatértem a valóságba. Szinte vörös arccal fordultam hátra felé, ezzel eszembe jutatva, hogy Uraraka és Iida már régóta rám vár. Gyorsan - mielőtt Uraraka észrevenné - visszaraktam az ajándékot és a levelet a szekrényembe; majd kivettem a kabátzsebemből a pénztárcámat. Becsuktam, azután lehajtott fejjel mentem Urarakával az ebédlőhöz. A lány kérdőre vette tettemet, de nem mondott semmit. Kicsivel később viszont megszólalt.

-Valami baj van, Deku-kun?-kérdezi.

-...N-nem, semmi..!-válaszolom továbbra is a szép padlót bámulva.

Gyanakvóan még egy darabig nézett, aztán előre fordult az utat figyelni.

Iida mérgesen a kezeivel kalimpálva jelzett, hogy hol van.

-Midoriya-kun, mi tartott ennyi ideig?!-mondta végül.

-H-hát tudod... Először elfelejtettem, hol van a pénztárcám, azután a szekrényemben kutattam hátha megtalálom. Egy kis idő után eszembe jutott, hogy a kabátzsebemben hagytam. Majd szokásomhoz méltóan, elmerültem gondolataimban...-hazudtam nekik.

-Hmm.. értem. De most siessünk ebédelni, mielőtt még becsengetnek-mutogat Iida az ebédlő felé.

Sietve bementünk, aztán neki fogtunk az evésnek. Uraraka és Iida elkezdtek beszélgetni. Én csak az ajándékon és a lehetséges emberen - aki adhatta - gondolkoztam. Meg, hogy elmondjam-e ezeket a barátaimnak..

Tudom, nem szép dolog hazudni, főleg nem a legjobb barátaimnak, de nem vagyok benne biztos.. Na és tuti olyanokat fognak mondani, minthogy: "Muti az ajit!", "Kitől kaptad?" vagy... "Te kedveled Todoroki-kunt??".

Teljesen lesokkoltam mikor ezt gondoltam.

..Mi van ha tényleg kedvelem...? De hát én nem a fiúkat szeretem!! U-ugye..?

Erre a gondolatra viszont már félrenyeltem az ételt. Uraraka megütögette a hátamat, hogy segítsen kiköhögni.

-Deku-kun, biztos nincs gond?-kérdezte aggódva.

-...-nem tudtam semmit se mondani. De nem csak azért, mert épp azon voltam, hogy túléljem a makacs ételdarabot, hanem mert egyszerűen képtelen voltam megszólalni...

Miután abba maradt a köhögő rohamom, már nem bírtam, ahogy az érzések és a gondolatok össze-vissza kavarognak bennem. Felálltam az asztaltól és kirohantam az ebédlőből, ezzel ott hagyva barátaimat.

Én tényleg nem akarom kitenni a barátaimat a jelenlegi hülyeségeimnek..! Egyszerűen azt érzem, hogy belebolondulok ebbe a rengeteg mindenbe. Túl hirtelen ért ez engem... De senki nem tehet róla! Sem az ajándékozó, sem Iida, sem Uraraka, és végképp nem Todoroki!..

Kifutottam az iskolaépület elé egy kis friss levegőért. Mikor leértem, vettem egy mély lélegzetet; majd már kicsit nyugottabban neki dőltem az iskola falának, azon lecsúszva meg leültem. Behunytam a szemem, és ismét elleptek gondolataim.

Hogy változtathatott meg hirtelen ennyi mindent egy ajándék..? ..Talán, mert tényleg jobban megkedveltem Todorokit...? Eddig csak boldog voltam a közelében; most viszont már ha csak rágondolok, teljesen zavarba jövök..

Vettem egy újabb mély levegőt. Eljutottam oda, hogy muszáj lesz legalább magamnak bevallanom, hogy mit is érzek valójában..

Ő-őszintén.. Ő megváltoztatott mindent..! Én... én beleszerettem! És ez nem is nagyon baj..! Sőt, örülök neki! Jobb embert nem is szerethetnék... Cs-csak hát, mindketten fiúk vagyunk.. Nem mellesleg, nem hiszem, hogy ő valaha is ugyanígy érezne irántam.. (jaj, Midoriya, minket az mióta tart vissza, hogy mindketten fiúk vagytok?)

(Helloka!! Nekem ez lett az egyik kedvenc részem. Mido végre TÉNYLEG belátta mit is érez Todo iránt. És ehez kellett 17. részecske.. :'D Viszont elárulom, hogy készülőben van egy új könyvem, mivel nagyon unatkozok mostanság. De ez nem egy ilyen konkrét story lesz, sőt, még könyvnek se nagyon mondanám.. Bár még nem biztos, hogy valaha is ki fogom rakni. Mindenesetre, arigato, hogy elolvastad!! Most megyek ünnepelni. Baiiii!!! 👐 🥳  2021. június 13.)