A sors által elrendeltetve

🌙 Fájdalommal és emlékekkel🌙

-Az a kölyök ott nem ember?!-lepődött meg Inuyasha a kislány láttán.

-Ezen mi az érdekes?-kérdezte Kagome.

-A Nagyságoskutya szellem az én drága bátyám mégis mióta utazik egy ember társaságában? ráadásul egy kislánnyal? Nem hittem volna ,hogy ennyire lealacsonyodsz bátyám,-mondta Inuyasha ám a következő pillanatban már bánhatta a nem rég mondottakat mikor Sesshomaru kardját a nyakán érezte.

-Tehát csak megjátszottad,-mondta Inuyasha teljesen biztosan abban ,hogy a testvére végig mindenre emlékezett viszont meglepte ami akkor történt mikor a lány oda ért hiszen a kard hirtelenjében az ő nyakáról Rinére került.

Eközben Jaken is odaért Sesshomaruhoz és szörnyülködve vette tudomásul amit abban a pillanatban látott. Rin viszont még csak egy könnycseppet sem ejtett csak lehunyta szemét majd várta a véget. Ebben a pillanatban viszont Sesshomaru feje olyan szinten fájni kezdett, hogy kardját leejtette és úgy kapott a fejéhez.

-Nagyúram?-szaladt közben oda hozzá Jaken.

Sesshomaru viszont már a földre rogyva fogta a fejét és a fejében mindenféle hang és kép keveredett.

-Fiam!

-Édesfiam!

-Inuyasha az öcséd.!

-Van akit megakarsz védeni?

-Sesshomaru Nagyúram!

-Sesshomaru Nagyúr!

-Az Én drága bátyám mégis mióta jár az emberek társaságában.

-Hozzád megyek.

-Egyszer még megmérkőzünk.

Harsogott a fejében majd látta képeken apját anyján és a többieket.

-Sophia!-kiabálta el magát Sesshomaru majd föl pattant.

-Meg kell találnom,-mondta a fájdalommal nem törődve.

-Már megint egy halandó?-gúnyolódott Inuyasha.

-Nem mintha közöd lenne hozzá ,de Sophia a Menyasszonyom,-mondta Sesshomaru majd Rint a karjába véve szökkent egyet és pillanatok alatt eltűnt az erdőben.