10. Egy új képesség

39 1 2
                                    

Ezt követően Alexáék kinyitották a ládát, aminek a pillanatában erőteljes vérszak áramlott ki onnan. A láda fedelén misztikus fegyverek voltak, amiket a kivevésükkor vettem észre, bár a belsejébe nem láttam belé a székről. Ugyanis nem csak azért mert nem láttam belé onnan, hanem azért is mert egy ponyva takarta el. Ekkor Chris közelebb lépet egy élesnek tűnő fegyverrel, amitől rossz érzés fogott el. Nem tudtom miért kell ezen átesnünk, de valahogy úgy érzem, hogy ennek köze van, ahhoz, hogy több, mint egy fél éve betöltöttük a 16-ot. Ugyanis attól naptól fogva furcsa kis erejű elektromos kisüléseket éreztem a testemen, olyankor fájdalmaim keletkeztek és a velem született jelképem elkezdett kéken világítani, de nemcsak nekem hanem Kaylának is. Emiatt többször vesztettem el az önuralmam, mint ezelőtt, míg a ikertesóm sokkal ritkábban. De akárhányszor próbáltam beszélni erről apámmal, mindig elterelte a témát, vagy csak szimplán faképnél hagyott. Ám egy nap végre sikerült vele többnyire értelmes beszélgetést folytatni, amin arra utasított, hogy ne beszéljünk róla senkinek, mert ha kiderülne hatalmas veszélyben lennénk. Eme utasítás mellett, csak annyit mondott, hogy "Egy nap minderre fény fog derülni, ami eddig rejtve maradt, de addig is fedezzétek fel a bennetek rejlő csodát és fókuszáljatok rá!". Azóta ritkán jött elő, így nem nagyon foglalkoztam, de most, hogy eszembe jutott... Van már sejtésem, hogy miért kell az erőszkenner, a vérszagtól édes fegyverláda és a szervfüggőségmérő újabb használata, mind a kettőnkön. De remélem, hogy nincs igazam, különben rájönnének, hogy nem közönséges vámpírok vagyunk, ugyanis apánk kicsi korunk óta azt hajtogatja, hogy különlegesek vagyunk és nagy dologra hívatottak. Bár ha legalább az öreg elmenne, akkor esetleg megtudnánk győzni Chris-t, hogy ne szóljon senkinek az eredményeinkről, főleg az igazgatónak ne. Amíg én ezen gondolkodtam, Chris feltűrte az ingem bal ujját is és egy kisebb sebet hagyott a karomon, aminek a következtében vérezni kezdtem.
- Elnézést, de ez a vágás szükséges vizsgálathoz, ugyanis ezzel figyeljük meg, hogy milyen a regenerálódó képességetek. Ugyanis mint tudjátok minden lény képes az öngyógyításra, de vannak azok akik nagyon lassan gyógyulnak fel, míg vannak azok akik se perc alatt. - Amikor ezt kimondta egy mozdulattal feltűrte Kayla ingét és egy sebet ejtett az ő karján is, aminek a szagát a láda tartalmának az illatától egykettőre megkülönböztettem. Ugyanis még hat éves koromba volt az első önkontroll elvesztésem, aminek következtében apám eltiltott két napra a vértől, vagyis egész nap nem ittam semmit, csak emberi élelmet. Egy nap elteltével éhezni kezdtem a vérre, oly annyira, hogy fájdalmaim lettek. Akkoriban még nem voltak ezek az üvegezett megoldások, aminek a következtében a húgom megsajnált és megkínált a saját véréből. Attól a naptól fogva vagyok képes megkülönböztetni az emberi eredetű vért, más lényekétől. - Na szóval, amíg Alexa méri az időt, hogy milyen hamar gyógyul fel a sérülésetek, addig elkezdeném bekapcsolni a két gépet, míg Xander leveszi a ponyvát a láda tetejéről, feltéve ha az igazgató beleegyezik? - Kérdi, de mielőtt az öreg bármit is mondhatott volna megszólalt a telefonja. A beszélgetés tömör volt, és zaklatott hangvitelű, aminek a végeztével elhagyta a termet, azzal az utasítással, hogy Chris fogja befejezni a vizsgálatokat. Amint kiment az igazgató a sebeink meglepően elkezdtek begyógyulni, bár a seb nem volt mély és súlyos sem. Így röpke egy perc alatt majdnem félig be is gyógyult, és fájdalmat sem erőst éreztem. Amikor már teljesen eltűnt, a sötétlila hajú lány megállította a stopperórát és felolvasta az időt, ami két és fél perc volt. Ezt az eredményt Chris fel is írta egy mappába, ami minden bizonnyal a mi dokumentumunk volt. - Ha nincs ellenvetésetekre bekapcsolnám mind a két gépet és a bekacsolás pillanatában Xander láthatóvá tenné a láda tartalmát... - Mondja, mire Kayla megszólal igencsak feszülten.
- Miért kell átesnünk ezen?.. Miért.. nem lehetne az eddigi gyakorlatokat végeznünk, amik szerint a kontrollt kifejlesztettük?.. Miért csak mi kell ezt végig csináljuk ?!.. Mond meg, miért?! - Kérdi, már a kiakadás szélén állva, mire megszólalok.
- Nyugodj meg szépen, Kayla! Én ezt elintézem... Figyelj, Chris! Belemegyünk a vizsgálatba két feltétellel: Az első, hogy egymás kezét foghatjuk a vizsgálat végéig, ugyanis szeretném támogatni a testvérem és nem utolsó sorban ő is engem. És ugyebár, nem akarod megfosztani ezt tőle, ha annyira szereted, mint ahogy állítod, vagy tévednék? A második az, hogy bármi is történik a vizsgálat során, a tavalyi eredményeket írod be a mappába és nem szólsz senkinek róla! Viszont a szervfüggőségmérő eredményeit leírhatod. Áll az alku? - Kérdem egy széles kis pimasz mosollyal az arcomon, mire látszólag egy kicsit megrezzent, de nem erőst láttam az arckifejezését, ugyanis a szagelszívótól nem látszott.
- Rendben belemegyek, ha attól Kayla jobban érzi magát. Mindent megteszek, amit kérsz, de tudd, hogy csak miatta csinálom. Nem szeretném, hogy valami baja essen és ehhez az kell, hogy tartsam a szám, legyen hát! - Jelenti ki komolyan, aminek a hallatán a húgom nyugodtabb lett, és elkezdte kioldani a kezünknél lévő szíjakat. Ekkor felköhintett Xander, akiről az alku során teljesen elfeledkeztem, de nem csak róla hanem a lila szemű lányról is.
- Ez eldőlt.. De mielőtt még elkezdenénk, egy kérdésem lenne a csapattársaimhoz, ha már egy csapatba lettünk beosztva, ezt fontos tudnom. Mennyire bízhatunk bennetek? Képesek lennétek az itt szerzet információkat, amiket rólunk megtudtok, ellenünk fordítani? Az utóbbi kérdésre ha igennel válaszoltok, akkor most hagyjátok el a termet, ha pedig nemmel, akkor... Azt a válaszotok függvényében árulom el. - Mondom komolyan, mire mind a ketten szúrós szemekkel kezdtek el rám nézni, bár a második tanulóból megfontoltság sugárzott, míg az osztályelsőből ellenszenvesség. Nem tudom mit gondolhatnak, de remélem jól döntenek. Ugyanis számunkra fontos, hogy ellenségeink vagy barátaink lesznek-e. Miközben elmélkedtem Alexa hosszas gondolkodás után megszólalt.
- Az elsőre a válasz igen egyszerű, ugyanis ha nem kedvelnélek titeket, akkor nem is vállaltam volna el ezt a feladatot. A másodikra, csak annyit, hogy megtartom a titkotok, cserébe szeretnék megbízni bennetek és jó szövetségre lelni a személyetekben. Ugyanis átfuttattam minden lehetséges eshetőséget, ami megtörténhet az elkövetkező hónapokban, és ezért gondolom jobb ha társak leszünk. - Mondja egy fül biccentés kíséretében, ugyanis volt két kis rókafül a feje tetején, egy rókafarka és egy kis bajusz az arcán. Emellett az ő tápláléka is az ember, de nem tudom pontosan, hogy melyik az a szerv, amivel táplálkozik, ám egyesek szerint férfiak szíveit, míg mások szerint azok májait tépi ki és falja fel. Bár ennél többet nem tudok róla, még azt se, hogy milyen fajba tartozik, mivel ezeket az információkat is pletykák terén hallottam, így a valóságuk megkérdőjelezhető. Na de eme helyzetben jobb közel tartani magunkhoz.
- Köszönjük és megbízhatsz bennünk, ezt megígérhetjük! Most már csak Xander válassza kell, azzal neki is láthatunk. Emellett azt is szeretném tudni, hogy minek kérdeztél aznap a szimbólumról, miért érdekelt annyira? Válaszolnál rá, ha megkérlek? - Kérdem, mire a barna macskafülei megrezzentek. Na igen... Ő meg egy macskaszerű lény, amit a külsője is elárul, mint a fülek mellett a macskafarok illetve karmok és a hegyes fogak.
- A bizalmat nem lehet egyből megkapni vagy azt megígérni valakinek,ugyanis nem elég ha csak az egyik fél bízik a másikban, hisz a kölcsönös bizalmat kell feltartani, ahhoz, hogy egy kapcsolat működjön. Ahogyan azt Alexa is említette az előbb, ha képesek vagytok bebizonyítani, hogy számíthatunk rátok, akkor a titkaitok jó kezekben lesznek.. Mellesleg az csak egy spontán kérdés volt, nem lehetek kíváncsi? - Mondja, miközben végig simítja a sötét kék haját mind a két kezével, mire a rókacsajszi igencsak begerjedt tekintettel nézet rá. 
- Rendben, felfogtuk! Megegyeztünk!... Szerintem el kéne kezdenünk, hogy minél hamarább átesünk rajta. Nem szeretném tovább húzni az időt, ugyanis így is eleget húztuk. - Mondom,mire Chris felsóhajtott és közelebb lép a gépekhez. Ekkor szép lassan bekapcsolta őket, miközben Xander a láda tetejéről levette a kendőt. Aminek a pillanatában megláttam a vörös vérben tocsogó szerveket és megéreztem azt az intenzív vérszagot, aminek hatására elkezdett felülkerekedni rajtam a vámpír ösztönöm. Amikor úgy éreztem, hogy teljesen elveszítem az irányítást a testem fölött, megragadtam Kayla kezét és a szemébe néztem, ami vörösen izzott, csakúgy, mint az enyém. Megpillantottam a félelmet és a vér utáni vágy tüzes csillanását a szemeiben, amik egy kis bosszúvágyat is tartalmaztak. 
- Minden rendbe... - Ennyit tudtam csak mondani, ugyanis teljesen eluralkodott rajtam az ösztönöm, ami miatt teljesen ön kívüli  állapotba kerültem.

Misztikus Lények Csatája 2. A sors kezeOnde histórias criam vida. Descubra agora