Misztikus Lények Csatája 2. A sors keze

11. Bluelevitelectric

Amint végeztem visszamentem Kayla-ékhoz, akik még mindig eszméletlenek voltak. Ezt követően, Xander-rel bevittük őket a gyengélkedőre, míg Alexa szólt a többieknek, hogy a gyakorlati óra elmarad és holnap folytatódik az erőfogócska következő meccse. Amint letettük őket a két orvosi ágyra, kiküldtem Xander-t, hogy szépen menjen vissza a bentlakásba, ugyanis nincs oka maradni és szóljon a többieknek, hogy most nem látogathatják meg az ikreket. Miután kiment visszaváltoztam mintha egy közönséges ember lennék, és ezt követően bejött a múltkori nővér, aki a látogatásom során Lianával együtt kísért ki minket, arra hivatkozva, hogy meg kell őket vizsgálni.
- Úgy látom megint rosszul sült el a gyakorlat, hogy ismét itt vannak eszméletlenül. Milyen feladatot adtál nekik? Na de mindegy is, ugyanis mindjárt jön az orvos, aki egy kettőre talpra állítja őket, szóval nyugodtan elmehetsz. - Mondja, mire úgy döntöttem, hogy maradok. Kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az a gyógyító, ugyanis a nagyapám semmi bizalmas vagy titkos ügyet nem bíz rám. Amellett meg, hogy ennek a sulinak az igazgatója, ő eme város Misztikus Lény Szervezet vezetője, amiben több kisebb szervezet is van. Így az ehhez tartózó ügyekbe nem hagy beleszólást, bár az ne számítson, hogy egy nap én öröklöm meg egy részét, ezért már megelégeltem, hogy kihagy mindenből. Eközben újra felszólított az ápoló, akinek a nevét mindig elfelejtem, hogy menjek ki.
- Sajnálom,de nem megyek sehova! Itt maradok mellettük és ez ellen te semmit se tehetsz! Ez rám is tartozik, ha már igazgatóhelyettes is vagyok és nem csak egy egyszerű tanár! - Förmedek rá, mire egy sóhajtás kíséretében elhagyja a szobát, mivel tudja, hogy jobb elkerülni engem ha felbosszantanak. Ekkor leültem Kayla mellé, az ágy szélére és csak remélni tudtam, hogy hamar megjön már az orvos. Pár perc várakozás után, ami nekem egy örökké valóságig tartott kinyílt az ajtó, aminek a pillanatában felálltam és csak néztem. Ugyanis meglepetésemre egy fiatalos, 25 év körüli nő lépet be az ajtón, bár megérzésem szerint az több volt, mint 25. Amikor közelebb jött, teljesen végig mértem. Először is, ami legszembetűnőbb volt az a piros tündér szárny, ami a hátán díszelgett, ezt követően az öltözékét figyeltem meg, ami nem épp hétköznapi volt. Az egész öltözék egy piros kis ruhából, egy térdnél lentebb érő fekete rövid ujjú felsőből, egy fekete térd zokniból és egy bordó csizmából állt, emellett három kiegészítő is volt rajta. A ruházat után rátértem a legfontosabb dologra, amit mások legelőször néznek meg, míg én utoljára hagyom, ami az arca és annak környéke. Ahogy ránéztem, a kék szemében egy kis piros szikrát láttam, ami általában vámpíroknál fordul elő, de emellett egy vörös csíkra is felfigyeltem, ami a szőke hajában volt és a haja mögött lévő hegyes fülek, igencsak szokatlanok voltak. Ám ekkor megszólalt, amire abba hagytam a bámulást.
- Elnézést, de úgy tudtam, hogy nem lesz itt senki, a két betegen kívül. Mit keres ön itt? Tán Gilbert vagyis igazgató kérte meg rá, hogy figyeljen engem? Bár az utóbbi nem túl valószínű, ugyanis két őr kísér minden felé és ez alól ez sem volt kivétel. Tehát miért van itt? -  Kérdi ellenséges hangon, mire igencsak meglepődtem a mondandóján. 
- Erre a válaszom csak annyi lenne, hogy én vagyok a tanáruk, ezért felelős vagyok értük, emellett meg az igazgató jobb keze is vagyok. Így annyi jogom van itt lenni, mint magának a vezetőnek. - Jelentem ki, de szándékosan nem kérdeztem meg, hogy miről beszél, ugyanis még ő kerülne bajba miattam. Mivel láttam a gyűlölettel teli szemét, ami a nagyapám felé irányult, de emellett rengeteg szenvedés és szomorúság bújik meg e gyűlölet mögött. Ezért is vagyok róla meggyőződve, hogy ő egy fogoly ebben az iskolába, akinek nagyon hiányzik az otthona és a szerettei is. Mindenképpen ki kell derítenem, hogy miért van rá szüksége a nagyapámnak és ki kell szabadítanom innen, hogy minél előbb a családjával legyen. Bár ehhez többet kell megtudnom róla, a múltjáról, a kilétéről, a családjáról és nem utolsó sorban a fajtájáról is. 
- Vagy úgy.. A múltkor nem láttam erre felé, amikor ismét ide kerültek ezek a gyerekek... Bár mindegy is.. Ezek szerint nem annyira fontosak, hogy minden idejét velük töltse és biztos sokkal fontosabb dolgai vannak ennél. - Mondja fellengős hangon, mire közbeszóltam.
- Ebben téved, hölgyem! A múltkor is velük voltam, csak a nővér kiküldött a vizsgálat kezdetekor! Aj.. de mit magyarázkodok itt magának?!.. - Kérdem leginkább magamtól, mire rám mosolyog, ekkor láttam meg azt a gondoskodó tekintettet, amivel egy anyuka szokott nézni a gyerekeire. 
- Ezek szerint nagyon kedvelheti ezeket a diákokat.. Ellenben nekem, minél előbb el kéne kezdenem a gyógyítást, mert nincs sok időm. Ezt a kis beszélgetést egy másik alkalomkor folytatjuk, rendben? - Kérdi, miközben levette a fehér könyökig érő kesztyűit a karjáról és még közelebb jött Kayla-hoz.
- Tessék csak elkezdeni és rendben van, de megkérném, hogy tegezzen, hisz alig vagyok idősebb, mint ezek a srácok. - Mondom, mire bólint egyet, ekkor megfogja két kézzel Kayla kezét, aminek pillanatában elkezdett világítani az egész teste, sőt még a szerelmem is. Ennek láttán megszólalni se tudtam, csak néztem, ahogy meggyógyítja őt. Amint végzet oda ment Mike-hoz is és őt is meggyógyította, aminek a következtében mind a ketten ébredezni kezdtek. Ekkor kezdték kinyitni a szemüket, mire a nő gyorsan távozott, mielőtt még észrevehették volna.