7. Az első tanítási nap

74 1 8
                                    

Amikor bementem, becsuktam az ajtót és kulcsra zártam. Ugyanis ez is a szabályok között van, hogy : "Mindig zárd a kollégiumi szobád ajtaját!". Amikor megbizonyosodtam róla, hogy bezártam felvettem a lila nyuszikás pizsamám és nyugovóra tértem.

*Time Skip*

Mike szemszöge:
Reggel olyan hét óra lehetett, amikor valami hangos kopogtatásokra lettem figyelmes. Ekkor nagy nehezen felkeltem és kikukucskáltam az ajtón.
- Ki az??.. - Kérdem álmos szemmel, mire Kayla kiált egyet.
- Én vagyok, te lüke! Kelj fel! - Mondja, mire kinyitom az ajtót. Amikor kinyitottam, abban pillanatban be is fáradt rajta. - Mi a.. Jó, hogy még pizsamában vagy, Vámpír Urasság! Siess, menj öltözz fel! - Mondja, mire észbe kaptam, hogy nem otthon vagyok. Ekkor gyorsan berohantam a fürdőbe, ugyanis minden szobának volt egy kis fürdője is. Amilyen hamar csak tudtam, felkaptam az egyik egyenruhámat, ugyanis mindenkinek három rend áll a rendelkezésére. De ezekből egyet csak tornaórán azaz a gyakorlati feladatoknál használhatunk, ugyanis az egy speciális anyagú és harchoz ideális öltözet. A fiúk egyenruhája a lányokétól két dologban tért el, az egyik a fekete nyakkendő és a másik a vörös vászon nadrág. Na de nem tökölődtem sokat, ugyanis amint felkaptam a cipőmet és megigazítottam a szőke hajam, kijöttem fürdőszobából. Ekkorra már Liana is a szobámba volt, ugyanis ő is engem várt. Amikor megláttam egy kicsit zavarba jöttem, ugyanis nagyon jól áll neki az, amikor kiengedi a világos barna haját. De nem gyönyörködtem sokat benne, ugyanis Kayla egy kettőre észhez térített az oldalba vágásával. Ekkor felkaptam az iskolatáskám, amibe az iskolától kapott tanfelszerelést és egyéb eszközöket illetve a sport egyenruhát tettem, ugyanis az utolsó két órám gyakorlat lesz. Amikor végérvényesen elkészültem, lementünk az étkezőbe és gyorsan megreggeliztünk. Nekem és a húgomnak a reggeli tükörtojás volt, egy pohár vérrel, míg Lianának "friss" lélek volt a tojás mellé. A reggelit 7:45-kor fejeztük be, így sietnünk kellett, nehogy elkésünk az első óráról. Ezért kiszaladtunk a büféből, át az udvaron és a hátsó ajtónál bementünk a suliba. Ekkor már nem szaladtunk tovább, ugyanis az iskola szabályzata tiltja a folyosón történő szaladgálást és az iskola területén önös célból, illetve engedély nélküli képesség használatot is. Ami nagyon bosszantó, ugyanis egy olyan suliba, ahol a kivételes erők fejlesztése a cél, nem lehet engedély nélkül használni. De miközben ezen gondolkoztam oda értünk az állandó osztálytermünk elé, ugyanis az ajtón ki volt függesztve a tanulók neveik, akik abba az osztályba járnak és az is, hogy hányadik évfolyamosok. Mind a hárman egy osztályba kerültünk, ahogy Chris is mondta és 1-A.-sok lettünk. De emellett az osztály létszáma megduplázódott, ugyanis mi akik a MagicCity-i középsuliból jöttünk és azok a gyerekek, akik más városból jöttek ebbe a suliba, együtt egy 20 fős osztályt alkotunk. Ezt követően benyitunk az osztályba, ahol egyes padok sorakoztak fel, de a nagy része már el volt foglalva.
- Most mi legyen? - Kérdem Kaylától, mire körbe néz az osztályba.
- Hát ööö... Tudod mit, hátul látok két szabad padot egymás mellett, ahová letudnátok ülni. Míg én itt elöl foglalok helyet, ebbe a padba itt ne. - Mondja, mire helyet foglal az első padba.
- De a testvérem vagy és én felelek érted.. - Mondom, mire átnyúl a pad fölött és magához húz a nyakkendőmnél fogva.
- Pszt.. Tudom, hogy ígéretet tettél apánknak. De figyelj, nem leszünk egymástól távol, és egy terembe is vagyunk. Szóval ne aggódj, ne lesz baj. Inkább törődj Lianával, hisz tudom, hogy nagyon kedvelitek egymást. - Mondja diszkréten és halkan, mire egy kicsit feloldódott a hangulatom.
- Rendben, benne vagyok.. - Mondom, megadva magam az akaratának. -Gyere, Liana üljünk hátra! - Mondom, mire megfogom a kezét és hátra húzom a padokhoz. Mikor oda értünk elengedtem és helyet foglaltam az egyik padban, mire ő is leült a másikba. Pár perc elteltével kinyílt a terem ajtaja és egy furcsa kinézetű tanárnő lépet be rajta, aki mosolyogva köszönt nekünk.
- Sziasztok, gyerekek! Örvendek a szerencsének! A nevem Jessica Hatch, de a legtöbben Jessie-nek vagy Jessie Tanárnőnek hívnak, én leszek az új osztályfőnökötök. Először is azért nézek ki furcsán, illetve kutya szerűen, mert én egy supdog vagyok és ez a valódi kinézetem. Most minden bizonnyal sok kérdés fogalmazódott meg bennetek, amire választ tudok adni. - Mondja, miközben elkezdi csóválni a vörös farkincáját, ami egy kicsit furcsa volt a számomra. De azért furdalt a kíváncsiság, hogy még milyen kutyás jellemzői vannak, így tetőtől talpig végig mértem. A fején két fekete valódi kutya fül volt; az ujjai végén hosszú, hegyes karmok voltak; a hátsó fertályán helyezkedett el a farkincája és a szájában ragadozó fogak voltak; ami mosolygás közben ki-ki kandikált onnan. Ám a további megfigyelésemet közbeszakította Kayla hangja, ugyanis felállt a székéről.
- Tanárnő nekem lenne kérdésem.. Nem tiszttelenségből, de szeretném tudni, hogy miért nekünk mutatta meg a valódi kinézetét? Hisz most találkozik velünk először, és ezért egy kicsit furcsállom, hogy ilyesmit felfed előttünk egyszeri diákok előtt. És lenne egy másik kérdésem is, ami az, hogy milyen tantárgyat fog tanítani nekünk? - Kérdi tisztelet tudóan, mire visszaül a helyére. Nem gondoltam volna, hogy az én szórakozott húgom fog kérdezni, de azért én is kíváncsi voltam a tanárnő válaszára.
- Úgy látszik akadt egy kis szóvivő a csapatban, mi a neved Kedveském? - Kérdez vissza, mire Kayla egy kicsit megszeppen.
- A nevem.. Michaela Blood. - Mondja remegő hangon, mire furcsa érzés fogott el, ugyanis hirtelen kirázott a hideg és azt követően hirtelen felmelegedtem. Amikor ez a bizar érzés fog el, úgy érzem, hogy Kayla nincs valami jól vagy nagy bajba került. De most inkább az első opció kerülhet szóba, ugyanis rosszul viseli ha egy tanár kipécézi magának.
- Szóval a kérdésedre a válasz igen egyszerű, Michaela! Azért mutattam meg nektek, mert már az elején szeretném, hogy tisztába legyetek az erő viszonyokkal és nem utolsósorban szeretek így ismerkedni.. A második kérdésedre a válasz annyi, hogy velem fogjátok tanulni a Misztikus Lények Ismerete tantárgyat, röviden az MLI-t. - Mondja, mire egy kicsit elgondolkodtam.. Vajon, hogy értette azt az erő viszonyos dolgot? Na de mindegy, ugyanis a válasz adás után még egy két dolgot elárult magáról és a tantárgyról, ami igazán érdekes volt. Ezt követően kicsengettek és jött a következő óra, ami Nyelv Ismeretek volt. Ez a tantárgy az alap nyelvek mellett belefoglalja a különböző lények nyelvét is. Amit a két évvel ezelőtti idős vizsgáztatónk tartott és tartani fogja még egy jó darabig. A Nyelv Ismeretek után még két óránk volt a gyakorlati óráig, ami az utolsó két órát foglalja magában. Olyan háromnegyed tizenkettőre járt az idő, amikor megszólalt a csengő. Ekkor mindenki a nagy hangzavar közepette kezdte el összepakolni a cuccait de mielőtt bárki is kiment volna az ajtón, megjelent Chris.
- Sziasztok, úgy látom eléggé élénkek vagytok.. Kíváncsi leszek, hogy a gyakorlaton is ilyen vidámak lesztek! - Mondja, egy széles és pimasz vigyor kíséretében, mire a zajos osztály hirtelen elcsendesedett. Amint mindenki összepakolt elindultunk az ajtó felé, mire ismét megszólal. - Még mielőtt átmennénk a benti tornaterembe, lenne egy fontos kérdésem.. Mindenkinek itt van a speciális sport ruházata,amit majd idővel átalakíthatok, egyedivé tehettek? - Kérdi, mire akadtak olyan diákok, akik a kollégiumban felejtették. Szerencsére én nem tartoztam közéjük, ugyanis Kayla-éknak hála nálam van, és így ezáltal náluk is ott van. - Hát akkor az lesz, hogy a feledékenyek elmennek a ruhájukért a kollégiumba, ahol át is öltöznek. Ez idő alatt a többiek velem tartanak az öltözőkhöz, ahol fel veszik a ruhájukat. Amikor mindenki elkészült a benti tornateremben találkozunk. - Mondja, mire az osztály negyede sietősen távozott, ezután mi is elindultuk Chris vezetésével az öltözök felé. Lementünk a hátsó lépcsőn, aminek a közelében volt az öltöző. Amikor az öltöző bejáratához értünk el kellett váljak a csajoktól, ugyanis a bejáratnál két kisebb folyosó volt, amiknek a végében voltak az öltözők. A bal folyosón helyezkedett el a lányoké, míg a fiúké a másiknál, azaz a jobb felén. Így hát bementem a fiúk öltözőjében, aminek a sarkában lepakoltam a cuccaimat és neki fogtam le venni az egyenruhát. Amikor levettem az ingem, az egyik srác megszólal, ugyanis észrevette a hátamon lévő motívumot.
- Az ott mi?.. - Kérdi, mire idegesen megfordultam és felkaptam a speciális ruhám felső részét, ami egy feszes és fekete hosszú ujjú pólóból állt.
- Semmi! - Mondom feszülten, mire a srác a vállát megvonva öltözött tovább. Így hát folytattam az öltözést és felvettem az ugyanolyan anyagú és színű nadrágot és a hosszú szárú fehér csizmát. A csizma felhúzása után felvettem a szintén fehér derékig érő kabátot. Emellett a ruhának volt két kiegészítő része: az egyik egy fehér öv szerűség, ami vastag illetve széles és rugalmas volt, a másik pedig egy ugyanolyan színű kesztyű. Ám amikor a kesztyűt is felvettem, már akkor éreztem, hogy a képességem használata közben gondok lesznek vele. A kesztyűvel egy időben felkerült az utolsó ruhadarab is, ami után eltettem a többi cuccom és kijöttem az öltözőből. Amint a tornaterem felé haladtam ismerős nevetésekre lettem figyelmes a terem felől. Így hát odamentem az ajtóhoz és benyitottam. Nagy meglepetésemre csak a lányok és egy két fiú volt bent, ugyanis még azok a diákok se értek vissza, akik ott felejtették a kollégiumba a ruhájukat. Ezt követően elindultam Kayla-ék felé, miközben szemügyre vettem a speciális öltözék lányos változatát. A lányoknak egy szintén feszes és fekete hosszú ujjú póló volt, de vállatlan ugyanis kilátszanak a vállaik a póló alól. Emellett egy ugyanolyan fazonú kabát, mint nekünk, de rövidebb és egy fekete szoknya szerű nadrág. A női ruha részét képezte még egy szintén fekete térdzokni és egy magas sarkú fehér csizma. Ami pedig a kiegészítőket illeti, a két alap mellett még a lányoknak az iskola szimbólumával ellátott medál volt a nyakukba aggasztva. De miközben feléjük haladtam egy hatalmas lárma közepette rontanak be a többiek és rögtön utánuk Chris, hivatalos megszólításban a tanárunk. Bár nem erőst tartom őt tanár féleségnek, hisz alig 4 évvel idősebb, mint mi. Na de a "tanárunk" megérkezésével együtt az egész osztály elcsendesedett és rangsorban rendeződött vagyis a vizsgán elért eredmények alapján, legyen fiú vagy lány. Így a sorban a negyedik helyett foglalom vagyis foglaljuk Kaylával együtt és rögtön utánunk jön Liana ötödikként. Bár csekély különbség van az első öt diák pontszámai között, de azért a legjobb eredmény 2% híján súrolja 90%-ot, amit meglepetésemre az öltözőben kérdezősködő srác ért el. A sorba rendeződés után elkezdődött az óra és ezzel egy időben egy kemény edzés is, ami különböző feladatok összességéből áll. A feladatok próbára tették a képességeink pontosságát illetve annak ellenállóképességét és nem utolsósorban a fizikai illetve testi ellenállásunkat, ezalatt a folyamatos erőhasználat hátrányait kell érteni. Amikor a kétórás szünet nélküli edzésnek vége lett, az egész diák kimerülten esett a földre csak úgy, mint én. Hisz a fáradság mellett nekem és Kayla-nak még az erőink általi külső de nem súlyos sérüléseink is komolyan befolyásolták az állóképességeinket.
- Úgy látom eléggé ellátta a bajotok ez a kis feladatsor.. Na de vége az órának szóval akikben maradt annyi erő, azok elmehetnek a büfébe ebédelni, míg az esetleges sérülteket ellátjuk és a gyengélkedőbe visszük. - Mondja, mire az osztály fele feláll és elindul az ajtó felé, köztük Liana is. A maradék tíz diákot, köztük engem is a gyengélkedőbe kísértek, ahol ott kellett töltenem az egész estét. Ugyanis a tűz képességemnek, más néven a bluefirelad-emnek a folyamatos használata égési sérüléseket okozott a bőrfelületemen, de nemcsak én hanem Kayla is bent kellett maradjon a fagyási sérülése és hirtelen lehűlése miatt, amit a frostylass-e okozott.







💜~Sziasztok!~💜
Itt az új rész, remélem vártátok! 😊😅
Milyen napotok volt? Meséljetek valamit!😊
Válaszaitokat írjátok meg kommentben!💜😊
Ha tetszett: vote ⭐
A kritikákat elfogadom💜: kommentben ⬇️.
💜~További szép estét/ jó éjszakát kívánok!~💜

Misztikus Lények Csatája 2. A sors kezeTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang