Az utcán találtam | sasunaru ff. ✔︎

Ahogy Megálmodtam

-Te...? - néztem hatalmas, könnyeket hullatni készülő szemekkel - De... Te nem... Meghaltál?

Értetlenül néztem az előttem álló, szőke férfira, aki csak mosolygott egyet az előbbi kérdésemre.
- Hát ezek szerint nem. - lassan eltűnt róla a mosoly és komolyság maradt utána.
- Sok mindent meg kell beszélnünk... Naruto. - halkan beszélt hozzám, és ez az egész kezdett egyre nyomasztóbb lenni.

- Először is azt mondd meg nekem, hogy lehetsz életben... - vettem egy nagy levegőt és folytattam - Apa?

Sasuke szemszög

Mióta ott hagytam a szőkét egyedül, rossz érzésem van. Mintha nagy hibát követtem volna el...

Most itt sétálok valahol, arra amerre a lábam visz. Próbálom rendezni a gondolataim, de egyszerűen nem megy, csak Naruto jár a fejemben...

Hirtelen eszembe jutott, hogy Naruto telefonja még nálam van. Próbáltam inkább hagyni, de a kíváncsiság nem hagyott nyugodni. Elővettem, majd feloldottam és megnéztem, hogy mi lehetett annyira fontos Narutonak. Az üzeneteken megakadtak a szemeim, mivel volt köztük egy ami elég furcsa volt. Egy ismeretlentől kapott üzenetet...

Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, miután észhez kaptam, elraktam a készüléket és futni kezdtem.

Meg kell találnom Narutot... Nem elég, hogy engem elakarnak fogni, de most őt is belekevertem. Sietnem kell...

Egyik utca következett a másik után, néhány ember, akik kint voltak csak értetlen és néhol megvető tekintettel jutalmaztak. Ha Naruto logikáját nézzük, biztos vissza indult hozzájuk...

Már a kávézó közelében jártam, de meg kellett állnom, mert nem bírtam tovább futni. Naruto, bírd ki még egy kicsit...

Naruto szemszög:

Először is azt mondd meg nekem, hogy lehetsz életben... Apa? - megvillantotta a mosolyát, ami valahogy visszataszító volt számomra. Megfogalmazódott bennem a következő kérdésem, de mikor még csak levegőt vettem a kérdéshez, Ő már akkor megválaszolta.
- Nem... Anyád meghalt. - leolvadt az arcáról a mosoly, és az én arcom elkeseredetté vált.
- Akkor azt elmondod, hogy miért vagy életben? - emeltem rá a tekintetem.
- Hé, ennyire a túlvilágra akarsz küldeni? - emelte fel az egyik szemöldökét - Na de mindegy is, ha ennyire érdekel... Kezdjük anyád halálával. - behunyta a szemeit, hogy összeszedje a gondolatait, és mint egy kisgyerek aki az esti mesét várja úgy kuporogtam a földön.

- Én öltem meg őt! - a szavai hallatán megfagyott bennem a vér és még levegőt is elfelejtettem venni.
- De... Miért?! És... - a hajamba túrva dadogtam, és Ő továbbra is jeges tekintettel figyelte minden mozdulatom.

- Kushina szép volt... És szerettem... De nem volt más választásom. - az égre nézett, és minden megbánás kiült az arcára. Csak nézett a semmibe, az én könnyeim pedig kezdtek utat törni maguknak.
- Az a helyzet... Naruto... Hogy kénytelen voltam megölni Kushinát... Az egész ott kezdődött, hogy megfenyegettek azzal, hogyha nem ölöm meg az anyád, akkor megölnek vele együtt engem is, de... - ennél a pontnál telt be a pohár, nem bírtam tovább hallgatni és egyszerűen csak közbe vágtam.
- De a szaros kis életed többet ér! Igaz?! - könnyekkel küszködve kiabáltam rá, mire Ő végre rám emelte a tekintetét.

-... De az egyik nap felkerestek, mivel tudomást szereztek rólad... - kirázott a hideg attól a nyugodt hangjától -... És azt parancsolták, hogy öljelek meg téged is...

Amint a mondata elhangzott, egy lihegő Sasuke jelent meg a hátam mögött. Az arca kétségbe esést tükrözött. Én csak üres tekintettel néztem rá, de tisztában voltam vele, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat szemezgetni, mégis...

- Sasuke... - erre Minato kíváncsian nézett az Uchihára, ami elég vészjósló volt.
- Hát végre találkozunk, Uchiha Sasuke... - mielőtt folytatta volna, élő húzott egy kést és felrángatott a földről - Ha végeztem a szőkével, vissza viszlek a főnökhöz. Egy nap kétszer is fognak fizetni...! - halkan kuncogott, miközben a nyakamhoz szorította a kést. Úgy tűnt, hogy ebből nincs kiút...

Minato egyre hangosabban kezdett el nevetni, a fülemben csengett a gonosz nevetése. Sasuke egyszer csak neki rohant a fogvatartómnak és a földre kerültünk mindhárman. A kés kiesett Minato kezéből az ütközés közben, de viszont elvágta a nyakam. Miután földet értem, már csak annyit láttam, hogy Sasuke próbálja Minatoból kiűzni az élet minden apró jelét, de utána minden elsötétült...

Sasuke szemszög:

Alig kaptam levegőt a rengeteg rohanástól, de már láttam is a távolban azt a sikátort, amit korábban. Ahogy közelebb értem, hallotam, hogy egy férfi beszél, de nem tudtam kivenni mit mond.

Lihegve álltam meg a sötét utcarész előtt és láttam az előbb említett férfit és Narutot. Kétségbe esetten kuporgott a földön, de ugyanakkor egy kis örömöt és felfedeztem rajta, hogy lát. A szőke férfi amint meglátott, előkapott egy kést és Naruto nyakához szorította.

- Ha végeztem a szőkével, vissza viszlek a főnökhöz. Egy nap kétszer is kapok fizetést! - elkezdett halkan, ördögien kuncogni, majd ez a kuncogás gonosz nevetéssé torzult.

Az alkalmat kihasználva a földre küldtem, a kés pedig, ugyan kiesett a kezéből, de megvágta Narutot. Pillanatnyilag nem tudtam vele foglalkozni, még ha akartam is, először elkellett intéznem ezt a férfit. A nyakát folytogatva próbáltam végezni vele, de elég keménynek bizonyult, mert nem akarta egyhamar feldobni a talpát. Erősebben keztem el szorítani és már fulladozva próbálta lehámozni magáról a kezeimet, nem járt sikerrel, majd szép lassan elszállt belőle az élet.

Amint éreztem, hogy már többet nem fog felkelni, oda siettem Narutohoz. Láttam, hogy még eszméleténél van, de folyt a nyakán lévő vágásból a vér.

- Naruto... - felkaptam és rohanni kezdtem vele a legközelebbi orvoshoz. Láttam ahogy elködösül előtte minden, és én nem tehettem jelenleg semmit.
- Naruto... Bírd ki még egy kicsit!

Végre elértem egy kórházhoz. Lepukkant volt és régi, ráadásul elég kicsi, de ha megmentik Narutot akkor megteszi. Bevittem Narutot, majd át adtam a kórházban dolgozóknak, akik egyből tudták, hogy mi a dolguk.

- Uzumaki Naruto... - mondta magának a nővér, miközben felírta Narutot, gondolom a betegek közé.
- Nem biztos, hogy meg tudjuk menteni, de... Mi megteszünk mindent. - a nővér lágyhangon beszélt, míg én lehajtott fejjel bólogattam.
- Rendben, itt maradhatnék? - ránéztem a nőre aki csak bólintott egyet.
- Köszönöm...

Sziasztok😁
Tudom ez a rész rövidebb lett mint szokott lenni és ezért is bocsi☹️
És tudom, hogy Minato nem ilyen, de várjátok ki a kövi részt, ott majd megtudjátok miért volt ilyen😉

Köszönöm szépen ha elolvastad😋hétvégén hozom a kövi részt, addigra is szívesen fogadok bármilyen visszajelzést😁💕