Az utcán találtam | sasunaru ff. ✔︎

Győzelem

Csak haladtunk előre, és nekem fogalmam se volt mire kell számítanom. Izgultam, úgy mint még soha, pedig ez rám nem jellemző.
Sasuke elől ment, meg sem állva, amit furcsálltam, mert pár órával ezelőtt még csak lábra sem tudott állni.

- Sasuke, nem állunk meg egy kicsit? - hátra sem fordult amikor rá vágta, hogy ,,Nem!".
- Sasuke! - erre már képtelen volt megállni, de még mindig nem fordult felém. Hallatszott a szaggatott levegő vétele, ami kicsit sem volt jó jel.
- Fordulj ide! - pár pillanat múlva lassan fordult felém, ahogy a földet bámulta. Elém tárult az izzadságtól csillogó kivörösödött arca. A levegőt is szaporán vette, kicsit sem szabályosan.

- Sasuke ilyen állapotban nem mehetsz tovább. - léptem egyet előre, de Ő csak ingerülten fordult vissza és indult volna meg.
- Narutonak igaza van. - adott nekem igazat Karin, majd Jugo és Suigetsu is bólintott egyet.
- Ha már idáig eljutottam nem fordulok vissza! - ellenkezett tovább makacsul, féloldalasan vissza fordulva felénk. Gyilkolásra kész tekintettel méregetett minket.

- De így lehet, hogy meghalsz. Akkor legalább hadd próbáljalak meg egy kicsit jobb állapotba hozni. - Könyörgött tovább Karin, de Sasuke csak elutasítóan haladt tovább az eredeti célunk felé.
Nem tehettünk mást minthogy követjük Őt.

Kicsit kételkedtem abban, hogy minden rendben van Sasukével, és biztos, hogy csak nem akarja elmondani. Elég aggasztó volt azzal a tudattal futni mögötte, hogy bármelyik pillanatban össze eshet.
Nem tudni, hogy a sebe mikor szakad fel ha ennyire próbálja megerőltetni magát. Látszott rajta, hogy nem bírja és egyre jobban kapkodja a levegőt, de csak makacsul halad előre, ki sem mutatva bármi féle gyengeséget.

Már a többieken is látszott, hogy az utolsókat rúgják az energiájuk téren, ami rám is igaz volt. Lihegve álltunk meg végül az egyik folyosó végén, hogy kifújjuk magunkat. Végre Sasuke is rá jött, hogy legalább ennyi pihenésre szükség van, főleg neki.

- Ha így folytatod, a sebed fel fog szakadni. - sétáltam oda a levegőért kapkodó Sasukehez. Úgy festett mint aki belül szenved csak nem tudja elmondani. Ő viszont nagyon is eltudta volna mondani, de mégsem tette.
- Nem! Menjünk tovább. - eddig a falnak támaszkodott, nehogy össze essen a látszólag szűnni nem akaró fájdalma miatt, majd gyorsan indult is tovább. Most már nem csak én aggódtam érte, hanem a többieknek is szemet szúrt a viselkedése.
Erőszakoskodva tört előre, az állapotával mit sem törődve, és ez már mindenkit aggasztott.

Már csak egy szint választott el minket az utolsó ajtótól, ami nagy megkönnyebbülésként hatott mindannyiunkra.

*     *     *

Meglátva azt az ajtót ami biztosan Danzouhoz vezet, Sasuke gyorsabbra fogta a tempót, ahogy mi is. A kopott ajtó mellett leguggolva hallgatóztunk és valóban Danzou hangját hallottuk. Volt még bent vele valaki, akivel éppen azon beszélgetett, vajon hol lehetünk és hogyan fogunk támadni. A másik hang tulajdonosa nem volt más, mint Minato. A szívem kicsit összeszorult mikor felfedeztem, hogy Ő az, de rögtön meg is enyhült miután azt mondta nem látott minket. Pedig pontosan tudta hol vagyunk és ez a hangján is hallatszott. Annyit hallottunk, hogy Danzou felemeli a hangját, majd az asztalra csap dühében.

Sasuke már nem bírta fékezni magát, intett nekünk, majd azonnal fel pattantunk az eddigi helyeinkről. Biztos nem ez lett volna a legmegfelelőbb alkalom a támadásra, mivel Sasuke arcán látszott, hogy fájdalmai vannak és gyorsan le akarja már rendezni ezt az egészet. (ahogy én is✌︎)
Beérve két meglepett szempárral találtuk szembe magunkat, majd miután észre vették a fegyvereinket azonnal a magasba emelték a kezeiket. Danzou teljesen más viselkedést tanúsított, mint Hanzou. Hanzouval ellentétben az Ő arcán látszott a félelem, a tudat, hogy jelen esetben csak egy fikarcnyi esélye van a győzelemre. Nem maradt több embere Minaton kívül akit fel tudna használni, és ha minden igaz, akkor Ő nem is fog ránk támadni.

A kezünkben a győzelem, már szinte éreztem ahogy utána boldogan sétálunk ki ebből az épületből, és éljük tovább normálisan az életünket.

- Danzou! - kezdte fenyegető hangján Sasuke - Itt a vége! - egy öntelt mosoly kíséretében célozta be Danzout, aki megállította az Uchihát mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt.

- Várj! Ha már úgyis megölsz, akkor legalább azt mondd meg, hogy miért? - Sasuke nagyokat pislogva nézte értetlenül a férfit. Nem tudta elképzelni, hogy tényleg nem tudja mégis miért fog meghalni, de aztán lelesett neki.
- Nem dőlök be neked! Csak húzod az időd amíg az erősítésed ide nem ér! - célozta be újra a fejét készen a lövésre.

- Miért tennék én olyat? Hát már minden emberem megöltétek. - tárta szét a karját magyarázkodva.

- Lődd le, Sasuke! - vetettem oda neki, határozottan. Danzou hangos és össze szedettlen makogásba kezdett, amiből csak annyit lehetett érteni, hogy az életéért esedezik. Hiába, Sasuke meghallva a kérésem, mint egy parancsot azonnal lelőtte a szerencsétlen könyörgő férfit. Danzout fejen találta a golyó, amitől üveges szemmel roskadt a földre, majd terült el, már élettelenül.

- Ennyi volt? - kérdezte végül Suigetsu megdöbbenve. Még én sem hittem el, hogy tényleg csak ennyi volt az egész. Ennyi volt amiért annyit idegeskedtem, amiért annyit aggódtam. Egy mély levegőt véve, majd kifújva mosolyodtam el.

Oldalra pillantva, annyit láttam, hogy Sasuke megterhelt arccal zuhan a karjaimba. Behunyt szemekkel fúrta fejét a mellkasomba, majd karolt át, amit viszonoztam.
- Végre vége...

- Igen. Végre... - mögöttünk lévők csak mosolyogva figyelték a kis jelenetünket, kivéve Karint aki csak beletörődve nézett minket.

- Hé! Várjunk egy kicsit! - szakította félbe a pillanatot Minato, aki értetlen arckifejezéssel mért végig minket miközben közelebb jött.
- Ez mégis mit jelentsen? - csak most tudatosult bennem, hogy Ő még nem tudja mi van köztünk, így a szokásos tarkó vakargatásom mellett, próbáltam megmagyarázni.

- Hát izé... Meleg vagyok. - jelentettem ki végül, amire tágra nyílt szemekkel mérte végig Sasuket.

- Hát... Nem örülök neki, de rendben. Én elfogadlak. - mosolygott rám végül. Az arcvonásain látszódott a sok évnyi szenvedés, és megannyi idő ami mind mosolygás nélkül telt el.
Már-már könnyek szöktek a szemembe, mivel újra van apám. Őt is szorosan átöleltem, ahogy Sasuket.

- Na jó, szerintem vigyük kórházba Sasukét, mert mindjárt elájul. - szólt közbe Suigetsu újabban, majd ahogy az Uchihára pillantottam, tényleg rá fért volna.
- De előbb kiszabadítjuk a bátyját! - távolodtam el apámtól, majd Sasukenek segítve a járásban, indultunk is.

Sziasztok!
Ezen a részen kívül még egy részt csinálok, az lesz a vége. Remélem tetszett, kicsit fura lesz az első fanfictionöm befejezni és egyben jó érzés is😁
Köszönöm szépen azoknak akik eddig eljutottak és nem égett még ki a szemük vagy az agyuk az olvasottaktól🙂😅

És milyen jó már, hogy Naruto szülinapjára esett ez a rész, ahonnan már minden happy end😃

Na de még nincs itt az ideje a búcsúzkodásnak, azt hagyjuk a kövi rész végére
Legyen szép napotok💕

Ui. Boldog szülinapot Narutonak💞