Amnézia😈

10 - Ő, vagy nem Ő?

Nem sokáig álldogálhattunk még ott, mert megjelent Endeavor. Toga még a bázison mutatott róla egy képet, úgyhogy azonnal felismertem a fickót.
Már első látásra nem volt szimpatikus. Egyszerűen a tekintetéből meg tudtam mondani, hogy egy idióta egoista. De gondolom nem véletlenül ő az első számú hős. Végigpásztázta a termet, majd a szeme megállapodott rajtunk. Megindult felém és a másik kis csapat felé.
-Ti lennétek az idei gyakornokok? - kérdezte. A hangja szigorúan csengett. - Már találkoztál velünk, nem? - kérdezte egy fehér-vörös hajú srác a másik csapattól. Az arca bal oldalán egy sebhely éktelenkedett. - Baj van a memóriáddal? - kérdezte halálosan komolyan.
-Nem, Shoto, nem... mindegy. - legyintett, majd rám nézett. - Te vagy az új, külföldi? - nézett rám.
-Ayumi vagyok. - mondtam unottan.
-Képességed? - kérdezte.

Uraraka szemszöge

-Képességed? - kérdezte Endeavor a lánytól.
"Most megtudjuk az igazságot. Ha nem ugyanaz a képessége, mint neki, akkor nem ő az." - gondoltam. Még mindig volt bennem egy kis remény.
-Zéró Fájdalom. - mondta a lány. - Ha aktiválom, nem fogok fájdalmat érezni, ha megütnek, megvágnak, ilyesmi. - mondta. - Viszont ha nem használom, tehát kikapcsolom, akkor egy idő után fokozatosan érezni fogom a fájdalmat. És van egy időkorlátja is.
Elszomorodtam. "Hülye vagyok." - gondoltam. - "Persze, hogy nem ő az."
-Rendben van. Ma még nem lesz feladat, csak költözzetek be a szobátokba. Nemsokára jönni fognak gyakornokok, hogy elmagyarázzanak néhány dolgot, őket is majd a szobátokban várjátok meg.
-HEH?! Mi az, hogy ma nem csinálunk semmit? Nem úgy volt, hogy minél előbb meg kell találnunk a gonosztevőket? Ilyenkor nem pihenhetünk! - méltatlankodott Bakugo.
-Bakugo-kun, ne kérdőjelezd meg az utasításokat! A nyomozás bizonyára jól halad, ha nem kell azonnal munkába állnunk. - szidta le Iida.
-Gyertek utánam, én tudom hol leszünk. - intett Todoroki, hogy kövessük őt. Körülnéztem: Endeavor már el is tűnt.
Todoroki elindult jobbra, a kijárat felé. Elsétált Ayumi mellett, aki szintén megindult. Észrevettem, hogy egy kicsit sántít.
-Hé, nem kell segítség? - szaladtam hozzá. Gondoltam segítek, mert elég nehezen cipelte a bőröndjét.
-Megvagyok, kösz. - sietett el Todoroki után.

---

-Ez a ti szobátok, a miénk meg a mellettetek levő. - mutatott a másik szobaajtóra. Ayumi csak egy "kösz" - t motyogott, és már be is ment Todoroki mellett, elfoglalva a legközelebbi ágyat.

Mi is bementünk a szobába Minával. Egészen tágas, otthonos kis szoba fogadott minket, három ággyal és egy fürdővel. Todorokiék is eldoglalták a saját szobájukat. Én az ablak melletti ágyat választottam, Mina pedig a fürdő mellettit. Elkezdtük kipakolni a ruháinkat a szekrénybe.
-Te melyik polcot szeretnéd használni, Ayumi? - fordultam oda a lányhoz.
-Pakoljatok csak be, én majd utánatok megcsinálom. Amúgy nagyon meleg van itt bent, nem gondoljátok? - kérdezte, miközben levette a pulcsiját, ami alatt egy rövid ujjú pólót viselt.
A karja tele volt sebhelyekkel és vágásokkal. "Még csak diákok vagyunk, az ő teste pedig leharcoltabb, mint a legtöbb profi hősé."
-Mi történt a karoddal? - kérdezte Mina.
-Mina! - szóltam rá jelezve, hogy ez tapintatlan volt.

Hebi szemszöge

-Semmi gond. - mondtam. - Csak embereket mentettem, mint bármelyik hős." Bár én nem szándékozom azzá válni."
-Egyidős vagy velünk, nem? - kérdezte Mina.
-Asszem, igen. - mondtam. "Az osztálytársatok voltam."
Nem firtatták tovább, hogy mi történt velem. Még jó is, mert én se nagyon tudom.