Egy másik világ

6.fejezet

A szünetnek hamar vége lett és kezdődött a következő óra.

- Most mindannyian megpróbáljátok előhozni az erőiteket egy-egy asztalnál - sétált be -Ahhoz, hogy ez sikerüljön valamilyen nagyon erős érzést kell éreznetek. Gyűlöletet, szerelmet,
szomorúságot. Vagy éppen egy jelenetet ,emléket kell felidéznetek, elképzelnetek. Ami még mindig benned él. Mindenki máshogy tudja elõhívni az erejét, valakinek elsõre sikerül, valakinek pedig lehet a sokadik próbálkozásra sem megy. Ez persze nem baj, azért vagytok itt, hogy megtanuljátok. Ehhez türelem és idõ kell.

Mindenki be állt egy asztalhoz amiken volt egy üst. Én véletlenül bekerültem Damon mellé. Másik oldalamon Leila volt.

- Ez volt az álmunk - mondta körbe nézve, mire folytott nevetéssel szólaltam meg.

- Ja, de ha elrontod kicsinállak - mondtam komolyságot tettetve, aztán visszafordultam az üsthöz.

Rámeredtem az üstre és ráraktam a kezem ahogy a Rosa tanárnő mutatta.
Balra pillantottam, Damon engem nézett, szúrós tekintettel figyeltem én is õt. Végül nem bírtam tovább tartani intenzív tekintetét és elpillantottam.

Éreztem, hogy néz. Olyan idegesítő volt az érzés. Bizseregtem és mocorogni támadt kedvem.
Tanárnő még magyarázott, de nem tudtam figyelni rá, be se fejezte és már leraktam a kezem az üstre és becsuktam a szemem.

Tűzre gondoltam a bennem lakozó tűzre. Elképzeltem, hogy egy lobogó tűzet elakarnak oltani ami nem sikerül, csak még jobban elterjed.
Dühös voltamû, oh de még mennyire, hogy az!

Ujjaim végén picike lángok jelentek meg, de nem az üstben terjedt el, hanem az oldalán.

Hirtelen minden elfojtott gondolatom, érzésem düh formájában jött ki belõlem ebben a pillanatban. Dühös vagyok a szüleimre a családomra, hogy elvárták tőlem, hogy víz elemet kapjak. Gyűlölöm, hogy lesajnálást láttam a szemükbe, de nem mondták ki. Utálom, hogy rajtam kívül mindenki víz elemet kapja és újra én maradtam a feketebárány. Rühellem az egészet, mindenkinek megvetés van a szemében ha rám néz. Az utálat, hogy hibrid lettem.
Csak tudnám az okát, basszus! De nem tudom, mert nem mondják! Csak hibáztatnak, de nem is értenek meg. Sõt, nem is akarnak megérteni.

Közben a tűz körbeölelte az egész üstöt, majd lassan átterjedt az asztalra.

- Astrid!!! - kiáltotta Leila mellettem. - Állj le!! - mondta tanárnővel együtt.

- Nem tudok - mondtam nyugodtan, miközben magamban fortyogtam. Nem tudok vagy nem akarok leállni. Tök mindegy, csak engedem, hogy a tűz átjárja a testem. Olyan volt mint mikor víz alá kerül az ember, minden eltompul, a hangok, a látás.

Leila sem ért meg. Miért értene hisz ő is vízet tudja irányítani. Rá mindenki büszke, velem ellentétben.
Mindig mindenhol különc vagyok.

Az asztal lángolt, de nem tudtam elvenni a kezem, mintha oda ragadt volna. Így viszont esélyes volt, hogy felégetem az egész sulit idővel.

- Astrid, kérlek ne - lépett felém Leila, megpróbálva elszakítani onnan.

Hirtelen körülöttem mindenhol tűz lett. Az a gondolatom támadt, hogy mindenkit megfogok ölni.
Elém álltak és próbálták elállitani a tűzet kár, hogy semmit nem értek el vele.
Megrogyott a térdem, majdnem elesve a tűzbe. Viszont hiába nem bántott, elszívta az energiám.

- Segítsen valaki, nem megy - suttogtam tudva, hogy nem sokáig fogom tudni tartani magam, iszonyú fáradtság lepett el, nem tudom mitől, de úgy éreztem ha valaki nem segít itt fogok a saját tűzemben meghalni a fáradtságtól.

Síkitás téritett vissza, mellettem a tűz nagyon elterjedt. Az "osztálytársaim" menekültek a tűz elől nehogy valaki megsérüljön. Előlem futottak és valamiért ördögi mosoly kúszott egy másodpercre az arcomra.
Lábam nem bírta tovább felmondta a szolgálatot. Kezem eleresztette egyetlen kapaszkodóm.
Felkészültem az esésre, de ez nem jött el, még hallottam egy nagy szárny csapást, majd valaki lerakott a földre.

- Miért csinálod ezt? - kérdezte halkan fülembe Damon.

- Utállak, téged is, mindenkit - mondtam erőtlenül, visszahanyatlottam a földre.

×Damon×

- Utállak, téged is, mindenkit - mondta Astrid erőtlenül, aztán elájult.

Fejemet rázva tértem vissza gondolataimból, visszahívtam a szárnyamat.

- Bár nem örülök, hogy te, de vidd kérlek a gyengélkedőre, majd a szobáját keresd meg - mondta fintorogva a tanárnő. Neki is meg van a véleménye rólam.

Sose történt még ilyen Astrid előtt, aki ennyire nem tudja kontrollálni az erejét. Ez miatt kapni fog, de eltudom képzelni mik jártak az eszébe. Nem hinném, hogy ő pont azt az utasítást figyelte, hogy boldog emlékekre emlékezzünk. Azt simán betudta volna fejezni.

Kop-kop.

- Gyere! - kiáltotta a hang.

Benyitottam és letettem az ágyra.
A nő ijedten nézett rám majd Astridra.

- Ez a te műved? - nézett rémülten.
Megráztam a fejem. - Aha akkor mi történt szegény lánnyal?

- Baleset volt, majdnem felgyújtotta magát - mondtam kicsit homályosítva.

- Aha, értem. Megnézem van-e valami vele aztán viheted.

Beálltam az ajtóhoz és vártam. A nő gyorsan megvizsgálta és mehettünk is.

Remélem tetszett ez a rész is.Ha igen kérlek jelezd.Nem sokára jön a következő.