Egy másik világ

8.fejezet

- Semmi baj, viszont nekem mennem kell, az egyik haverom visszakísér ha szeretnéd - mondta gyorsan, pislogtam egyet és eltűnt.

- Bunkó.. - morogtam mérgesen.
Hol van az a bizonyos haverja? Mert én nem fogok visszatalálni.

A házból kitaláltam, az ajtót kitártam és megláttam egy szőke fiút az ajtó melletti falhoz támaszkodva. Ő is ott volt az órán Damonnal. Mi a neve? Nem ugrik be.

- Én foglak elkísérni az szobádba - mosolygott - Gondolom elfelejtettél, Henry vagyok - mondta sármosan mosolyogva.

- Astrid - bólintottam válaszképpen.
Pár másodpercig bámult én pedig várakozóan doboltam a lábammal. Pár perc múlva meguntam így szóltam.

- Elindulhatnánk, marhára nem érek rá egész nap - felvont szemöldökkel nézett, értve elindult egy irányba. Csendben követtem, kicsit nehézkes volt tartani a tempót. Hülye magasság.

Megláttam az ajtónkat így már felismertem. Az utat most már tudom.

- Köszi, nem találtam volna vissza - mosolyogtam röviden rá, intettem egyet neki még utoljára. Benyitottam az ajtón, az hangosan megnyikordult, mint eddig mindig.

Nem láttam senkit. Bementem a szobánkba. Nem tudtam semmit csinálni így kimentem és elindultam a tanárihoz.
Bekopogtam.
Egy tompa 'szabad'-ot hallok.

- Jó napot! Én Rose tanárnőt keresem. Itt van? - kérdeztem monoton hangon. Reménykedek, hogy itt lesz.

- Igen egy pillanat - mondta és elmegy valahova. Pár pillanat múlva megjelenik Rose tanárnővel.

- Astrid át kell esnünk egy beszélgetésen a többi tanárral - mondta szigorúan.

- Rendben tudom, de nem ezért jöttem. Elszeretnék menni pár órára.

- Mégis hova? Most ébredtél fel! Nem vagy még olyan jól! - kezdte el.

- Jól vagyok, csak friss levegőre van szükségem és magányra. Kérem - szinte könyörögtem.

- Jó rendben - adta meg magát - De három óra múlva itt leszel és elbeszélgetünk.

Nem válaszoltam egyből kifelé indultam.
Tudtam hová akarok menni, ahol mindig nyugodtságra talált a lelkem. Az erdőbe. Szeretem az erdőket. Kellemes a csend. Van is egy itt a közelben. Nem voltam még ott, de akkor azt is felfedezem.
Egy ideje már sétáltam telefonnal a kezemben. Megállok. Az erdőhöz értem.
Besétáltam. Szeretem ezt a fajta nyugalmat.

Teljesen belefeledkeztem csak a jelennek szenteltem figyelmemet. Fák között szlalomoztam. Nem tudtam már pontosan hol járok, milyen messze vagyok a sulitól. Nem érdekelt.
Valójában az agyam legvégében félek a következményektől, hogy hogy fognak ezentúl rám nézni.
De nem rám vallana ha mindig meghunyászkodva mászkálnék.

Még mindig sok válasz homályos. Nem ez a legfontosabb. Ha ezt megtudják anyáék... Akkor katasztrófa lesz. Megtudják, hogy a drága lányuk aki különc, mert más erőt kapott majdnem felgyújtotta az akadémiát.
Egy erős szél lökett jött ami felkavarta a lehulott leveleket. A karom libabőrös lett a hideg fuvallattól.

- Ideje vissza menni.

Telefonomon az időt megnéztem, kicsit később fogok beérni, mint kellene.
Nagy nehezen kitaláltam az erdőből amit ha jól sejtek sokszor fogok látogatni.
A tanításnak kb. most lehet vége amit én szépen ellógtam, de hát.. Én elvileg rosszul voltam.
Legtöbben most mennek a szobájukba vagy máshova.
Mindenki észre vesz ahogy elsétálok mellettük, sutyorogni kezdenek.
Kizárva őket hezitálás nélkül nyitok be a tanáriba.

- Kopogni illene!! - morran rám egyik tanár.

- Gyere Astrid, már mindenki itt van - mondja Rose tanárnõ és egy nagy ajtóra mutat.

Mindketten belépünk és egy nagy termet látok. Szokásos. Asztal és sok sok szék.

- Foglalj helyet - mutatta az igazgató. Leültem és vártam, hogy elkezdjék. - Elég komoly témáról van szó. Az első napodon elvesztetted az önkontrollodat. Persze erről valamelyst eltekintünk mivel ezt kell nekünk megtanítani és új is vagy - Most kaptam az erőmet nekem ez új mit csinálhatnék?!
-Károk keletkeztek. A diákok életét veszélyeztetted.

- Elnézést, de én a feladatot hajtottam végre amit kértek. És igen elvesztettem az uralmat, de maguknak ezt kellene megmutatni, hogy kell. Ez az önök hibája, hogy ilyen hamar ilyen feladatot adnak olyanoknak, akiknek ez új! - mondtam ki. Tudják, hogy engem nem lehet ennyivel földbe tiporni. - És az én életem is veszélyben volt, közlöm. Önök itt rám is és másokra is felelősséggel vannak! Valóban részben az én hibám volt, de nem gondolom, hogy az egészet rám kenhetik.

Mindenki le sokkolódott. Én is, hogy így szembe szálltam velük, nehogy aztán a modorom miatt hajítsanak ki innen. Felállok a székből.

- Viszlát.

Ezzel elhagyom a tanárit a ledöbbent tanárokkal együtt. Ezért nem rúghatnak ki, egy kisebb hiba miatt. Biztos már történt ilyen és alapból is teljesen igazságtalan lenne az egész.
Feldúltan mentem a szobánkba ahol megint nem találtam a lányokat. Keserű érzés keletkezett a számban és gonosz hangok szólaltak fejemben.

Nem törődve azzal, hogy a gyomrom majd' kilyukad és nem fürödtem le és korán is volt, befeküdtem az ágyba.
Csak pihenni szerettem volna és kicsit lehunyni a szemem, de az álom egybõl elragadott magával.

×××

Zihálva ültem fel. Izzadság cseppek voltak rajtam. Úgy éreztem alig kapok levegőt. Torkom, olyan száraz volt, mintha napok óta nem ittam volna. Egy szörnyű rémálmom volt. Könnyek csordultak ki szememből ahogy vissza emlékeztem. Rossz belegondolni, hogy ez megtörténhet.

Remegve álltam fel és mentem lassan a konyhába. Attól féltem a lábam bármikor felmondja a szolgálatott. Pohárból rögtön eltűnt a víz és megint újra töltöttem. Miután már úgy éreztem elegendő volt megnézem az időt. 4:48
Jó korán van. A hasam nagyot kordul mire eszembe jutott, mennyi ideje nem ettem.
Úgy sem tudnék vissza aludni. Féltem, hogy ugyan az jelenik meg szemem előtt, így inkább az evés mellett döntöttem. Látom,hogy a lányok ott alszanak a szobába.
Halkan becsukom az ajtót és nekiállok.

Elégedetten dőltem hátra. Teljesen jól laktam, annyit ettem amennyi belém fért. Csodálom, mivel elég húzos volt az éjszaka.
Fél hat. Bementem a fürdőbe a ruháimmal. Alaposan lemosakodtam és feltettem egy minimális sminket arcomra.
Egy barna farmer szoknyát vettem fel ami nagyjából combközépig ér. Mellé egy öv, egy fehér póló és egy pár számmal nagyobb sötét ing.

Készen állva mentem ki ahol két vegyes érzelmekkel elátott lányt találok.

- Jó reggelt - mondtam halkan.

- Aggódtunk érted, Astrid - szólt Leila megtörten.

- Igaza van - értett egyet Luciana.

- Mi történt? Jól vagy? Hol voltál? - kezdtek el bombázni a kérdéseikkel.

- Jó-jó! Lassabban - tartottam föl kezem - Tudjátok mi történt. És jól vagyok és valakinél voltam tegnap, míg felkeltem, utána sétáltam az erdõben, aztán beszéltem a tanáccsal és ennyi.

- Mit mondtak? - kérdezte Luciana. Szerencsére nem foglalkoztak az alvós dologgal.

- Rám akarták kenni, hogy az én hibám volt. Én kiakadtam és kiosztottam őket aztán elhúztam onnan - mesélem el.

- Jaj, Astrid - mondta Leila és egy szoros ölelésbe vont és Luciana is csatlakozik.

- Ugye nem lesz több ilyen? - kérdezte zavartan és nem tudtam figyelmen kívül hagyni a szemeiben a félelmet.

- Remélem - válaszoltam.

Csöndben elkészülnek és együtt mentünk órára. Én meg nem tudtam, most mehetek-e, de mivel nem szólt senki, ezért miért is ne?

Itt vagyok egy újabb résszel!Remélem tetszett.Ez hosszabb lett,mint szokott lenni,de remélem nem probéma.
Ha tetszett ez a rész akkor kérlek nyomj egy vote-t nekem.A kommenteket meg mindig várom!A vélemények fontosak nekem.
Na majd találkozunk a kövi résznél😉❤️